MDP Budapesti pártértekezletei (HU BFL - XXXV.95.a.) 1950. június 24–25.
1950. június 24–25.
szeretettel köszöntöm Pártunk Nagybudapesti küldött értekezletét* mellyel a ma egy hete megtartott I* Kongresszusunk fordult győzelmes Pártunk felé Egy hete. hogy megalakítottuk hazánkban a komszomolhoz hasonló forradalmi ifjúsági szervezetet, a Dolgozók Ifjúsági Szövetségét, mely azt jelenti, hogy megvalósult Magyarországon is a magyar ifjúság régi álma/, a Párt vezetése alatt álló széles ifjúsági szervezet* AwU.-^-* »««•"•* • Az uj ifjúsági szövetség megteremtése mint ahogy Rákosi elvtárs mondtat "Nemcsak lehetséges, de szükségszerű is volt* n A felszabadulás óta Pártunk vezetésével népidemokráciánk hatalmas eredményeket ért el, mely eredményeink elérésében ifjúságunk a régi felépítésében nem tudta oly mértékben kivenni részét, mint ahogy az szükséges lett volna. Az ifjúsági szövetség előtt álló feladatok közül elsősorban azzal szeretnék foglalkozni, melyről Sztálin elvtárs a következőket mondja:" A Kamazoméi pártonkívüli szervezet, de minthogy az ő feladata a Párt részére ifjú tartalékokat előkészíteni, szorosan a Párthoz van kapcsolva". Mi a Párt utánpótlásának kérdésével nem foglalkoztunk. TbWbször beszéltünk réla, de gyakorlatban nem valósítottuk meg, hogy tervszerűen javasoltuk volna a fiatalok legjobbjait a Pártba tagjelöltnek vagy tagoknak* Ezen a téren a Központi Vezetőség határozata után sem történt változás, mely szerint a fiatalokat fokozottabban kell bevonnunk Pártunk építésébe. Pártbizottságunk szükköru ifi aktivét hívott össze egy fontos megbeszélésre. SZU titkáraink majdnem valamennyien kérték, hogy pártonkivűLieket, 1 hozhassanak, mert kiváló káderek vannak köztűk* Ez igaz, de ugyanakkor ez nem mutatkozik meg a tagjelölt felvétel mennyiségében. Példa erre a Gamma melynek SZU titkára 3o kiváló pártonkívüli fiatalt hivni akart erre az értekezletre, do volt hónap, amikor egy jelölt felvételét sem javasolta* Most hogy sürgősen ki kell egészíteni a DISZ bizottságot, nem találunk sem párttag, sem tagjelölt fiatalt, akit beállíthatnánk a Gamma pártbizott. ságába erősitésre. Nem egyszer előfordult, hogy nekünk ifjúsági vezetőknek kik a Párt tagjai vagyunk, sem tetszett, ha egy egy jó káderünket Pártunk más t erűletre helyezett át* Ez abból adódott, hogy nem foglalkoztunk a káderekkel és nem neveltünk ki fiatalokat olyan ütemben, ahogy Pártunk és népidemokráciánk ezt megkövetelte volna. Most, hogy létrehoztuk uj szervezetünket, ezen a területen is döntő változásnak kell beállni. Ezért tervszerűen biztositanunk kell a legjobbakat a Pártba tagoknak és jelölteknek. Olyan nevelőmunkát kell foly. tatnunk. hogj ezen keresztül a fiatalok átérezzék milyen nagy kitüntetés a Párt tagjának lenni, melyet a mi szeretett vezérünk Rákosi elvtársunk vezet* ügy kell már az ifjúsági szervezetben dolgozni ok fiataljainknak, hogy a munkájuk alapján kiérdemeljék ezt a kitüntetést* Ennek kell már a termelő munkában is megnyilvánulnia, mert nem lőhet jó párttag, aki a termelésben nem állja meg a helyét* El kell érnünk azt, hogy az ifi szövetség tagjai elsősorban ugy kérjék belépésüket a Pártba, hogy a helyi DISZ szervezet véleményezésével hozzájáruljon ehhez. így a fiatalok érezni fogják, hogy a Partba való bejutást nem lehet elérni akár milyen munkával, hanem azt ki kell érdemelni* így elérjük azt, hogy nem fog előfordulni olyan eset, mint pl* az egyik területi szervezetnél néhány hónappal ezelőtt, hogy a taggyűlésen javasoltak egy fiatalt tagjelöltnek, azzal az indokkal, hogy féléve jó oktatási munkát végez a SZIT-bon* Ugyanakkor nem jár be rendszeresen értekezletre a kerületbe, munkát nem végez az alapszervben. Mikor közelebbről megnéztük, akkOr kiderült, hogy a KAIOT—nak a tagja, és a SZIíE-ben mint beépített ember dolgozott. '• * . Egyszer Galioza elvtárs megkérdezte, hogy néz ki gyakorlatban hogy a Párthoz tartozunk. Nem láttam világosan, hogy a Párt határozatai ugyanúgy vonatkoznak ránk, mint a Párt alapszerveire* Most már világosan latom, hogy miért szükséges, hogy az ifi szervezet közvetlen a Párthoz tartozzon és ez a munkámban is meg fog látszódni* Nem foglalkoztunk a kommunista fiatalokkal sem szervezetünkben* Azt kell elérnünk, amit eddig nem értünk el, kommunista példamutatással járiunk elől a munkánkban, harcban, tanulásban, a pártonkívüli fiatalok előtt* Es ezen keresztül is szerettessük meg velük Pártunkat. Érvényesíteni kell, hogy a Pártnak tagja lenni kitüntetés, do egyben fokozottabb kötelességgel is jár. Elsősorban a kommunlTtrliataíoko? kerooztul kell biztosítani Pártunk politikai irányvonalának vezetésének érvényesítését* ./.