Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1932

17. 1932. november 8. rendkivüli közgyűlés jegyzőkönyve - 377

1932. november 8-iki rendkívüli k özgyűlés. 377. szám. 319 Meggyőződéses híve vagyok az önkormányzatnak, ezt tartom az igazgatás leg­szebb és legtökéletesebb formájának. Épen azért az önkormányzat jogait a leg­messzebbmenőleg tiszteletben kívánom tartani. Legyen ez a terem komoly, objektív viták és komoly érvek csatájának színtere, amelyből szülessenek meg azok az elhatáro­zások, amelyek a leghivatottabban szolgálják a közönség érdekeit. Mindenki meggyőződését tiszteletben kívánom tartani és a kritikának a leg­messzebbmenő teret engedem. Ütját fogom állni azonban minden olyan megnyilat­kozásnak, amely akár tartalmánál vagy hangjánál fogva nem veszi tekintetbe az ország első törvényhatóságának méltóságát. Éber őre kívánok lenni a közélet tisztaságának. Nem ismerek tekintetet, amely engem megakadályozna abban, hogy azokra, akik az önérdeket összetévesztik a közös­ség érdekével, kemény kézzel le ne csapjak. Nem tudok, csak tiszta levegőben élni és ha szükség van rá, meg is van a gerincem ahhoz, hogy ezt a tiszta légkört meg­teremtsem. Egyet azonban határozottan kérek: üres szóbeszédekkel, elejtett szavakkal ne mérgezze senki a közéletnek amúgyis terhes levegőjét és ne rendítse meg az ezer gondtól görnyedő polgárság hitét. Akinek van vádja, álljon elő azzal nyíltan a fórumon és vállalja elhatározásának minden következményét. Híve vagyok a közéletben és magánéletben a valláserkölcsi szempontok érvényesülésének. A magam részéről mindent el fogok követni, hogy ezen nemes szempontok a legmesszebbmenőén érvényesüljenek. Híve vagyok a felekezetek közti teljes békességnek és harmóniának és egyenesen bűnnek tartok minden olyan törekvést, amely magyar és magyar között abból a szem­pontból akar különbséget tenni, hogy ki milyen templomban imádja Istenét. Nekünk mindannyiunknak van egy közös, egy szent oltárunk, oda vigyük el békességben összehangolt szíveinket áldozatul és a különbség legfeljebb abban legyen közöttünk, hogy ki tud nagyobb áldozatot hozni a hazáért és az összesség érdekeiért. Én a magyar végekről jöttem ide és magammal hoztam a magyar vidék tiszta levegőjét és a vármegye ezeréves, megalkuvást nem tűrő, kemény magyar szellemét; a magyar földnek és a föld népének azt a forró szeretetét, amely nélkül hitem és meg­győződésem szerint ezen a magyar földön senki sikerrel munkálkodni nem tud. Ne legyen ez a főváros sohasem különb test a nemzet.testében, hanem olvadjon bele fenntartás nélkül a nemzeti ideálok, nemzeti célok és nemzeti elgondolások keretében. Legfőbb törekvésemet fogja alkotni az, hogy a főváros és a vidék között az össz­hangot mindig és mindenben megőrizzem. Azt akarom, hogy minden fővárosi polgár érezze azt, hogy az eke szarvát küzdő és szenvedő magyar testvére fogja. De azt is akarom, hogy a magyar pusztákon szoborként álló pásztor, akinek a tekintete a messze­ségbe vész el és akinek tekintetéből a kelet tiszta, hamisítatlan magyar lelke árad, büszkeséggel tekintsen fel erre a fővárosra, mint a magyar szellem, magyar Géniusz és magyar akarat gyönyörűséges alkotására. Nehéz időkben, nehéz viszonyok között csakis az összesség érdekeibe való fenn­tartás nélküli beilleszkedéssel lehet eredményeket elérni. Ma minden társadalmi rétegnek és minden foglalkozási ágnak sajátos érdekeit feláldozni tudó nehéz elhatáro­zással kell beilleszkedni a nemzet egyetemes érdekközösségébe. Ez különösen azoknak szól, akik abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy még erőtartalékkal rendelkeznek. Aki a mai nehéz viszonyok között bármely okból kifolyóan elvonja tőkéjét a nemzeti termelés folyamatából, vagy aki munkát tudna adni éhező magyar testvérének és ezt nem teszi, bűnt követ el a nemzet ellen és megérdemli, hogy a nemzeti szem­pontok figyelembevételére rákényszeríttessék. Ezzel eljutottam mai korunk egyik legégetőbb problémájához, a munkanélküliség kérdéséhez. A munkanélküliség kérdését megoldani itt a fővárosban és az egész országban szent kötelesség. Örömmel állapítom meg, hogy a székesfőváros ezen a téren messzemenően teljesítette kötelességét. Jól tudom azt, hogy ennek a kérdésnek a megoldása a mai viszonyok között nagy áldozatokat kíván. Nagy áldozatokat, amelyeket a teherviselők társadalma már alig-alig bír elviselni, mégis azt mondom: ha valakinek van ma Magyarországon egy darab kenyere, amelyből letörhet egy darabot éhező magyar testvérének, tegye meg azt. Enneka kérdésnek megoldását követeli a nemzet becsületes, a köznyugalom biztosítása és az áldozatot hozók jól felfogott érdeke. Ezt a kérdést, szerény véleményem szerint, két részre kell osztani. A betegek, nyomorultak, elesettek és gyermekek ügyét vegye kezébe a főváros társadalma és az egyházak karitatív szervezete. Azokat pedig, akik eleven erőt képviselnek, akiknek munkája érték ma és érték a jövőben is, még áldozatok árán is munkába kell állítani, hogy ezzel biztosítsuk megélhetésüket. Oda fogok törekedni, hogy a székesfőváros és az üzemek költségvetésük kere­tében biztosított beruházással összefüggő megrendeléseket minél előbb foganatosítsák a gyáraknál, hogy igy a gyárakban még elhelyezkedést találó munkásság kenyeret és megélhetést találjon. Ezen kívül megkezdeni és folytatni kell mindazon köz­munkákat, amelyek a munkások ezreinek adnak kenyeret és megélhetést.

Next

/
Oldalképek
Tartalom