MDP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.95.a.) 1951. február 4.
1951. február 4.
vagy a Ganz Waggon szerelő-csarnoka. Tártunk Budapesten, Angyalföldön jelentette be dolgozó népünknek a jő forintot, Budapesten Indult meg legelőször a szocialista munkaverseny, a Rákosi Müvekben, Az ellenség elleni harcban is élenjár Budapest, A jobboldali szociáldemokraták leleplezésében, a klerikális reakció ellen vivott harcban /helyi konkrétumok/, Ugy az illegalitásban, mint felszabadulás után, a Budapesti Pártszervezet, a budapesti kommunisták helytálltak, példát mutattak a rájuk bizott feladatok végrehajtásában. Ennek a pártszervezetnek lesz február 4-én a Párt értekezlete, ahol a taggyűléseken és küldöttértekezleten megválasztott, a pártmunkában, termelésben élenjáró'kommunisták fognak tanácskozni és megválasztják Budapest küldötteit Pártunk, a M.D. P, II, Kongresszusára. Budapest dolgozóinak figyelme a Pártértekezlet felé fordul, ahol megtárgyalják, hogyan fogják előbbrevinni a kongresszusi verseny sikerét, hogyan javítják meg a pártmunkát, hogy vezetik Budapest dolgozó népe bókéért folytatott harcát. Feltárják-e a hibákat, rámutatnak-e azok kijavítására, hogy példaképül állithassák maguk elé. Ez a pártértekezlet lendületet és segitséget ad ahhoz a küzdelemhez, amely országszerte folyik a Központi Vezetőség kongresszusi zászlójáért. A Központi Vezetőség zászlójának elnyerése Budapest dolgozóinak becsület beli ügye . Hogy ezt el tudjuk érni, ahhoz az szükséges, hogy már a Budapesti Pártértekezlet előtt is fokozzuk az üzemek, műhelyek, brigádok és az egyes dolgozók között folyó versenyt, megjavitsuk a verseny nyilvánosságát. Ezek mind hozzásegítenek a zászló elnyeréséhez. De fokozni kell a verseny lendületét a Budapesti Pártbizottság kongreszszusi zászlójáért folytatott versenyben is. Ezért legjobban ugy tudnak készülni Budapest dolgozói a Budapesti Pártértekezletre, ha javitják termelési eredményeiket, ha javitják kongresszusi verseny-eredményeiket, - megjavítjuk a pártmunkát . - •- •OMEÁGOC LEVÉLTÁR