MDP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.95.a.) 1951. február 4.
1951. február 4.
$0 /.COS LEVÉLTÁIt /Bugár / Nagy nehézségeket jelentett és még ma is jelent számuunkra közlekedésrendészeti munkánk hiányosságai, amit mutat a közlekedési balesetek sokasága Budapesten. Ezért az elmúlt ősszel a Politikai Osztály , a politikai helyettesek, a rendőrségi pártszervezetek fontos feladatuknak tekintették a közlekedésrendészeti munka megjavítá sát, el sősorban a dolgozók helyes közlekedésre tanítását, íflatiBTJifflAaairtimatia felvilágosítás utján. Ebben a munkában jelentősége volt elsősorban annak a politikai munkának, amely előkészítette bajtársainkat a közlekedési feladatok végrehajtására. A közlekedési munka megjavításává, sikerült elérni, mitaaqunmimDka hogy egy hónap alatt történt balesetek száma az elmúlt év november hónapjában ljje-cal kevesebb lett, mint az előző hónapokban volt. Ennek elérésében nagy jelentősége van annak, hogy rendőrbajtársaink munkája a dolgozók széles tömegei helyeslésével találkozott és számtalan esetben jelentett komoly segítséget, hogy különösen Pártunk tagjai maguk is felléptek a közlekedési fegyelem betartásáért. A pártépités területén a tag- és tagjelölt felvételi munkákat Ráko- ^ sí elvtársnak a Központi Vezetőség előtt elmondott beszédéig elhanya-^ goltuk. Rákosi elvtárs útmutatása alapján ezután kezdtük meg lemaradásunk felszámolását ezen a területen, de még nehézséget jelentett jó ideig az is, hogy a területi pártbizottságok a szociális összetételre hivatkozva elzárkóztak a rendőrök felvétele elöl, arra hivatkozva, hegy a rendőr "egyébnek" számit. Az utóbbi hónapokban a kerületi pártbizottságok, változtattak ezen és így a legutóbbi hónapokban szervezeteink TJöbb, mint 4o tagjelölt és 86 tagfelvétel történt. Persze ezek az eredmények nem kielégitőek, ezért pártszervezeteink tag- és tagjelöltfelvételi munkájuk megjavításával is készülnek pártunk kongresszusára. Lég komoly hiányosságok vannak a Politikai Osztály, rendőrségi pártszervezeteink munkájában. Ezeknek a hiányosságoknak okaira és a kijavítás módjára mutatott rá Pártunk Központi Vezetőségének nov.G.án hozott határozata, amely utat mutat a Párt és rendőri munkánk megjavítására. A Központi Vezetőség bírálata rávilágított aira, hogy még 1 mindig hiányzik a pártszerü kritika és önkritika, hogy mé^ mindig érvényesül a hivatali alá- és fölérendeltségi viszony a partéletbe W való átvitele. Rámutatott arra is, hegy rendőrségi pártszervezeteink nem mozgüsitanak kellőképen a szolgálat kielégítő ellátására ós a kommunisták nem járnak élen a fegyelem megszilárdításában. Rámutatott a Központi Vezetőség határozata arra is, hogy nem vettük fel eléggé következetesen a harcot az ellenség olyan kísérletei ellen, amely feg. veres testületek közötti jó kapcsolat megbontását célozta. Ez a hiányosság egyik fő ©ka, hogy a politikai osztály feladatét azaz a rendőrségi pártszervezetek szakpolitikai irányítását nem végezte ugy, mint ahogy ezt a Párt elvárta. ITem tartott elég szoros kapcsolatot a rendőri szakmunkával, elszakadt tőle. Emellett hiányzott a munka jó megszervezése, főképen az ellenőrzés, amely nélkül a feladatok végrehajtása nem is mehetett végbe megfelelően. A vezető funkcionáriusaink jó részében nem tudtuk biztosítani az egyéni felelősséget, aminek eredményeképen többen elhanyagolták parancsnoki és más fontos feladataikat. A Központi Vezetőség határozata alapján a feladatunk most az, hogy a » feltárt hibákat kijavítsuk. Mozgósítjuk a rendőri pártszervezeteket, hogy minden kommunista rendőr a parancsnokok utasőtásának mintaszerű pontos teljesítésével élen járjon és utat mutasson a többi bajtár-* sak felé. Az a feladat áll előttünk, hogy éberségre neveljük bajtársainkat, hogy megfelelően politikai felvértezve az ellenség ellőni