Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1940
11. 1940. október 11. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 542 - 543 - 544
1940 október 11-iki közgyűlés. 544. szám. '491 a számla benyújtására, vagy átdolgozására, illetve a hiányok kiküszöbölésére a Salgót megfelelő határidő közlése mellett felhívja. XVI. Levonások a számla összegéből. Szerződő felek megállapodnak abban, hogy a Salgó által benyújtott bármely számlában feltüntetett végösszegből a BSzEM levonja és levonás után a megfelelő célra fordítja. a) a Salgónak az állammal, vagy helyhatósággal szemben fennálló köztartozásai kiegyenlítésére, megfelelő esetben az illetékes hatóság által megjelölt rész törlesztésére szükséges összeget, b) a Salgónak az Országos Társadalombiztosító Intézetnél és a Magánalkalmazottak Biztosító Intézeténél fennálló társadalombiztosítási járuléktartozásaina fedezésére szükséges összeget, c) a BSzEM segítőalapja javára a számla folyósított végösszegének 2 (kettő) ezrelékét, d) a Salgót a jelen szerződés értelmében terhelő és a számla benyújtásának napján már esedékessé váló kötbér összegét és e) mindazt a pénzösszeget, amelynek erejéig a BSzEM-t a jelen szerződés XVII. fejezete értelmében a beszámítási jog megilleti. XVII. Beszámítás a Salgó követelésébe. Szerződő felek megállapítják, hogy a BSzEM a Salgó mindenkori számlakövetelésébe a Salgóval szemben nemcsak valódi, lejárt és hasonnemű követelését jogosult beszámítani, hanem beszámíthatja a kötbér címén keletkezett esetleges követelését a jelen szerződésnek kötbérre vonatkozó megállapításainak \ egyébként épségbentartásával. A Salgó kifogása esetén kártérítés csak végrehajtható bírói ítélet alapján számítható be. XVIII. A Salgót illető követelés engedményezése. (1) A jelen szerződés nem érinti a Salgónak azon jogát, hogy az általa szabályszerűen benyújtott számla alapján a BSzEM-el szemben járó követelését harmadik személyre engedményezze. (2) Az (1) bekezdésben említett engedményezés a követelésnek kizárólag a BSzEM-t a XVII. fejezet értelmében illető beszámítási jog és a XVI. fejezet értelmében illető levonási jog gyakorlása után fennmaradó része erejéig és csak annyiban hatályos, amennyiben az engedményezés közjegyző által hitelesített aláírással ellátott okiratba van foglalva, továbbá amennyiben és amilyen terjedelemben azt a BSzEM írásban kifejezetten tudomásul vette. XIX. A teljesítés akadályai esetén a szerződő felek értesítési és elhárítási kötelezettsége. (1) Ha azzal lehet számolni, hogy az úgynevezett rózsaszentmártoni lignittelepeken a termelés bármely ok folytán a jelen szerződés feltételeinek megfelelő minőségű és mennyiségű lignit szánkására kiható módon csökkeni vagy szünetelni