Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1946

2. 1946. február 6. rendkívüli díszközgyűlés jegyzőkönyve - 96 - 97

_ 1946 február 12-iki rendkívüli díszközgyűlés. 95—97. szám. 65 szerzett arra, hogy helyet foglaljon az országot alkotó nemzetek közösségében. Végül harmadik jelentősége : az a kötelesség hárul reánk, hogy továbbra is kiálljunk és mindvégig kitartsunk a vesztes háború győzetesének, a magyar demokráciának szolgálatában. !96. Farkas Ferenc bizottsági tag a Nemzeti Paraszt Párt nevében beszél: Mélyen tisztelt Törvényhatóság! Egyéves fordulóját ünnepeljük ma Budapest felszabadulásának. Egy esztendeje, hogy az ostrom város romboló és idegölő ideje lejárt és ebből az alkalomból mindenekelőtt emlékezzünk azokról, akik életüket áldozták. Kegyelettel emlékezzünk a székesfőváros 30.000-nél több polgári hősi halottjára, akik az ostrom alatt áldozták fel életüket városunkért. A helybenmaradás, a városhoz való hűség hősi halottai ők! Hajtsuk meg előttük emlékezésünk zászlaját és őrizzük meg emléküket a városáért halni kész polgár jelképeként. Mély megindulással emlékezzünk azokról a férfiakról, akik messzi idegenbe hozták ide fiatal életüket, hogy odaadják a mi felszabadításunkért. A gonosz, ostoba, könyörtelen zsarnokság ellen, az emberiességért, a szabadságért, az igazságért fogtak fegyvert és harcoltak utolsó leheletükig. Az ő hősi haláluk volt a váltság, a mi felszabadulásunkért, hajtsuk meg mélyen nemzeti elismerésünk zászlaját örökké élő emlékük előtt. Mélyen tisztelt Törvényhatóság! Ma egy esztendeje annak, hogy a demokrácia Budapest egész területén uralomra jutott. A fasizmus tébolya egy város omladékait, romokat, égő házakat és középületeket, földalatti patkány életére kényszerített egykori városi közösséget hagyott ránk örökségképen. Ez volt örökségünk. A demokráciát ajándékképen kaptuk felszabadítóinktól. Nézzük, hogyan gazdálkodtunk az örökséggel egy év alatt és hogyan éltünk az ajándékkal. Amikor egy évvel ezelőtt a pincéből ismét felkerültünk,egy meghalt és megmerevedett várost találtunk. A világváros eleven lüktetése megszűnt és az utcákat a tetszhalál dermedt csendje ülte meg. Jól emlékszem, amikor a közigazgatás a Vízművek egyetem-utcai épületéből első életmegnyilvánulását tette. A közigazgatás akkor a polgármester személyéből állott, mellette működött, mint demokratikus jogforrás a Nemzeti Bizottság. Ez volt a helyzet a kerületekben is. Az elöljárók és a kerületi nemzeti bizottságok indították el az atomjaira szétesett közigazgatás új munkáját. Felesleges ecsetelnem a város teljesen szétesett jellegét, mert a törvényhatóság minden tagja jól emlékezhetik még az akkori állapotokra. Reménytelenség és kilátástalanság: ez volt mindenkinek első benyomása, amelyet a székesfővárosról kapott. A reménytelenségnek és a kilátástalanságnak ebből a káoszából két tényező ragadta ki a várost: az egyik a város lakóiban megnyilvánuló törhetetlen munkakészség, a másik a magyar történelemben először jelentkező hátsó gondolat nélküli nemzeti összefogás. A koalíció teherpróbáját a Budapest újjáépítésével kapcsolatban elvégzendő feladatok szolgáltatták. A pártok összefogása sehol Európában nem működött olyan jól, mint nálunk. 1945. március 23.-ig a Nemzeti Bizottság 5-ös bizottsága helyettesítette Budapesten a kormányt. Az 5-ös bizottságban helyet foglalt négy párt és a szakszervezet kiküldötte. Az 5-ös bizottság naponta a problémák egész sorozatára adott ki megoldást eredményező határozatot. Soha sem került sor szavazásra : a koalíció, a demokrácia minden esetben maradéktalanul érvényesült, mindent közmegegyezéssel tudtunk elintézni. Ha megnézzük, hogy miért volt éppen itt, a legsivárabb és a legkilátástalanabb talajon kinőtt koalíció Európaszerte a legeredményesebb, akkor megállapíthatjuk, hogy a tennivalók sokasága, a megoldandó problémák láncolata nem adott időt a pártoknak arra, hogy egymással szemben bizalmatlanok legyenek, hogy a koalíció egészségességével szemben kételyeket tápláljanak, mert ismétlem : az elvégzendő munka üteme lélekzetvételnyi időt sem adott. Minden megoldott probléma, minden együtt megtett lépés, amely kivezetett a nihilből: élő tanúsága és bizonyítéka volt a koalíciónak és ezek az eredmények erősítették meg a nemzeti összefogásba vetett hitünket. Azt hiszem, hogy ha azóta felmerült is itt-ott a koalícióba vetett kétely: ezekre a káoszból kivezetendő alapokra gondolva mindnyájan megerősödünk a függetlenségi front szükségességében vetett hitünkben. A másik tényező, amely a reménytelenség ködéből kivezetett: a budapesti dolgozók munkakészsége. Ezt a várost könyelműséggel, könnyű életre való hajlammal, külsőségek fitogtatásával és általában nagyzással vádolták a múltban. Budapest első esztendeje most éppen azt példázza, hogy páratlan életrevalóság, munkakészség és megfelelő vezetés nagyon is kézzel fogható és csodálatra méltó eredményeket hozhat. Pártom, a Nemzeti Paraszt Párt nevében és az ország parasztságának nevében mély hálával köszönöm meg Budapest dolgozóinak azt, hogy a rommá lett fővárosunkból egy év alatt ismét élő valóságos székesfővárost alkotott. A magyar parasztság példát és hitet fog meríteni Budapest dolgozóinak ebből a csodálatos teljesítményéből és hisszük, hogy ha későbbi leszármazottaink a történelem napjairól olvasni fogják Budapest dolgozóinak héroszi munkáját, ismét valóra válik Petőfi halhatatlan látomása: »Hol sírjaink domborulnak, unokáink leborulnak...«és áldják dolgozóink építő kezét. (Az elnöki széket Szakasits Árpád foglalja el.) !97. Varga László bizottsági tag a Demokratikus Néppárt részéről emelkedik szólásra: Tisztelt Törvényhatóság! Két világháború katasztrófája zúdult Magyarországra. Aki azonban a