Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1930

8. 1930. junius 4. rendkivüli közgyűlés jegyzőkönyve - 1011 - 1012 - 1013

1930. június 4-iki rendkívüli közgyűlés. 1013. szám. 437 Magyarország területi szétszakításából állott elő az a helyzet, hogy nagyszámú, magyarajkú volt állampolgár jutott idegen uralom alá. Ennek következtében, amíg a népek önrendelkező joga nem érvényesül, követeli Budapest székesfőváros közönsége a nemzeti kisebbségek népjogi védelmét, a zárt területen élő kiebbségek demokratikus önkormányzatát, a szétszórtan élő kisebbségek teljes egyenjogúságát, nyelvük szabad használatát, kisebbségi iskolák fenntartását és kultúrájuk fejlesztését, a kisebbségi panaszok felülvizsgálatára a népszövetségben állandó panaszbizottság létesítését. Ugyanakkor azonban, amikor Budapest törvényhatósági bizottsága síkraszáll a békeszerződések békés revíziójáért, követelni kell egyúttal a Magyarországon élő magyar állampolgárok teljes politikai és gazdasági szabadságát. A törvényhatósági bizottság közgyűlése megállapítja, hogy a békeszerződések ellen való küzdelem előfeltétele az, hogy a mai antidemokratikusan kormányzó rendszert olyan parlamentáris, demokratikus rendszer váltsa fel, amely a nyugat-európai kormányzati rendszerek közé azonosan illeszkednék be. így lehetővé válnék, hogy a revízió ügye a nép ügyévé legyen, még pedig nemcsak a magyar népé, hanem vele együtt valamennyi demekratikusan gondolkodó népé is.« Tisztelt Közgyűlés! Egy igazságtalanság ellen tiltakozni csak szabad népek tudnak. A tiltakozáshoz az ad erőt, ha minden tagunk szabadon tud harcba menni. Amíg valamelyik tagunk, kezünk vagy lábunk gúzsba van kötve, legyen az akár gazdasági, akár politika vagy kulturális téren, addig ez a harc mindig akadályokkal kell, hogy küzdjön. Tehát teremtsük meg idehaza is a gazdasági, politikai, kulturális egységet és szabadságot és erre a szabadságra támaszkodva, ennek a szabadságnak birtokában fogjunk össze valamennyien az ellen az igazságtalanság ellen, amely az egész magyar népet érte. Pakots József bizottsági tag az előterjesztéssel kapcsolatban a következőkép szól: Igen tisztelt Közgyűlés! A gyász, a szomorúság és a fájdalom jajkiáltása sikolt ma a nemzet lelkéből a világ felé. Ahány magyar él e csonka földön, az elrabolt területeken és szerteszórva a földkerekségen, ebben a pillanatban keserű daccal, fájdalommal és örök tiltakozással fordul Trianon felé. És hogyha a fájdalom szobrát ércbe lehetne önteni, akkor a magyar szivek lelkéből kisikoltó hangokból és a szemekből kiömlő könnyekből egy olyan hatalmas monumentum meredne fel, amelyet a világ minden tájáról meg kellene látni. És ha történt a világon történelmi igazságtalanság és ha az elmúlt, elporladt barbár korok követtek el bűnös merényletet az emberiség és a jogeszmény ellen, akkor a magát civilizáltnak és műveltnek nevező új kor túlszárnyalta a kapzsi ösztönöknek és kapzsi mohóságnak érzésében ezeket a sötét korszakokat. És végül, igen tisztelt közgyűlés, hogyha a zokogó és kesergő magyar lélek villáma le tudna sújtani, akkor egy pillanat alatt óriási robajjal dőlne össze a Trianon hamis bálványa, amelyet a népnek, a magyar népnek, a magyar nemzetnek és Magyarországnak lelkéből leszakított élő, eleven részekből alkotott hekatombákból épített magának ez a konok nemtörődömség, közömbösség és mohó kapzsiság. Igen tisztelt Közgyűlés! Nem veszik észre a világ népei hogy összeomlott az erkölcsi világrend, amikor ezt a békediktátumot erre a nemzetre rárótták. Nem veszik észre a világ népei, hogy ugyanakkor megtagadták évszázadok kultúráját, évszázadok civilizációját, hagyományait, — a kultúrfejlődésnek hatalmas eszméit tagadta meg maga a civilizált világ akkor, amelynek pedig kötelessége az emberiség fejlődését elsősorban szolgálni. Ezzel szemben mit tehetünk mi, szegény trianoni Magyarország. Harcba küldjük ezer éves multunk fényes szellemeit, Szent Istvántól Kossuth Lajosig, harcba küldjük a legnagyobb elméket, akik a kultúráért dolgoztak, az emberiség közös ügyéért életüket áldozták. Harcbaküldjük a Petőfiket, a Bolyaikat, a Semmelweisseket, a régi nagyokat valamennyit és harcbaküldjük e szegény ország rongyos szószólóit, a munkanélküli polgárt és a munkanélküli munkást. Igen tisztelt Közgyűlés! Én azokhoz a határozati javaslatokhoz, amelyek itt elhangzottak, a nemzeti demokrata párt nevében hozzájárulok. Baracs Marcel bizottsági tag felszólalása a következő: Tisztelt Közgyűlés! Trianon a magyar nemzet gyásza? Lehet. De bizonyos, hogy nem szégyene. És ha szégyen, bizonyos, hogy nem a mi szégyenünk. Szégyen egy nemzetre, ha pipogya. Szegyen egy nemzetre, ha megszegi az adott szavát De erénye egy nemzetnek, hogy hős és ha erénye egy nemzetnek, hogy áldozatosan elvérzik a szövetségi hűség erkölcs parancsán, akkor Trianon óta módosíthatjuk a régi imát és nem azért fohászkodhatunk, hogy vétkeink, — de fohászkodhatunk azért, hogy erényeink bocsáttassanak meg De a gyász is szégyenné sülyedhet, ha a nemzet beletörődik a megcsonkitottságába ha a nemzet, ha akarna, sem bírna regenerálódni. Arany Jánosunk tanította, hogy egy nemzet gyásza csak akkor nem leverő, ha bizonyítja egyúttal az élethez való hitét, jogát és erejét. De a leghangzatosabb szólamok, a legünnepélyesebb tiltakozások önmagukban még nem bizonyítanak. Önuralommal, önfegyelemmel, a mának kenyeréért küzdve, fe 110