Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1937
6. 1937. április 21. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 177 - Szabályrendelet a székesfőváros kegyuraságához tartozó római katolikus plébánosok nyugdíjszerű ellátásáról
1937. április 21-iki közgyűlés. 177. szám. 103 38. §. Tévesen számított ellátás összegének helyesbítése. (1) Ha az ellátást kisebb összegben állapították meg, mint amennyi az illetőnek a szabályrendelet alapján járna, az érdekelt kérelmére az ellátás összegét helyesbíteni kell és a különbözetet az elmúlt időre is meg kell téríteni. Az erre irányuló kérvényt azonban az ellátás esedékessé válása után három év alatt be kell adni. Ha az ilyen kérvényt három év eltelte után adják be, a különbözet csak három évre visszamenőleg utalható ki. (2) Ha az ellátás azért nyert kisebb összegben megállapítást, mert az érdekelt az ellátás megállapításához szükséges adatokat okmányokkal kellőképen nem igazolta, a magasabb összegű ellátást, illetőleg a különbözetet csak a kellő igazolást nyújtó okmányokkal felszerelt kérvény benyújtását követő hónap első napjától lehet folyósítani. (3) Ha az ellátást tévesen nagyobb összegben állapították meg annál, amennyi a szabályrendelet alapján járna, a téves megállapítást szintén helyesbíteni kell. A visszamenőleg egy évet meg nem haladó időre jogalap nélkül megállapított és kifizetett ellátási díjakat teljes egészükben térítményként elő kell írni és be kell szedni. A visszamenőleg egy évet meghaladó időre jogalap nélkül kifizetett ellátási díjakat csak abban az esetben lehet térítményképen előírni és beszedni, ha nem nyert beigazolást, hogy azok jóhiszeműen vétettek fel. (4) A térítményként való előírás módját és az ebben a kérdésben követendő eljárást a polgármester szabályutasításban állapítja meg. 39. §. A szabályrendelet végrehajtása és a jogorvoslatok előterjesztése. (1) Ezen szabályrendelet alapján hozott határozatokat a polgármester hajtja végre. / (2) Ezen szabályrendelet alapján hozott határozatok, az ellenük benyújtott jogorvoslatokra való tekintet, nélkül jogerőre emelkedésük előtt is végrehajthatók. (3) Ezen szabályrendelet alapján előálló bevételeket és kiadásokat a székesfőváros községi háztartása költségvetésének kegyúri csoportjánál kell elszámolni. 40. §. Az ellátási díjak csökkentésére vonatkozó rendelkezések alkalmazása. (1) Ameddig a tisztviselők és egyéb alkalmazottak ellátási díjainak a csökkentésére vonatkozóan az 1931 : XXVI. t.-c. (1932: VII. t.-c, 1933 : X. t.-c, 1934: XV. t.-c, 1935: IX. t.-c, 1936: XVIII. t.-c)-ben foglalt utasítás, illetőleg felhatalmazás alapján kiadott rendelkezések életben vannak, ezeket a rendelkezéseket a jelen szabályrendelet alapján megállapított ellátásokra is megfelelően alkalmazni kell. (2) Az (1) bekezdésben említett rendelkezések végrehajtása iránt a polgármester intézkedik. 41. §. A szabályrendelet életbelépése. A jelen szabályrendelet életbelépésének napját a jóváhagyást követő kihirdetés alkalmával a polgármester jelöli meg.