Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1938
4.1 1938. május 11. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 206
268 1938 . május ll-iki közgyűlés. 205—206. szám. 5. Tudomásul veszi a közgyűlés, hogy a székesfőváros energiaellátásánál szükséges fokozottabb biztonságnak a kiépítése érdekében is a kormányhatóság a Budapesten és a környéken levő erőművek között a gazdaságos együttműködés megoldásának a kérdését tanulmányoztatja, s hogy amint a szakértői munka elkészül, a kormányhatóság, a székesfőváros és az érdekelt erőművek között tárgyalások fognak megindulni, s ha a tárgyalásokból a legjobb közérdekű megoldás kialakul, és az együttműködés megvalósításának a költségei is ismeretesek lesznek, a polgármester ebben az ügyben a pénzügyi megoldásra vonatkozóan is külön előterjesztést fog tenni. Tudomásul veszi a közgyűlés azt is, hogy az együttműködésre vonatkozó tárgyalások eredményeként esetleg a Révész-utcai telep kibővítése is némi módosítást fog szenvedni. Tekintettel azonban a székesfőváros áramszükségletének a kielégítésénél irányadó szempontok fontosságára, a közgyűlés nem tartja helyénvalónak, hogy a Révészutcai telep kibővítésének, illetve helyreállításának az elhatározását későbbre halassza, mert nem vállalhatja a felelősséget, hogy a kooperációs tárgyalások, illetve az együttműködés megvalósítására vonatkozó munkálatok esetleges elhúzódása miatt a székesfőváros növekvő áramszükségletének ellátása fennakadást szenvedjen. 6. A közgyűlés a Magyar Dunántúli Villamossági Részvénytársasággal, illetve a Magyar Királyi Államvasutakkal villamosenergia átvétele ügyében az 392/1933. kgy. szám alatt kelt határozat alapján kötött szerződést, a szerződésben megállapított határidőben az 1938. évi december hó 31. napjára felmondani kívánja, felhatalmazza ezért a polgármestert a szerződés felmondására s egyúttal arra, hogy újabb szerződés megkötése érdekében a szükséges előzetes tárgyalásokat lefolytassa. 7. A közgyűlés az 1—4. pontok alatt felsorolt munkálatoknak összesen 14,400.000 pengőt kitevő költségeiből 4,000.000 pengőt az 1939. évtől kezdődően az évi költségvetések keretében a leírásokra előirányzott hitelösszeg terhére, 3,200.000 pengőt ugyancsak az 1939. évtől kezdődően évi 800.000 pengős részletekben az évi költségvetések keretében új beszerzésekre előirányzott hitelösszeg terhére engedélyez ; a még szükséges 7,200.000 pengő fedezésére az üzemi készpénzkészletek csak az évi zárószámadás tárgyalásánál kapcsolatban adott külön közgyűlési engedély alapján vehetők igénybe, ha pedig ez lehetséges nem volna, kölcsön felvételének, hitel igénybevételének az engedélyezése iránt külön előterjesztést kell tenni. 8. A közgyűlés ezt a határozatát kormányhatósági jóváhagyás végett a m. kir. belügyminiszterhez felterjeszti. !206. Dr. Lamotte Károly alpolgármester, h.-elnök 11 óra 16 perckor az előrehaladott időre való tekintettel a mai tárgyalást megszakítja és annak folytatását május hó 13-án, pénteken délután 5 órára tűzi ki. Dr. Farkas Ákos s. k., Szendy Károly s. k., Dr. Karafiáth Jenő s. k., tanácsnok, polgármester-h.elnök. főpolgármester-elnök. a közgyűlés jegyzője. Dr. Lamotte Károly s. k., Dr. Schuler Dezső s. k., alpolgármester-h.elnök. alpolgármester-h.elnök. Hitelesítik: Bánóczi László s. k., dr. Kabakovits József s. k., Gazdy Jenő s. k., Pakányi Ferenc s. k., törvényhatósági bizottsági tagok.