Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1930

8. 1930. junius 4. rendkivüli közgyűlés jegyzőkönyve

BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROS TÖRVÉNYHATÓSÁGI BIZOTTSÁGA 1930. ÉVI JÚNIUS HÓ 4-ÉN (SZERDÁN) TARTOTT 8-ik, RENDKÍVÜLI, KÖZGYŰLÉSE I. Tárgy: Tiltakozás a trianoni békeszerződés igazságtalanságai ellen. II. Jegyzőkönyv. . Jelen vannak : Dr. Ripka Ferenc főpolgármester-elnök elnöklése mellett: dr. Sipőcz Jenő polgár­mester, dr. Buzáth János alpolgármester, dr. Berezel Jenő alpolgármester, Édes Endre, Vájna Ede, dr. Lobmayer Jenő, dr. Purebl Győző, Lieber Endre, Borvendég Ferenc, dr. Lamotte Károly, Csármann Ferenc tanácsnokok, dr. Gallina Frigyes tanácsnok-főjegyző, Szendy Károly, Karkas Rezső tanácsnokok, Wigh János, Szenté Miklós, dr. Unger Béla, dr. Hamvasy István, dr. Spannberger Alajos, Muzsikó István, dr. Bucsánszky Bertalan, dr. Holzspach Ödön kerületi elüljárók, dr. Ágoston Géza árvaszéki elnök helyett Kovács Jenő elnökhelyettes, dr. Szemethy Károly tiszti főügyész, dr. Csordás Elemér tiszti főorvos helyett dr. Szécsi Ernő főorvos-helyettes, Sebő Béla főszámvevő, dr. Illyefalvi I. Lajos stat. hiv. igazgató, dr. Gárdonyi Albert főlevéltárnok, továbbá: Andréka Károly Angyalfi Sándor Ballá Ernő dr. Baracs Marcel dr. Battenberg Lajos Bauknecht Tamás Bánóczi László dr. Bárány Oszkár Bárdos Ferenc Bechtler Péter Becsey Antal Bednárz Róbert Belatiny. Artúr Berger Béla Berkes Jenő dr. Bibithi Horváth János Bieber József dr. Bittner János Blaskó Artúr Blieszner Ágoston Bódy Tivadar dr. Bohn József Bosnyák Izsó Botzenhardt János dr. Bozóky Ádám dr. Bresztovszky Ede Brunekker Lajos Buday Dezső Büchler József K. Császár Ferenc Csepregi Horváth János dr. Csécsi Miklós dr. Csilléry Béla dr. Darvas Gyula Deák Lajos Deményi Aladár dr. Deutsch Jenő Deutsch Mór Déri Ferenc dr. Dinich Vidor Dorner Gyula Doros Gábor dr. Dörfler Lajos Ehrlich G. Gusztáv Elek Hugó dr. Erdősi Antal Farkas István Farkas József dr. Farkas Zoltán dr. Fischer Márton Fóthi Vilmos Földvári Béla dr. Füzesséry Zoltán dr. Gaár Vilmos dr. Gaiduschek Marcel Gál Benő Glück Frigyes Glücksthal Samu dr. Gonda Béla dr. Gyulai János Gyürey Rudolf Hajdú Marcel dr. Halász Alfréd Halász Manó Hann Arnold Harrer Ferenc dr. Hegedűs József dr. Herczeg Béla Hochenburger Antal Hódossy Gedeon dr. Holzer Sándor Homonnay Tivadar dr. Horovitz Gábor Horváth Károly Horváth Pál Hufnagl Imre Hunkár Géza Illés István Ilovszky János Janits Imre dr. Joanovich Pál Kalauz Bertalan Kállay Tamás Kerekes Ödön dr. Kéthly Anna Kirchner Béláné Kis Jenő dr. Kiss Menyhért dr. Kivovits Károly Knurr Pálné özv. Koós Jenő Koréin Dezső Kovács Ernő dr. Kozma Jenő dr. Körmöczi Zoltán dr. Lampel Vilmos Latinak Jenő Láng Lajos dr. Lázár Ferenc dr. Lédermann Mór Lévai Sándor Liszauer Emil Magyar Miklós Mayer Ernő dr. Marczevicz Lajos Martin János Máté István Melha Armand dr. Mettelka Frigyes Munkácsy Gyula Müller Antal Nagy Antal Nagy Ferenc Nagy Vince dr.

Next

/
Oldalképek
Tartalom