Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1942
1. 1942. január 30. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - Szabályzat
1 942 ja nuár 30-i ki közgyűlé s. 48. szám. 113 (2) Azok az árvák, akik tanulmányaikat nyilvános tanintézetekben folytatják, vagy magukat valamely művészeti, ipari, kereskedelmi pályára gyakorlatilag képezik s ezt igazolják, úgyszintén azok, akik tényleges katonai szolgálatot, illetve az érvényes jogszabályok szerint ennek megfelelő szolgálatot teljesítenek és a szabályzat 30. §-a szerint ellátottaknak nem tekinthetők, a nevelési járadékot a tanulmányok, a gyakorlati kiképzés, a katonai szolgálat idejére, legfeljebb 24 éves életkoruk betöltéséig megkapják. 30. §. Az árva ellátottsága. (1) Az árvát ellátottnak kell tekinteni: a) ha akár magán-, akár közszolgálatban alkalmazása van, vagy önálló kereseti tevékenységet folytat, ha az ezekből származó jövedelem (kereset, bevétel), illetve ennek pénzértéke legalább havi 32 pengő, b) ha ünnepélyes fogadalmat tett szerzetesként, illetve apácaként zárdába, vagy kolostorba vonult, c) ha nyilvános polgári tanintézetben, katonai intézetben, vagy bármely ellátási- vagy nevelőintézetben olyan ingyenes helyen van, amelyen az ellátás értéke legalább havi 32 pengő, d) ha olyan alapítvány élvezetébe jut, vagy olyan alapítványi helyen nyer elhelyezést, amelynek értéke legalább havi 32 pengő, e) ha olyan iskolai vagy tanulmányi ösztöndíj élvezetébe jut, amelynek összege legalább havi 32 pengő, f) ha kereskedő-, ipar- vagy vállalati növendékként (tanoncként, inasként) alkalmazást kap és összes fenntartási szükségleteit az alkalmazó fedezi, g) ha a honvédség tényleges szolgálatában van és havidíjának, illetve zsoldjának havi összege legalább 32 pengő. (2) Ha az előbbi (1) bekezdésben felsorolt valamelyik körülmény bekövetkezett, a nevelési járadékot és a lakáspénzt nem lehet utalványozni, a már folyósított nevelési járadékot pedig a legközelebbi hónap első napjával kezdődően be kell szüntetni. (3) A (2) bekezdés rendelkezését nem lehet alkalmazni, ha az (1) c), d) és e) pontjaiban említett ingyenes hely, alapítvány, alapítványi hely vagy ösztöndíj családi jellegű. (4) Ha az ellátottság, amely miatt a nevelési járadékot beszüntették, megszűnt, illetve összege, vagy pénzértéke havi 32 pengő alá szállott, a nevelési járadékot a legközelebbi hónap első napjával kezdődően folyósítani kell. 31 §. A nevelési járadék beszüntetése. (1) A már folyósított nevelési járadékot be kell szüntetni: a) ha az árva magyar állampolgárságát elvesztette, b) ha a bíróság az árvát hivatalvesztésre ítélte, c) ha a bíróság az árvát jogerősen bűntett, vagy az állami és társadalmi rend ellen, vagy a kir. törvényszék hatáskörébe tartozó, nyereségvágyból elkövetett vétség miatt szabadságvesztésbüntetéssel sújtotta, hivatalvesztés kimondása nélkül, d) ha az árva előzetes, szabályszerű engedély nélkül huzamosan (egy évben három hónapot meghaladó időn át) Magyarország határán kívül tartózkodik, e) ha az árva a 29. §-ban megállapított életkort elérte, /) ha az árvát nagykorúsították, g) ha az árvát a 30. §. szerint ellátottnak kell tekinteni,