Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1945
2. 1945. június 20. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 31 - 32
1945 j ún ius 20-iki k özgyűlés. 31 —32/a. szám. 25 anyagi segítség mögött, amelynek a mértékét a pogármester úr igazán lendületes és valóban méltó szavakkal tárta elénk, e mögött a hatalmas anyagi segítség mögött mi külön azt a szellemi erőt is szeretnők kiemelni, amely ebben a baráti kézben felénk tárul. Méltóztassanak elhinni, hogy amikor most a Polgári Demokrata Párt városi csoportjának képviseletében beszélek, a magyar polgárság méltányolja és méltányolni akarja és meg akarja szolgálni a szovjet népnek ezt a baráti gesztusát azzal, hogy egész értelmiségét, egész technikai szaktudását, vagy egyáltalában kezdeményező erejét és intellektualitását beállítja abba az együttes szolidaris küzdelembe, amelyet — úgy reméljük — a szovjet nép oldalán fogunk az egész emberiség érdekében a jövőben megvívni. Én hiszem, hogy az a híd, amelyet így építenek, innen is onnan is jóakaratú emberek, amely mögött hatalmas történelmi erők vannak azonban kifejlődőben, hogy ez a híd erős híd lesz Európa és Ázsia között, Kelet és Nyugat között és hogy ennek a hídnak egyik alkotó pillérje a magyarság lesz, az a magyarság, amely most hódolattal köszönti eme gesztus alkalmából is Sztálin marsallt, Vorosilov marsallt és rajtuk keresztül az egész baráti szovjet népet. !32/a Szakasits Árpád elnök beszéde és indítványa: A polgármester úr bejelentése a közgyűlés tagjaiban a legmélyebb benyomást és a legőszintébb hála érzetét keltette. Ennek adtak kifejezést a pártok szónokai. Ez az újabb segítség, amelyet a Szovjetunió az ország, Budapest népének nyújtott, nemcsak annak bizonyítéka, hogy a szovjet nép milyen nagylelkűen hajlik Budapest sokat szenvedett népe fölé. Ennek a segítségnek számunkra még ennél is sokkal nagyobb jelentősége van. Ez a segítség megmutatja vezércikkeknél és pompás szónoklatoknál is jobban, hogy merre kell vezetnie a magyar külpolitika útjának. Ez a segítség a hatalmas Szovjetunió népének és a nagy Sztálin marsallnak igazi mély humanizmusáról, emberi szolidaritásáról tesz tanúbizonyságot. A Szovjetunió azt tapasztalta, hogy a dolgozó magyar nép legmélyebb rétegeiben mélységes rokonszenv él a Szovjetunió iránt. Főleg az egész dolgozó magyar népben él az akarat arra, hogy ezt az országot demokratikus állammá építse, hogy ebben az országban a reakciónak utolsó maradványait is kiirtsa, hogy ebben az országban a szabadság és a demokrácia tiszta eszméi érvényesüljenek maradéktalanul. A Szovjetunió nagyszerű vezetői, a Vörös Hadsereg tábornokai tapasztalhatták, hogy a munkásság milyen emberfeletti erőkifejtéssel próbálja jóvátenni a rombolásokat,,az erkölcsi és anyagi rombolásokat egyaránt. És ime ezen erőfeszítések láttán a Szovjetunió segítséget nyújtott, hogy lehetővé tegye a még nagyobb erőfeszítéseket. A Szovjetunió népe a teremtő munkának fanatikus tiszteletével és szeretetével emelkedett azzá, amivé lett és semmit sem becsül jobban, mint a munkát, a munkára való készséget, az akaraterőt. Semmit sem becsül jobban más népeknél sem, mint a buzgalmat a munkáért, mert szerinte és valamennyiünk szerint is csak a munka biztosithatja egy nép szabadságát, csak a munka tehet újjá egy nemzetet, csak a munka adhatja a demokrácia szilárd alapját. Arra kell tehát törekednünk, hogy a Szovjetunió bizalmát megnyerjük munkánkkal, erőfeszítéseinkkel, azzal, hogy újra és újra bebizonyítjuk a Szovjetunió népe előtt, de minden szabadságszerető európai nép előtt, hogy nem akarunk Európa koldusai lenni, hogy nem akarunk sültgalambra váró nemzete lenni, hanem önálló, szabad, független országgá akarjuk építeni országunkat és népét szabad néppé emelni, méltóvá a Szovjetunió bizalmára, az európai népek megbecsülésére. A Szovjetunió azzal a segítségével, amelyet nekünk nyújtott, könnyebbé teszi feladatunkat, segít bennünket abban, hogy véghezvihetjük nagy művünket és ezért a legmélyebb hálánkat és legőszintébb köszönetünket küldjük a Szovjetunió népének és. nagy vezérének Sztálin marsallnak, azzal az Ígérettel, hogy számíthatnak ránk, bízhatnak bennünk, nem leszünk hűtlenek a Szovjetunióhoz soha és arra fogunk törekedni minden erőnkkel, hogy testvéries barátságban éljen ez a két nép egymással és a magyar nép felajánlja készségét és erejét, hogy résztvegyen Keleteurópa békés újjáépítésében, a hatalmas Szovjetunió oldalán. Az egész közgyűlés egyhangúan kiáltja a Szovjetunió felé, Sztálin marsall felé és Vorosilov marsall felé a szívéből lángolóan feltörő Éljen-t. Javaslom a t. Közgyűlésnek, hogy a következő üdvözlőtáviratot küldjük Sztálin marsallnak, a Szovjetunió kormányelnökének (Olvassa): Sztálin tábornagynak, a Szovjetunió kormánytlnökének, Moszkva. Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottsága a főváros lakosságának mély háláját és köszönetét tolmácsolja a Szovjetunió kormányának újabb nagyarányú élelmiszertámogatásáért. A dicső Vörös Hadsereg magyarországi felszabadító harcai után nem ez az első eset, amikor a Szovjetunió kormánya rombadöntött országunk segítségére siet. Márciusban az éhhaláltól mentette meg a Szovjetunió kormányának élelmiszeradománya a főváros lakosságát, ma a nagy szovjet nép az orszíg újjáépítéséért folyó harcban nyújtja segítő kezét a magyar főváros lakosságának. Ez az újabb támogatás az ország gazdasági újjáépítésének hatalmas előrelendítője lesz, mert lehetővé teszi, hogy elsősorban a legnehezebb testi munkát végző munkások fejadagjait, de az egész budapesti lakosságét is jelentősen felemeljük és munkateljesítményét fokozzuk. Az a támogatás, amelyet a főváros dolgozó népe n ; talpraállításáért