Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1934

8. 1934. október 3. rendkivüli közgyűlés jegyzőkönyve - 179 - 180 - 181

98 _______ 1934. október 3-iki rendkívüli közgyűlés. 178—181. szám. __ ellátását megfelelően biztosítja, addig másrészt a magyar orvosi kar jogos igényeit is kielégítve a kedélyeket megnyugtatni alkalmas lesz.« 179. A tárgyhoz felszólalnak még Friedrich István, (kinek felszólalása közben az elnöki széket újból a főpolgármester foglalja el) és Fábián Béla. Ezután Sipőcz Jenő polgármester fejti ki álláspontját, majd dr. Wolff Károly bizottsági tag a zárszó jogán szólal fel. (Ezután öt perc szünet következik.) 180. Szünet után az elnök az indítványokat szavazás alá bocsátja, melynek eredményéhez képest a közgyűlés az összehívásának tárgyát képező ügyben az alábbi határozatot hozta : A székesfőváros törvényhatósági bizottsága 1934. évi október hó 3.-án tartott rendkívüli közgyűlésében kimondja, hogy a belügyminiszter úrnak 183.000/1934. Vili. szám alatt kiadott rendeletét, amellyel elrendelte, hogy a fővárosnál köz­alkalmazásban levő orvosok, az Orvosszövetségből lépjenek ki, sérelmesnek tartja és ezen belügyminiszteri rendelet ellen a m. kir. kormányhoz felirattal fordul és hasonló állásfoglalás végett megkeresi az ország valamennyi társtörvényhatóságát. A közgyűlés annak az álláspontjának ad kifejezést, hogy nem helyesli a székes- főváros polgármesterének 146.400/1934.—1. szám alatt kiadott rendeletét, mely szerint a székesfőváros szolgálatában álló tiszti, kerületi, hatósági, kórházi és iskola­orvosok, valamint a székesfőváros üzemeinél és intézményeinél szolgálatot teljesítő orvosok arra kaptak utasítást, hogy a Magyar Országos Orvosszövetségből fegyelmi felelősség terhe mellett haladéktalanul lépjenek ki. A közgyűlés felhívja a polgármestert, hogy a feliratra adandó válasz meg­érkezése után, annak eredményéhez képest a rendelet visszavonása iránt intéz­kedjék és a legközelebbi közgyűlésen azt jelentse be. Egyben kimondja a közgyűlés, hogy helyesli a m. kir. kormánynak azt a ren­delkezését, mely szerint a köztisztviselőket az Országos Tisztviselői Betegsegélyezési Alap (OTBA) útján betegség ellen biztosítja. Nem helyesli azonban a rendeletnek azt az intézkedését, amely a betegsegé­lyezési járulékok fizetését csak a közszolgálati alkalmazottaknak teszi köteles­ségévé, de az állam maga nem járul hozzá, legalább is ugyanolyan mértékben az OTBA fenntartásához. Helyteleníti Budapest közönsége azt, hogy az OTBA a közszolgálati alkalma­zottak részére a szabad orvosválasztást nem teszi lehetővé, mert az orvosi karnak és a közszolgálati alkalmazottaknak egyaránt fontos érdekük volna, hogy az alkal­mazottak azokat az orvosokat vegyék betegség esetén igénybe, akiket maguk válasz­tanak ki. 181. Elnök a közgyűlést 8 óra 55 perckor berekeszti. Dr. Farkas Ákos s. k., Liber Endre s. k., főpolgármester-elnök , távolletében helyette tanácsnok, a közgyűlés jegyzője. alpolgármester-elnök. Hitelesítik: Dr. Sipőcz Jenő s. k., polgármester. Müller Antal s. k., Dr. Héder Lajos s. k., Dr. Huszár Pál s. k., Dr. Révész Mihály s. k., törvényhatósági bizottsági tagok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom