Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1929

14. 1929. október 23. rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve

BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROS TÖRVÉNYHATÓSÁGI BIZOTTSÁGA 1929. ÉVI OKTÓBER HÓ 23-ÁN TARTOTT 14-ik, RENDKÍVÜLI, KÖZGYŰLÉSE I. TÁRGY. Dr. Bródy Ernő törvényhatósági bizottsági tag indítványa: „A székesfőváros törvényhatósági bizottságának felirata a fővárosi törvényjavaslat tervezete ügyében". II. JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Dr. Ripka Ferenc főpolgármester-elnök, elnöklése mellett: dr. Sipőcz Jenő polgármester, dr. Buzáth János alpolgármester, dr. Berezel Jenő alpolgármester, dr. Csupor József, Édes Endre, Vájna Ede, dr. Lobmayer Jenő, dr. Purebl Győző, Borvendég Ferenc, Némethy Béla, dr. Lamotte Károly, Csármann Ferenc tanácsnokok, dr. Gallina Frigyes tanácsnok-főjegyző, Wigh János, Szenté Miklós, dr. Unger Béla, Halász Elemér, dr. Hamvasy István, dr. Spannberger Alajos, Muzsikó István és dr. Gúth Ferenc ker. elüljárók, dr. Ágoston Géza árvaszéki elnök, dr. Szemethy Károly tiszti főügyész, dr. Csordás Elemér tiszti főorvos, Sebő Béla főszámvevő, dr. Illyefalvi I. Lajos stat. hiv. igazgató és dr. Gárdonyi Albert főlevéltárnok, továbbá: Ambruss Gyula dr. Andréka Károly Angyalfi Sándor Auer Pál dr. Balkányi Kálmán dr. Ballá Ernő dr. Battenberg Lajos Bauknecht Tamás Bayer Antal Bánóczi László dr. Bechtler Péter Becsey Antal Belatiny Artúr Berger Béla Berkes Jenő dr. Bezegh-Huszágh Miklós Bibithi Horváth János Biró Dezső Bittér Illés Bittner János Blaskó Artúr Blieszner Ágoston Bohn József Bosnyák Izsó Botzenhardt János dr. Bozóky Ádám dr. Bresztovszky Ede Bródy Ernő dr. Büchler József K. Császár Ferenc Csepregi Horváth János dr. Csillag Ferenc Csilléry Béla dr. Darvas Gyula Deák Lajos Deményi Aladár dr. Deutsch Jenő Deutsch Mór Déri Ferenc dr. Dinich Vidor Dirner Gusztáv dr.-né özv. Divényi Károly dr. Dorner Gyula Doros Gábor dr. Dörfler Lajos Draskóczy M. László Ehrlich G. Gusztáv Elek Hugó dr. Éber Antal dr. Farkas István Farkas József dr. Farkas Zoltán dr. Fischer Márton Fischer Ödön Fóthi Vilmos Földvári Béla dr. Friedrich István Frühwirth Mátyás Gaár Vilmos dr. Gaiduschek Marcel Gamauf Géza Gaylhoffer István Garai Ármin Gál Benő Gál Jenő dr. Girardi Tibor Glücksthal Samu dr. Gonda Béla dr. Grosch Károly dr. Gschwindt Ernő Györki Imre dr. Gyulai János Gyürey Rudolf Hajdú Marcel dr. Halász Alfréd Halász Manó Halter Károly Hann Arnold Harrer Ferenc dr. Hegedűs József dr. Herczeg Béla Hochenburger Antal Hódossy Gedeon dr. Hoffmann Mihály Holzer Sándor Homonnay Tivadar dr. Horovitz Gábor Horváth Pál Hunkár Géza Ilovszky János Joanovich Pál Kabakovits József dr. Kalauz Bertalan Karafiáth Jenő dr. Katona Sámuel Kállay Tamás Kerekes Ödön dr. Kéthly Anna Kis Jenő dr. Kiss Menyhért dr. Kivovits Károly Klár Zoltán dr/>" ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom