Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1932

3. 1932. február 12. rendkivüli közgyűlés jegyzőkönyve - 38 - 39 - 40

26 1932. február 12-iki rendkívüli közgyűlés. 40. szám. A közgyűlés a tejkérdés rendezése ügyében a mai napra összehívott rendkívüli ülésében Büchler József bizottsági tag által előterjesztett indítvány alapján kimon­dotta ennek az indítványnak a tárgyalására a sürgősséget, azután pedig Miklós Ferenc, Szegő Béla, Staub Elemér, Hoffmann Mihály és Szőke Gyula bizottsági tagoknak felszólalása, valamint a polgármester nevében Vájna Ede tanácsnok által előadott előterjesztés alapján a közgyűlés Büchler József bizottsági tagnak indít­ványát az alábbiak szerint fogadta el: A közgyűlés egyrészt tudomásul vette, hogy a polgármester intézkedéséből a főváros közegei állandóan és behatóan ellen­őrzik a tejet; hogy továbbá a legutóbbi időkben beszüntetett három budapesti tejüzemet a földművelésügyi miniszter azért szüntette be, mert e tejüzemeknek a berendezései nem feleltek meg a korszerű közegészség és a racionális tejüzem követelményeinek; másrészt a közgyűlés utasította a polgármestert, hogy írjon fel a kormányhoz aziránt, hogy a tervezett tej-árminimálás csak a termelői viszonylatban alkalmaztassák, nem pedig a fogyasztókra vonatkozóan is, hogy vizsgáltassa meg a polgármester a jelenlegi tejárakat és ennek alapján írjon fel a kormányhoz aziránt, hogy a polgármester által előterjesztendő indokolt kívánságokat a kormány a fogyasztók érdekeinek védelmében figyelembe vegye; végül, hogy a polgármester a főváros tejellátásának kérdését a jövőben is a legnagyobb éberséggel kísérje figyelemmel, amennyiben pedig a polgármesternek idevonatkozó intézkedései saját hatáskörében nem járnának eredménnyel, vagy pedig a helyzet alakulása olyan messzebbmenő intézkedéseket követelne, amelyek a polgármester hatáskörét meghaladják, úgy tegyen haladék nélkül előterjesztést a törvényhatósági tanács útján a közgyűlés elé olyan javaslatokkal kapcsolatban, amelyek alkalmasak lesznek arra, hogy a főváros lakosságának jó és olcsó tejjel való ellátását mindenképen biztosítsák és azt nyugodt mederbe tereljék. Egyéb tárgy nem lévén, az elnök a közgyűlést este %9 órakor berekeszti. Dr. Gallina Frigyes s. k., Dr. Ripka Ferenc s. k., tanácsnok, főpolgármester-elnök, a közgyűlés jegyzője. Hitelesítik: Dr. Bánóczi László s. k., Dr. Glücksthal Samu s. k., Dorner Gyula s. k., Hunkár Géza s. k., törvényhatósági bizottsági tagok. Budapest székesfőváros házinyomdája 1932 —• 2251

Next

/
Oldalképek
Tartalom