Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1930

7. 1930. május 28. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 912

1930. május 28-iki közgyűlés 911—912. szám. 341 ügyosztály térképtárában őrzött 7— XXV. 19/a tt. sz. térrajzon kék színnel aláfestett határvonalakkal és 12 tervszámmal megjelölt 13-50 négyzetméter kiterjedésű székes­fővárosi terület 400 P, azaz Négyszáz pengő évi bérösszeg ellenében s a székesfőváros részéről bármikor és bármely okból érvényesíthető egynegyedévi felmondási jog kikötése, egyebekben pedig a szokásos szerződési feltételek mellett az 1930. évi június hó 1. napjától kezdődően az 1934. évi december hó 31-ig terjedő időre özv. Kollár Pálnénak sírgondozási cikkek (virág, fakereszt, gyertya stb.) árusítása céljára bérbeadja. A szokásos szerződéses feltételeken kívül kiköti még a közgyűlés a következőket: 1. Bérlő tartozik a bérösszeget lakbérnegyedenként előzetesen a székesfőváros központi pénztáránál befizetni. 2. A székesfőváros tanácsának tervei szerint felépítendő árusítóbódé csupán előzetes bejelentés és a székesfőváros tanácsának szabályszerű építési engedélye alapján létesítendő, s azt bérlő a bérlet bármely okból való megszűntekor minden kártérítésre való igény nélkül, saját költségén eltávolítani és a használt területet kitisztítva, elegyengetve, a székesfőváros rendelkezésére visszabocsátani tartozik. Ha bérlő az általa emelt felépítményt fentiek szerint el nem hordaná, úgy az azonnal a székesfőváros közönségének tulajdonába megy át s közigazgatási úton birtokba vehető, vagy pedig a székesfőváros tanácsa azt bérlő költségére lebontathatja és elhordathatja. 3. Bérlő köteles a bérösszegen felül és azzal egyidejűleg mindennemű adót, illetéket és egyéb közterhet, mely egyébként az ingatlantulajdonos székesfővárost terhelné, megfizetni. -4. Az iparengedélyt a bérlő tartozik megszerezni. A bérbeadó székesfőváros az iparengedély megtagadásából netán keletkező károkért semmi néven nevezendő felelősséget nem vállal s bérlő e címen a székesfőváros ellen kártérítési igényt nem támaszthat. 5. Bérlő köteles a bérösszegen felül és azzal egyidejűleg a székesfőváros taná­csának 120.917/1923— III. tan. sz. határozatával megállapított 3%-os kezelési költ­séget is megfizetni. 6. Bérlő köteles a most bérbeadott terület előtt lévő gyalogjárót gyalogközle­kedésre alkalmas állapotba helyezni. 7. A bérbeadott területet bérlő a fent megállapított célon kívül egyéb céiokia nem használhatja és bérletbe, vagy használatra senki másnak át nem adhatja. Utasítja a közgyűlés a tanácsot, hogy a szokásos, valamint a most megállap ított és a tanács részéről még felvehető új, vagy eltérő feltételeket és kiköté­seket foglalja írásbeli szerződésbe, megjegyezvén, hogy a bérbeadás csakis a szerző­désnek a felek részéről történő szabályszerű aláírása után válik a székesfővárosra nézve kötelezővé. Erről aközgyűlésa tanácsot a bemutatott tárgyalási iratoknak a visszaadása mellett további megfelelő eljárás végett értesíti. !912. Tárgyaltatott a bizottság és tanács 54.824/1930— III. számú előterjesztése Kiliti Andrásnénak a X. ker., Kozma-utcában fekvő székesfővárosi terület bérbeadása ügyében. A közgyűlés a kisajátítási és a pénzügyi bizottságoknak és a tanácsnak egybe­hangzó javaslatához hozzájárulva elhatározza, hogy a X. ker., Sírkert- és Kozma­utcák sarkán fekvő 7727/a hrsz. székesfővárosi telekből kihasított és a tanácsi III. ügyosztály térképtárában őrzött 7— XXV. 19/a tt. sz. térrajzon kék színnel aláfestett határvonalakkal és 7. tervszámmal megjelölt 9 négyzetméter kiterjedésű székes­fővárosi területet 200 P, azaz: Kettőszáz pengő évi bérösszeg ellenében s a székes­főváros részéről bármikor és bármely okból érvényesíthető egynegyedévi felmondási jog kikötése, egyebekben pedig a szokásos szerződési feltételek mellett az 1930. évi június hó 1. napjától kezdődően az 1934. évi december hó 31-ig terjedő időre Kiliti Andrásnénak sírgondozási cikkek (virág, fakereszt, gyertya stb.) árusítása céljára bérbeadja. A szokásos szerződéses feltételeken kívül kiköti még a közgyűlés a következőket: 1. Bérlő tartozik a bérösszeget lakbérnegyedenként előzetesen a székesfőváros központi pénztáránál befizetni. 2. A székesfőváros tanácsának tervei szerint felépítendő árusítóbódé csupán előzetes bejelentés és a székesfőváros tanácsának szabályszerű építési engedélye alapján létesíthető, s azt bérlő a bérlet bármely okból való megszűntekor minden kártérítésre való igény nélkül, saját költségén eltávolítani és a használt területet kitisztítva, elegyengetve, a székesfőváros rendelkezésére visszabocsátani tartozik. Ha bérlő az általa emelt felépítményt fentiek szerint el nem hordaná, úgy az azonnal a székesfőváros közönségének tulajdonába megy át s közigazgatási úton birtokba vehető, vagy pedig a székesfőváros tanácsa azt bérlő költségére lebontathatja és elhordathatja. , 3. Bérlő köteles a bérösszegen felül es azzal egyidejűleg mindennemű adót, illetéket és egyéb közterhet, mely egyébként az ingatlantulajdonos székesfővárost terhelné, megfizetni. / 4. Az iparengedélyt a bérlő tartozik megszerezni. A bérbeadó székesfőváros az iparengedély megtagadásából netán keletkező károkért semmi néven nevezendő 86

Next

/
Oldalképek
Tartalom