Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1944
10. 1944. június 27. rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve - 311 - 312 - 313
51 Tudom, hogy a megválasztás által az Önöknek előlegezett bizalmat újabb érdemekkel és állásukkal járó fokozott felelősségvállalásával fogják igazolni. Ehhez a törekvésükhöz Isten áldását kérve, a törvényhatósági bizottság nevében melegen üdvözlöm önöket. !311. A megválasztottak nevében Rósás Pál tanácsnok válaszol a főpolgármesteri beszédre : Méltóságos Főpolgármester Ür! Méltóságos Polgármester Úr! Mélyen tisztelt Közgyűlési Az Úristen a férfit tettekre teremtette, de a legtettrekészebb férfinek is vannak az életben ünnepélyes pillanatai és történelmi eseményei, amikor önkéntelenül feltör a szívből a szó, hogy a felgyülemlett érzések könnyebbek legyenek. A szent eskü letételének ilyen ünnepélyes pillanata ez a mostani, amidőn itt állunk feletteseink és a mélyen tisztelt közgyűlés színe előtt. Az első feltörő szónak a hálának kell lennie, amellyel megköszönjük feletteseinknek és a mélyen tisztelt törvényhatósági bizottságnak a belénk helyezett bizalmát. Ettől a bizalomtól megedzett lélekkel és szívvel indulunk neki a mai történelmi nagy időkben a nem könnyű feladatoknak, új küzdelmeknek. Ajkunkon hármas jelszó van : hűség, becsületesség és igazságosság. Ami a lélek legdrágább kincse, a hűség, ezzel akarjuk és ezzel fogunk fizetni feletteseinknek a belénk helyezett bizalomért. A mélyen tisztelt közgyűlés bizalmát pedig a becsületességgel fogjuk és akarjuk megháláni. Felesleges hangsúlyoznunk, mégis ígérjük, hogy a ránk bízott égi és földi javakkal becsülettel fogunk sáfárkodni, azokat megőrizzük és megőriztetjük. A mostani nagy történelmi időkben, amidőn szerte az egész hazában és a fővárosunkban is, minden egyes hajlékában, kicsiben és nagyban töprengő lélekkel ülnek a magyarok, a polgárok, fokozottan vigyázni kell az igazságosságra, mert százszorosan érzékenyebb a lélek, minden méltatlanság vagy igazságtalanság iránt, mint máskor. Fokozottan ügyelni fogunk arra, hogy mindig, minden körülmények között szeretet és megértés fogadja a hivatalainkban, hatáskörünkben eljáró ügyes-bajos polgárt és minden körülmények között megkapja a maga igazságát. Nem a rideg lélekkel dolgozó jogrend, hanem az igazság szolgálatában akarunk állni. A mai történelmi nagy időkben tudjuk, hogy nem elég, ha egy vezető tisztviselő az ő szűk hivatali hatáskörében pontosan és lelkiismeretesen elvégzi a feladatát. Szükséges, hogy az ország legjobbjaival összeműködjék az ő hivatali munkájának elvégzésében. Mi ígérjük, hogy mindazokkal, akik ebben az országban az egyetértést és összetartást munkálják, együtt fogunk működni. Együtt fogunk működni mindazokkal, akik azt akarják, hogy ebben az országban minden férfi kar egy hatalmas izomkévévé fonódjék össze, amely messze-messze a határokig, sőt a határokon túlról is látható magasságban tartsa fenn Rákóczinak és a 48-as nagy időknek piros-fehér-zöld szegélyű Szűz Máriás lobogóját. Mert a magyar ezer év óta ezzel élt ebben az országban és ha ez lebuknék, ez egyben a nemzet bukását is jelentené. Hisszük és bízunk abban, hogy erre nem kerül sor. A jóságos Isten segítsége velünk lesz, ha mi magunk is dolgozunk. Mégegyszer nagyon hálásan köszönjük a belénk helyezett bizalmat. !312. Elnök bejelenti, hogy a mai ülés napirendjének letárgyalásával a törvényhatósági bizottság 1. félévi munkája végetért. Javasolja, határozza el a közgyűlés, hogy a nyári szünetet az 1930 : XVIII. t.-c. 30. §-ának (10.) bekezdése alapján a folyó évben is megtartja. A javaslatot a közgyűlés elfogadja. !313. Dr. Keledy Tibor főpolgármester-elnöX a közgyűlést 20 óra 20 perckor törvényhatósági bizottsági tagok.