Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1947

2. 1947. február 12. rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve - 51

24 1947 február 12-iki rendkívüli díszközgyűlés. 50—51. szám. Tisztelt Közgyűlés! Javasolom, hogy a felszabadulás második évfordulója alkalmából a törvényhatósági bizottság, mai díszközgyűlésünk berekesztése után, küldöttség útján fejezze ki köszönetét és háláját Szviridov altábornagy úr, Puskin követ úr és Zamercev tábornok úr előtt azért a hősi áldozatért, amelyet a Szovjet-Únió dicső fiai felszabadulásunkért hoztak és hogy megköszönjük azt a hathatós támogatást, amelyet az újjáépítés nehéz munkájában a Szövetséges Ellenőrző Bizottság és az orosz városparancsnokság a székesfővárosnak nyújtott. Javasolom, hogy a törvényhatósági bizottság elnökének és a polgármesternek vezetésével eljáró küldöttségbe dr Kerék Mihály és Olt Károly alelnököket, Bechtler Péter, Fodor Gyula és dr Morvay Endre alpolgármestereket, dr Beér János tiszti főügyészt, továbbá dr Bródy Ernő, dr Csécsy Imre, dr Csobányi Zoltán, Dessewffy Gyula, dr Eckhardt Sándor, Földes Mihály, dr Gálócsy Györgyné, dr Gáspár Ervin, Kálmán József, Kéry János, Kisházi Ödön, Kiss Károly, Köböl József, Miliők Sándor, dr Németh Imre, dr Révész Mihály, dr Sulyok Dezső és Vámos Sándorné törvényhatósági bizottsági tag urakat, illetve úrnőket küldje ki a közgyűlés. Méltóztatnak ehhez hozzájárulni? Amennyiben igen, ezt határozatként kimondom. !51. Kővágó József polgármester beszéde a fasiszta elnyomás alól való felszabadulás emlékezetére: Mélyen tisztelt Közgyűlés! Megkondultak lelkünk mélyén az emlékezés harangjai. Mély bugásuk felidézi bennünk annak a napnak az emlékét, amikor — a fasiszta elnyomás rémdrámája után, hosszú ostromon keresztül — eljutottunk odáig, hogy Budapest népe éhezve, testileg elesetten, de lelkében az öröm ujjongó érzésével, kijöhetett a pincék mélyéből és újra embernek érezhette magát. Ez a nap városunk hosszú történelmének egyik legjelentősebb eseménye, melyre visszaemlékezve eszünkbe jut hibás történelemszemléletű, bűnös két .utolsó évtizedünk. Az évek multával abból a sötét szakadékból, ahova az ország vezetőinek bűne sodort bennünket, lassan-lassan megfeszített munkával, egész lelkünkkel és minden fizikai erőnk felhasználásával — a politikai, társadalmi és fizikai felemelkedés útján — kifelé megyünk, történelemszemléletünk egyre tisztább lesz és emlékeinket egyre inkább rendszerbe tudjuk sorolni. Tisztán látjuk, hogy az az út, amely egy félfasiszta rendszerből a nyilas terrorba vezette az országot — a politikai vezetők hibájából — pusztító háború poklán keresztül az ország függetlenségét és létét vitte végveszedelem elé. A feudalizmus a maga félelmetes nagybirtokaival szorító béklyóként nehezedett az országra, útját állva a helyes társadalmi fejlődésnek. Lehetetlenné tette, hogy a világ legtöbb népénél lezajlott átalakulási folyamat — mely a népet kiszabadította elnyomatásából és a hatalom részesévé tette — lefolyhasson. Természetesen, deszelekció indult meg, mely a demokratikusan gondolkodó tehetséges, a nép soraiból .származó erőket pusztulásra és halálra ítélte. Az ország szellemi értékállománya egyre csökkenő tendenciát mutatott, mert a nép széles rétegei előtt a legmagasabb pozíciókba való bejutás lehetetlenné vált. Az ország életét és sorsát olyan osztály tartotta kezében, amelynek elsődleges érdeke nem a nép boldogítása, hanem saját osztályurálmának a fenntartása volt. Nép és vezetői között egyre nagyobb szakadék támadt és az ország a társadalmi és politikai fejlődés tekintetében itt felejtett, élő anachronizmusként hatott. A történelmi események rohanó forgatagában ez a hibás berendezkedés belekényszerítette az országot a fasiszták oldalán, a nép akaratának ellenére, a háborúba. Emlékeznünk kell ezen a napon arra a szörnyű történelmi folyamatra, mely az emberi jogokat egyre kurtítva, a végén a magyar állampolgárok egy részét minden jogtól megfosztotta, majd hosszú sorokban, megkövesedett szívű nyilasok őrizete mellett, elindította a gázkamrák felé. Emlékeznünk kell az ostrom szörnyű napjaira, melyekben nyilas terroristák tartották a lakosságot páni rémületben. Soha még milliós világváros ilyen egy szívvel — egy lélekkel nem várta, hogy rémnapjainak vége legyen és a halál előcsarnokából az élet napfényes kapujába visszatérhessen! Két év az emlékek elvesztésében jelentős idő, különösen akkor, ha serény munkában, mindennapi erőfeszítésekben telik el; mégis friss, eleven sebként él bennünk a dölyfös német csizma kopogása utcáink kövezetén, gyönyörű fővárosunk tébolyult elpusztítása, mely a végén hídjainkat a Duna vizébe robbantotta. Emlékeznünk kell arra, hogy ennek a rémdrámának lidérces valóságából — sajnos — nem tudtunk saját erőnkből kiszabadulni. A jó és demokratikus hazafiak szervezkedését a fasiszták kegyetlenül felszámolták, szervezetlenül, itt-ott néhányan küzdöttek még azután is az elnyomókkal szemben, de legtöbben életükkel fizettek meggyőződésükért. Néhány nagy patriótánk sírja révlik fel ezen az emléknapon előttünk: Bajcsy-Zsilinszky Endre, Kiss János és sok hős emlékének felidézése, úgy érzem, szívünk mélyéből jövő kötelesség. Hajtsuk meg előttük újra emlékezésünk zászlaját, hogy annál tisztábban láthassuk: a fasiszta terror uralmának végét, az emberiség közös nagy ügyét szolgáló Vörös Hadsereg diadalmas előnyomulása és győzelmi sorozata hozta meg számunkra. Emlékezzünk meg ezen a napon — ma és minden évben — erről a tényről és adjunk kifejezést a székesfőváros dolgozó népe — munkások és polgárok — nevében hálánknak és tiszteletünknek, melyet a felszabadításunkat végrehajtó Vörös Hadsereg, annak vezetői és minden katonája iránt érzünk. Kérem a tisztelt közgyűlést, hogy egyperces néma felállással emlékezzünk meg azokról a hős katonákról, szövetséges pilótákról és a fasizmus elleni harc magyar hőseiről, akik városunk felszabadítása közben életüket vesztették. (A közgyűlés tagjai egyperces néma jelállással áldoznak a hősi halottak emlékének.) Ma már tisztán áll előttünk, hogy a Vörös Hadsereg, az Egyesült Nemzetek nagy haditervein belül, nemcsak a nyilas rémuralomnak és a fasizmus hatalmának vetett véget magyar földön, hanem — fegyverszüneti egyezmény megkötésével — módot nyújtott arra, hogy mi magyarok, hibás, téves és bűnös társadalmi berendezkedésünket felszámolva, a demokrácia elveit juttathassuk érvényre. A lepergett két esztendő története bizonyítja, hogy a demokrácia istápolása és erősítése a székesfőváros adminisztrációjában, a megszálló Vörös Hadsereg jóindulatával párosulva, az elesettség mélypontjáról a felemelkedés útjára vitt bennünket. A felszabadult levegőben serény munkáskezek láttak neki a romok eltakarításának, üzemek újraindításának, hidak, közlekedés építésének és javításának, a^cözművek rendbehozásának ; serény kereskedők árulták szűkös portékájukat és a szellemi élet szövevényes útvesztőjén belül lelkesen, friss pezsdüléssel megindult az élet.