MDP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.95.a.) 1954. április 10–11.

1954. április 10–11.

nagyobb számban kapjanak a fiatalok lakást, Véleményünk szerint pártunk és komáhyunk ezen intézkedése helyes, S ezen Intézkedés alapján kezdtük meg az építkezés eket. Meg kell mondani, hogy nem­csak azért építjük igy a lakásokat, mert értelmilég és gyakorlati­lag is helyes, hanem azért is, mert a lakásépítésre szükséges anya­gokból kevesebb kell. Nincs annyi felszerelésünk az országban, hogy 3o.ooo fürdőszobát rendezhessünk be. A fürdőszobák költsége olyan nagy, hogy egyenlőre ezt nem tudjuk biztosítani. Másik prob­léma, hogy hol építsük Budapesten a lakásokat. Voltak olyan véle­mények, hogy építsük be a foghíjas helyeket, az üres telkeket, mert a város szépségéről van szó. Véleményünk szerint ez másod­rendű kérdés, Nekünk háztömbökbe kell építkeznünk, mert Így gyor­sabb, olcsóbb és kevesebbe kerülnek a közmüvek, így a lakásépít­kezéseket 5-600 lakásos lakótelepek építésével oldjuk meg, amelyek már épülnek is. Igaz, hogy elég lassan. A budapesti házak építésé­vel kapcsolatban felvetődik, hogy jobb lenne többemeletes hazak építése. Tekintette}, arra, hogy felvonót nem tudunk minden egyes épületben biztosítani, ezért a lákásépitések nagyrészét 2—3 emelet­tel oldjuk meg, s csak olyan helyeken épitünk magas házakat, ahol a liftet biztosítani tudjuk. Ugyanígy, problémát -jelentett, hogy központi fűtéses házakat csak Budapesten tudunk építeni, egyelőre vidéken - néhány kivételtől eltekintve - kályhafűtés esek az épü­letek, A Budapesten épülő lakások nagyrésze központi fűtéses lesz. Fontos kérdés még a lakások minőségének kérdése. Általában ismert dolog, hogy a minőséggel mi nem vagyunk egészen rendben. És nincse­nek a dolgozók meglégedve a lakásépítések minőségével. Ha panaszkod­nak - nem arra panaszkodnak, hogy a fal nem egyenes, hanem arra, hogy a parkét görbe, hogy az ajtók és ablakok görbék, nem zárnak jól és a csapok folynak. Én azért mondom, mert a lakások minőségével kapcsolatban ezért is minket tesznek felelőssé. Ez valahogy ugy van, mint a stafétafutás, nem azt szidják aki a botot átadja, hanem aki azt átveszi. Legtöbb esetben, a szállítóvállalatok a hibásak, mert nem adnak min&Ógileg jó szerkezeteket. Ha valakinek a szállítóvál­lalat által felszerelt bakelitkilincs a kezében marad, ha alaposab­ban megnyomja, nem a szállítóvállalatot szidja, hanem az építőket • Ezért hosszú idő óta igyekszünk elérni azt, hogy adják át nekünk ezeket a szállitó üzemeket, hamar szidnak minket, legyen miért. A lakások minőségének legdöntőbb kérdése a belső felszerelési kellékek, ajtó, ablak, parkét, kilincs,festés stb. Döntő a lakás­építésnél, hogy azok szárazak legyenek, mert egészségügyi szempont­ból csak igy tudjuk a dolgozók igényeit kielégíteni. Nagyon sok a panasz azzal kapcsolatban, hogy nagyméretűekre miérts nem csináljuk a lakásokat. Ezek a lakások arra vannak tervezve, hogy általában típusbútorok kerülnek bele. Ha nagyobb lakásokat építenénk akkor kevesebb számú' lakás lenne, A mi tervezéseinket az Országos Tervhi­vatallal együtt megvitattuk, s elfogadtuk ezeket a terveket, mert egyenlőre az a feladat, hogy minél több lakást tudjunk építeni* Vannak akik azt állítják, hogy a konyhák kicsinyek. Ez persze túl­zás, mert a konyhákat 3 és 1/2 m<-re építjük* Megígérem, hogy az Építésügyi Minisztérium megtesz mindent arra vo­natkozólag, hogy a fővárosban, ahol az ipari munkásság zöme van, hogy teljes egeszében százszázalékig végrehajtjuk a lakás építkezési terveket. Igyekszünk a sminőséget is megjavitani. Kérjük azokat akik átveszik a házat ha hibát látnak, azt mondják meg, ne vegyék át addig, míg annak kijavítása meg nem történik* Kérem a más tárcá­kat is, hogy lehetőleg; olyan anyagokát szállítsanak, amelyekért nem minket szidnak, hanem őket fogják dicsérni*

Next

/
Oldalképek
Tartalom