Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1936

10. 1936. november 27. rendes közgyűlés jegyzőkönyve

252 1936. november 27-iki közgyűlés. II. Jegyzőkönyv. Jelen vannak : dr. Sipőcz Jenő főpolgármester elnök, majd Szendy Károly polgármester, később dr. Lamotte Károly alpolgármester elnöklése mellett: dr. Csorna Kálmán árvaszéki elnök, dr. Wester Gusztáv árvaszéki elnökhelyettes, dr. Szemethy Károly tiszti főügyész, dr. Várady Jenő tiszti főügyészhelyettes, dr. Unger Béla, dr. Duday Alajos, dr. Schuler Dezső, Wossala Sándor, Kovácsházy Vilmos, dr. Némethy Károly, dr. Szepesváry Pál, dr. Salamon Géza, dr. Bódy László, Király Kálmán, dr. Felkay Ferenc, dr. Morvay Endre, dr. báró Babarczy István, dr. Farkas Ákos, dr. Rosta János tanácsnokok, dr. Szécsi Ernő tiszti főorvoshelyettes, dr. Illyefalvi I. Lajos stat. hiv. igazgató, Sebő Béla főszámvevő, dr. Veres Imre, a székesfővárosi számszék igazgatója, továbbá : Aichner Albert dr. Andréka Károly gróf Apponyi György Baján Ferenc dr. vitéz Bartha László Bánóczi László dr. Bechtler Péter Becsey Antal Bednárz Róbert Berkes Jenő dr. Bényi Károly dr. Blaskó Artúr Bocsáry-Spúr Kálmán dr. Boros László dr. Botzenhardt János dr. Bródy Ernő dr. Burchard-Bélaváry Rezső dr. Büchler József K. Császár Ferenc Cselényi Pál dr. Csepregi Horváth János dr. vitéz Csik László dr. Csilléry András dr. Csorna Zsigmond Deményi Aladár dr. Deutsch Jenő Dési Géza dr. Diószeghy János Divényi Károly dr. Dongó Orbán Dorner Gyula Egerváry Tibor dr. gróf Esterházy Móric Farkas Zoltán dr. Fábián Béla dr. Gazdy Jenő Gál Jenő dr. Gáldy Béla alsóviszokai Gerlóczy Endre dr. Gidró László dr. Glücksthal Samu dr. Gyurkovics Henrik dr. Gyürey Rudolf Hajnóczy Béla dr. Halász Alfréd Halmay Zoltán Halter Károly Harrer Ferenc dr. Hatolkay Kázmér Hedry Aladár dr. Hegedűs Amand Hencz Lajos dr. Homonnay Tivadar dr. Horovitz Gábor Hüttl Károly dr. Ilovszky János v. nemes Juhász Jenő dr. Kabakovits József dr. Kasics Margit Katona János Kállay Tamás Kertész Elemér Klár Zoltán dr. Kossalka János dr. Kozma Jenő dr. kövesligeti Kövesligethy Miklós dr. Kizs Árpád dr. Kronberg József Kuncze Lajos dr. Lampel Vilmos Lázár Emil Lédermann Mór Lévai Sándor Magyar Miklós Miklós Ferenc dr. Miliők Sándor Molnár László Müller Antal Nagy Andor Nagy Antal Nagy Ferenc Nagy László dr.

Next

/
Oldalképek
Tartalom