Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1930

3.2 1930. február 21. rendes folytatólagos közgyűlés jegyzőkönyve - 426

1930. február 21-iki közgyűlés. 426. szám. 169 zökön kívül készpénzben segélyeztek 8905 szükségben szenvedőt, közöttük elszegényedett, keresetképtelen orvosokat, ügyvédeket és egyéb szellemi munkával foglalkozókat. Az általános szociális érdekű egyesületek és intézményeik 858 kis- vagy semmi jövedelmű egyénnek nyújtottak mérsékeltárú vagy ingyenes hajlékot, közöttük a társadalom legszerencsétlenebbjeinek: a vakoknak, siketnémáknak és egyéb testi és szellemi rokkantaknak. A gyermekvédelmi egyesületek és intézmények kétezernél több vagyontalan árváról és egyéb módon elhagyott gyermekről gondoskodnak kezdve a csecsemőkortól 18 éves serdült korukig, mégpedig nemcsak ellátásukról, hanem nevelésük és taníttatásukról, valamint a — szükséghez képest — gyógykezeltetésükről is és a legnagyobb részükről minden megtérítés nélkül. Ezen egyesületek között a Nyomorék Gyermekek Országos Otthona a maga nemében egyedül álló az egész országban. A patronázs-egyesületek a társadalomnak a legnagyobb veszélyt jelentő, bűnös hajlandóságú, fiatalkorúakat oltalmazó tevékenységüket 4042 kiskorú felett gyakorolták. A menzákon, ahol jelentékeny a teljesen ingyen étkezők, de még a többiek is megérzik a fenntartók karitászát, mert jóval olcsóbban jutnak a mindennapi élelemhez, mint a menzán kívül, mintegy másfélezer egyetemi és egyéb tanulóról történt állandó gondoskodás, csupán azon egyesületek és intézmények részéről, amelyeket a költségvetésünk megnevez. A nőegyesületek tevékenysége ugyan nagyobbrészt erkölcsi értékű, azonban még ezek is jelentékeny anyagi áldozatokkal egészítették ki a főváros hatóságainak szegényvédelmi intézkedéseit. A gyógyintézeteket fenntartó egyesületek különösen kedvezőtlen helyzetet tárnak fel. A tüdőbetegek, venereások s más népbetegségben szenvedők száma ezekben a gyógyintézetekben többezer. Való igaz, hogy ezen gyógyintézetek legtöbbje a székesfővároson kívül van, azonban a fenntartó egyesületek összeroppanása bízvást az összes ottápoltakat a főváros felé sodorná s a vidéki hatóságok előtt épúgy, mint a mai országos nagy munkanélküliség miatt, csak elenyésző számban keresnének oltalmat és segedelmet. Rövidség okából csak néhány szóval mutatunk még rá arra is, hogy a hitélet valamint az oktatás és közművelődés érdekében működő egyesületek és intézmények is a társadalom igen széles tömegeivel foglalkoznak alapvető és továbbképző tanfolyamaikkal s igen hasznosan járultak mindig ahhoz hozzá, hogy a kultúrának jelentős fejlődésben legyen része. Ezek után reá kell mutatnunk arra a körülményre is, hogy az általánosságban csak helyeselhető és követendő takarékossági elv a gyakorlati végrehajtásban olyan igazgatási ágakra is nyert kiterjesztést, amelyeknél a takarékosság az eredeti cél helyett csak súlyos értékvesztességeket von maga után. Idetartozóképen kell megjelölnünk a községi háztartások költségelőirányzataiból a szegényügyi tételek törlését, a közkórházi szegénybetegek létszámának takarékossági alapon való csökkentését, a szegénybetegek gyógyszerrel és gyógyászati eszközökkel való ingyenes ellátásának igen nagymértékű korlátozását, az elhagyott gyermekek után felmerülő gondozási költségek mértékének érezhető leszállítását, amiknek folytán a közhatóságok által a gondozásból kirekesztettek természetszerűen, tömegesen fogják keresni és igényelni a társadalmi szervezetek támogatását. A társadalmi egyesületeknek nagyobb hatósági támogatását az eddigi ténybeli indítóokokon kívül fenntartandónak javasolja az az eszmei szempont is, hogy a társadalmi erőkben az a tudat kerekedik felül, hogy a hatóságok az ő működésüket csak jelentéktelen, illetve céljaiknak meg nem felelő, illetve ki nem elégítő mértékben hajlandók támogatni, vagy épen semmi súlyt sem helyeznek ezekre a társadalmi erőkre s az azokkal való együttműködésre, úgy ezek elveszítik energiájukat, eltűnik az emberi közösség érzete, ügyszeretetük, áldozatkészségük lelohad, fásulttá válnak az emberi szenvedésekkel szemben is, megszűnnek az ínségesek, a betegek, a nyomorodottak vigasztalói, felsegítői lenni, nem lesznek többé az elkeseredés sokszor oly közhasznúnak bizonyult levezetői, ellenkezően mindenki elegendőnek fogja tartani, ha rideg, közadózási kötelezettségének megfelelt, úgy tartván, hogy kizáróan a közhatóságok dolga és gondja a felekezeti, a gazdasági, a szociális, a karitatív, az általános egészségügyi, az oktatás és közművelődés és többi szükségletek kielégítése. Ez a megváltozott felfogás arra vezethet majd, hogy soha senki, még a legmagasztosabb eszményekért, vagy a legborzalmasabb sorscsapások idején sem fogja tudni azt a társadalmat újra megmozdítani, újra az emberi méltóság, a felebaráti szeretet magaslatáig felemelni. A székesfőváros törvényhatósága tehát, amikor a szóbanlevő társadalmi egyesületek és intézmények hatósági támogatását az 1930. évre azokkal az összegekkel állapította meg, amelyeket az 1930. évi költségvetés részletez, komoly megfontolás után az összes adatok gondos mérlegelésével és a mai szükségletet megközelítő mértékkel hozta meg határozatait s mert ma úgy látja, hogy mindazon okok, amelyek a költségvetés megállapítása idején fennforogtak, most is változatlan súllyal esnek 43