Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1930

1. 1930. január 15. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 4 - 35 - 36

1Ö3(X január 15-iki közgyűlés. 33—36. szám. 19 A közgyűlés a kisajátítási és a pénzügyi bizottságoknak, valamint a tanácsnak egybehangzó javaslatához hozzájárulva elhatározza, hogy a III. ker., Kiscelli-út mentén fekvő 1778. helyrajzi számú és az 529/1918—111. tan. számú határozat értelmében Preisinger Ferencnek 1929. évi április hó 30-ig terjedő időre ideiglenes használatra átengedett 285-10 négyszögöl kiterjedésű székesfővárosi telket négyszög­ölenként évi 1 P, vagyis összesen évi 285 P 1.0 f, azaz Kettőszáznyolcvanöt pengő 10 fillér bérösszegért s a székesfőváros részéről bármikor s bármely okból érvényesít­hető egynegyedévi felmondási jog, egyebekben pedig az összes eddigi használati, valamint a szokásos szerződési feltételek kikötése mellett a lejárattól, vagyis az I929.évi május hó 1. napjától kezdődően az 1935. évi december hó 31-ig terjedő időre ácstelep céljára Preisinger Ferencnek bérbeadja. Utasítja a közgyűlés a tanácsot, hogy az eddigi, valamint a most megállapított, nemkülönben a tanács részéről még felvehető új vagy eltérő feltételeket és kikötéseket foglalja írásbeli szerződésbe, megjegyezvén, hogy a bérbeadás csakis a szerződésnek a felek részéről történő szabályszerű aláírása után válik a székesfővárosra nézve kötelezővé. Erről a közgyűlés a tanácsot a bemutatott tárgyalási iratok visszaadása mellett további megfelelő eljárás végett értesíti. !4. Tárgyaltatott a bizottság és a tanács 84.544/ 1929-— III. számú előterjesztése Laretzky Márton kérelmére a III. ker., Kiscelli-út mentén fekvő székesfővárosi terület bérbeadása ügyében. A közgyűlés a kisajátító és a pénzügyi bizottságoknak, valamint a tanácsnak egybehangzó javaslatához hozzájárulva elhatározza, hogy a III. ker., Kiscelli-út mentén fekvő 1779. helyrajzi számú, 282-60 négyszögöl kiterjedésű és az 528/1918— III. tan. számú határozat értelmében Laretzky Mártonnak 1929. évi április hó 30-ig folytatólati ideiglenes használatra átengedett székesfővárosi telket összesen évi 282 P 60 f, azaz Kettőszáznyolcvankettő pengő 60 fillér bérösszegért s a székesfőváros részéről bármikor s bármely okból érvényesíthető egynegyedévi felmondási jog kikötése, egyebekben pedig az összes eddigi használati feltételek változatlan épségben való tartása mellett a lejárattól, vagyis az 1929. évi május hó 1. napjától kezdődően az 1935. évi december hó 31-ig terjedő időre Laretzky Mártonnak építési anyag­raktár céljára folytatólag bérbeadja. Utasítja a közgyűlés a tanácsot, hogy az eddigi, valamint a most megállapított, nemkülönben a tanács részéről még felvehető új vagy eltérő feltételeket és kikötéseket foglalja írásbeli szerződésbe, megjegyezvén, hogy a bérbeadás csakis a szerződésnek a felek részéről történő szabályszerű aláírása után válik a székesfővárosra nézve kötelezővé. Erről a közgyűlés a tanácsot a bemutatott, tárgyalási iratok visszaadása mellett további megfelelő eljárás végett értesíti. !35. Tárgyaltatott a bizottság és tanács 78.692/1928— III. számú előterjesztése Gyógyíthatatlan Betegek Irgalomháza kérelmére a III. ker., Szépvölgy-dűlőben fekvő székesfővárosi terület bérbeadása ügyében. A közgyűlés a kisajátítási és a pénzügyi bizottságoknak, valamint a tanácsnak egybehangzó javaslatához hozzájárulva elhatározza, hogy a III. ker., Szépvölgy­dűlőben fekvő 5228—5240., 5241 I 2., 5242—46. helyrajzi számú telekből kihasított 23., 24., 25. és 26. tervszámú, összesen 12/100/1200 magyar hold kiterjedésű és a 63.741/1922— III. t. számú határozattal tudomásul vett 561/1922. kgy. sz. közgyűlési határozat értelmében 1927. évi október hó 31-ig terjedő időre a Gyógyíthatatlan Betegek Irgalomházának mezőgazdasági célra átengedett évi 10 P, azaz Tíz pengő úrijog elismerési díj ellenében s a székesfőváros részéről bármikor s bármely okból érvényesíthető azonnali visszavételi jog, egyebekben pedig az összes eddigi, valamint a szokásos haszonbéres feltételek kikötése mellett a lejárattól, vagyis az 1927. évi november hó 1. napjától kezdődően egymásután következő hat esztendőre, vagyis az 1935. évi október hó 31-ig terjedő időre a Gyógyíthatatlan Betegek Irgalomházának folytatólag ingyenes használatra átengedi. Utasítja a közgyűlés a tanácsot, hogy az eddigi, valamint a most megállapított, nemkülönben a tanács részéről még felvehető új vagy eltérő feltételeket és kikötéseket foglalja írásbeli szerződésbe, megjegyezvén, hogy a bérbeadás csakis a szerződésnek a felek részéről történő szabályszerű aláírása után válik a székesfővárosra nézve kötelezővé. Erről a közgyűlés a tanácsot a bemutatott tárgyalási iratok visszaadása mellett további megfelelő eljárás végett értesíti. !36. Tárgyaltatott a bizottság és tanács 152.038/1929— III. számú előterjesztése Makk Sándor és neje kérelmére az V. ker., Wahrmann-utca mentén fekvő székes­fővárosi terület bérbeadása ügyében. A közgyűlés a kisajátítási és a pénzügyi bizottságoknak, valamint a tanácsnak egybehangzó javaslatához hozzájárulva elhatározza, hogy az V. ker., Wahrmann­utca mentén fekvő 1271—1273., 1274/a., 1296,7., 1275 b., 1276 b 29 g helyrajzi számú és az 57.502,1928—111. tan. számú határozat értelmében Makk Sándor és nejének

Next

/
Oldalképek
Tartalom