Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1933

1.1 1933. január 18. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 23 - Szabályrendelet a székesfőváros kegyurasághoz tartozó római katolikus plébánosok nyugdíjszerű ellátásáról

1933. január 18-iki közgyűlés. 23. szám. 39 zendő, illetőleg végkielégítésben részesítendő plébánosra vonatkozólag az ellátási igényből kizáró okok valamelyike fennáll-e. A plébánosi állástól történt felmentéssel az előzetes eljárás befejezést nyert. Az előzetes eljárás során a polgármester vagy a főegyházmegyei hatóság által tett intézkedések ellen jogorvoslatnak helye nincs. (9) Ha a főegyházmegyei hatóság a plébánost plébánosi állásától az előzetes eljárás során felmentette, a polgármester az ellátás megállapításához szükséges adatokat a számvevőséggel hivatalból összeállíttatja és az érdekelttel közli, akinek jogában áll azokra nézve észrevételeit a kézbesítést követő naptól számított 15 nap alatt megtenni és ugyanakkor köteles születési bizonyítványát, valamint a netalán hivatalosan fel nem jegyzett adatokat okmányokkal igazolva pótolni, mert ellenkező esetben az ellátás csupán' a hivatalból összeállított adatok alapján állapítandó meg. (10) A plébánosok nyugdíjának és végkielégítésének megállapítása, valamint a nyugdíjazott plébánosok ellátásának megszüntetése kérdésében elsőfokon a polgár­mester, másod- és végső fokon pedig a m. kir. közigazgatási bíróság határoz. 15. §. A nyugdíjjárulék. (1) A székesfőváros kegyuraságához tartozó plébánián ezen szabályrendelet életbelépésekor működő, valamint az ezután kinevezendő plébánosok állandó nyug­díjjárulékot tartoznak fizetni. Az állandó nyugdíjjárulék mértéke a beszámítható járandóság 6%-a (2) Az állandó nyugdíjjárulékot a beszámítható járandóságokból havonként kell levonni. (3) A plébánosok tényleges működésük ideje alatt még akkor is kötelesek állandó nyugdíjjárulékot fizetni, ha betöltötték azt a szolgálati időt, amely részükre a nyug­díjazásnál beszámítható járandóságok teljes összegével felérő nyugdíjat biztosít, vagy ha a 70. életévüket betöltötték. (4) A levont nyugdíjjárulékot sem a plébánosnak, sem hozzátartozóinak vissza­fizetni, sem más nyugdíjintézetnek átengedni nem lehet. Ez a tilalom nem zárja ki a tévesen befizetett, illetőleg levont járulékok visszatérítését. (5) A 4. §. (4) bekezdése alapján beszámítandó szolgálati idő után járó nyugdíj­járulék fejében a plébánosok a beszámításra kerülő segédlelkész! (kápláni) hitoktatói, hittanári és kórházi lelkészi szolgálattal a beszámítás időpontjában járó javadalmazás után, ha életkoruk a beszámítandó szolgálati idő kezdetén 30 éven alul volt, a java­dalmazás 3%-ában, ha életkoruk 30—35 év között volt, a javadalmazás 4%-ában, ha életkoruk 35—40 év között volt, a javadalmazás 5%-ában, ha életkoruk 40 éven felül volt, a javadalmazás 6%-ában megszabott nyugdíjjárulék havi összegének annyiszorosát tartoznak fizetni, ahány havi beszámítható ilyen szolgálati idejük van. Ennél a számításnál a hónap tört részeit figyelmen kívül kell hagyni. (6) Az (5) bekezdés alapján megállapított összeg fizetésére a polgármester az összeg nagyságához képest 48 hónapig terjedhető részletfizetést engedélyezhet. A meg­állapított részleteket a tényleg működő plébánosok fizetéséből és a nyugalomba­helyezett plébánosok nyugdíjából a központi pénztár vonja le. A polgármesternek a részletek számát megállapító határozata ellen jogorvoslatnak helye nincs. Vég­kielégítés vagy. nyugdíjmegváltás megállapítása esetén az ilyen hátralékos nyugdíj­járulékot — tekintet nélkül a részletfizetés engedélyezésére — egyösszegben kell levonni. 16. §. Az ellátási díjak utalványozásának és kifizetésének módja. (1) Nyugdíj a nyugalomba helyezett plébánost az előzetes eljárás befejezését követő hónap első napjától kezdve, a lakáspénz pedig az előzetes eljárás befejezését követő lakbérnegyed első napjától kezdve illeti, (2) Lakáspénz arra az időre, amely idő alatt a nyugalomba helyezett plébános a tényleges működése alatt természetben bírt lakását tényleg birtokban tartja, nem jár. (3) A nyugalomba helyezett plébános az általa természetben bírt lakást az előzetes eljárás befejezését követő lakbérnegyed első napján köteles visszabocsátani. (4) Az egyszersmindenkorra szóló ellátásokat egyösszegben, a nyugdíjat előleges havi részletekben, a lakáspénzt pedig előzetes negyedévi részletekben a polgármester utalványozza. (5) Az ellátási díjak kifizetésének, valamint ezek felvételének, továbbá a kérel­mek előterjesztésének és a szükséges igazolásoknak a módját a polgármester szabály­utasításban állapítja meg. (6) A nyugdíjat élvezőknek a polgármester engedélyt adhat arra, hogy ellátási díjaik valamely pénzintézetnél nyitott folyószámlára folyósíttassanak. Ennek fel­tételeit és módozatait a polgármester az előbb említett szabályutasításban állapítja meg. Az engedély megtagadását indokolni nem kell és a polgármesternek az ebben a tárgyban hozott határozata ellen jogorvoslatnak helye nincs.

Next

/
Oldalképek
Tartalom