Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1940

11. 1940. október 11. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 542 - 543 - 544

1940 október 11-iki közgyűlés. 544. szám. eredménye a másik két vizsgálat eredményének középértéke, úgy ezt a középértéket kell figyelembevenni. (10) A műegyetemi vizsgálat költségeit az a fél viseli, amelynek vizsgálati eredményei a műegyetem vizsgálatának eredményeitől^ nagyobb százalékos arányban térnek el. Ha a műegyetem vizsgálati eredménye a'két fél eredményeinek éppen középértéke, akkor a vizsgálat költségeit a két fél egyenlő arányban közösen viseli. (11) A minőségi vizsgálatot mindkét fél azonos módszerrel és azonos mérőeszkö­zökkel tartozik végezni, amire nézve a korszerű szokásoknak megfelelően időről­időre kell megegyezniök. (12) A BSzEM próbavételt végző szakközegeit a Salgó köteles ezen munkakörük­ben minden tekintetben támogatni. (13) Ha a Salgó a jelen szerződés későbbi fejezeteiben foglalt rendelkezések következtében a lignitet egészben vagy részben BSzEM-nek nem a drótkötélpályán, hanem tengelyen szállítaná, úgy a mintavétel az előző pontokban foglaltakkal egyező módon hajtandó végre, mégis azzal a változtatással, hogy a BSzEM megbízottja bányavasúti kocsik megtöltésére szolgáló berakóberendezésekre kerülő csillesorból minden kettőszáz csille közül egyet próbavételre kijelöl. IX. A lignit mérlegelése. (1) A jelen szerződés értelmében mindenkor szállításra kerülő lignitet a szerződő felek a X. fejezetben említett feladóállomáson felállítandó — a törvényes előírások­nak megfelelő — mérlegelőberendezés segítségével megmérik. A mérlegelőberendezés beszerzésének és felállításának költségeit, valamint a mérlegeléssel járó kiadásokat szerződő felek egyenlő arányban közösen viselik. BSzEM a mérlegeléshez megbízottját bármikor kiküldheti. (2) A mérlegelőberendezés leírását és kezelésének módját a jelen szerződés kiegészítő részét képező és a jelen szerződéshez fűzött 5. számú melléklet tartalmazza. (3) A mérlegelőberendezést a használatba vételét közvetlenül megelőzően és a használatának tartama alatt minden évben egyszer hitelesíttetni kell. (4) Mindkét szerződő fél jogosítva van a mérlegelőberendezés hitelesítését bármikor igényelni. (5) A (3) bekezdésben említett rendes hitelesítés költségeit a szerződő felek egyenlő arányban közösen, a (4) bekezdésben említett rendkívüli hitelesítés költségeit ped/g, ha a mérlegelőberendezés a törvényes előírások szerint megengedett hiba­határon belül pontosan mér, az a szerződő fél fizeti, amelyik a hitelesítést kívánta, ellenkező esetben pedig az a fél, amelyik javára a mérleg mutat. (6) Salgó a mérlegelőberendezést tartozik havonta legalább egyszer házipróbának alávetni, annak időpontjáról a házipróba napját legalább 1 (egy) nappal megelőzően a BSzEM-t értesíteni és a házipróba eredményét jegyzőkönyvbe foglalni. (7) Ha a BSzEM megbízottja a (6) bekezdésben említett házipróbán a kellő értesítés dacára nem jelenik meg, BSzEM tartozik hitelesnek elismerni azokat az adato­kat, amelyeket a Salgó által egyoldalúan felvett jegyzőkönyv tartalmaz. (8) Ha a hitelesítés, vagy a házipróba azt mutatná, hogy a mérlegelőberendezés a törvényes előírások szerint megengedett hibahatáron túlmenően pontatlanul mér, úgy a mérlegelőberendezést még rendbenlevőnek talált — közvetlenül megelőző — hitelesítés vagy házipróba napjától kezdődően a szállított lignit mennyiségét a hiba félértékének megfelelően helyesbíteni kell. (9) Attól a naptól kezdve, amely napon a mérlegelőberendezés meghibásodása a hitelesítés vagy a házipróba során megállapítást nyert, a kijavítást követő hitelesítés napjáig szállításra kerülő lignit mennyiségének megállapítása a csillék megszámlálása és a csilletartalom átlagos súlyának megmérése útján történik. (10) A (9) bekezdésben említett csilletartalom átlagos súlyának megállapítása céljából mindkét szerződő fél szakközegei által együttesen az összes.— 1 (egy) napon befutó és átvett — csillékből minden 40. (negyvenedik) csillének tartalmát kell naponkint lemérlegelni és az átlagos súly kiszámításánál felhasználni. E mérlegelési művelet a Salgót a lignit szállításában nem hátráltathatja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom