Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1929

2. 1929. január 23. rendes közgyűlés jegyzőkönyve

28 1929. január 23-iki közgyfllés. II. JEGYZŐKÖNYV. Jelen voltak: Dr. Ripka Ferenc főpolgármester, közben dr. Sipőcz Jenő polgármester, illetőleg dr. Buzáth János alpolgármester-elnök elnöklése mellett: dr. Csupor József, Édes Endre, Vájna Ede, dr. Lobmayer Jenő, dr. Purebl Győző, Liber Endre és Némethy Béla tanácsnokok, dr. Lamotte Károly tanácsnok-főjegyző, Solty Lajos tanácsnok, Csármann Ferenc h. tanácsnok, Badál Ede, Rupp László, Szenté Miklós, dr. Unger Béla, Halász Elemér, dr. Hamvasy István, dr. Spannberger Alajos és Muzsikó István kerületi elüljárók, dr. Ágoston Géza árvaszéki elnök, dr. Szabó Imre tiszti főügyész, dr. Csordás Elemér tiszti föcrvos helyett dr. Szécsi Ernő főorvoshelyettes, Sebő Béla főszámvevő és dr. Illyefalvi I. Lajos stat hív. igazgató, továbbá: Ambruss Gyula dr. E. Andrássy Béla Andréka Károly Angyalfi Sándor Auer Pál dr. Balkányi Kálmán dr. Baracs Marcel dr. Battenberg Lajos Bauknecht Tamás Bayer Antal Bánóczi László dr. Bárdos Ferenc Bechtler Péter Becsey Antal Bednárz Róbert Benzsay Károly Berkes Jenő dr. Bezegh-Huszágh Miklós Bibithi Horváth János Bieber József dr. Bittér Illés Bittner János Blaskó Artúr Blieszner Ágoston Bódy Tivadar dr. Bonn József Bosnyák Izsó Botzenhardt János dr. Bozóky Ádám dr. Bresztovszky Ede Bródy Ernő dr. Buday Dezső Büchler József K. Császár Ferenc Csepregi Horváth János dr. Cseh Jenő dr. Csécsi Miklós dr. Csillag Ferenc Csilléry Béla dr. Csóka Lajos Dalmady Ödön Darvas Gyula Deák Lajos Deutsch Jenő Deutsch Mór Déri Ferenc dr. Dinich Vidor Dirner Gusztáv dr.-né özv. Dorner Gyula Dörfler Lajos Draskóczy M. László Ehrlich G. Gusztáv Elek Hugó dr. Erdőssy Antal Ereky Károly Ernszt Sándor dr. Éber Antal dr. Farkas István Farkas József dr. Farkas Zoltán dr. Fábián Béla dr. Feleky Géza dr. Fischer Márton Fóthi Vilmos Földvári Béla dr. Friedrich István Frühwirth Mátyás Füzesséry Zoltán dr. Gaár Vilmos dr. Gamauf Géza Gaylhoffer István Garai Ármin Gál Benő Gál Jenő dr. Girardi Tibor Glück Frigyes Glücksthal Samu dr. Gonda Béla dr. Grosch Károly dr. Gschwindt Ernő Györki Imre dr. Gyulai János Gyürey Rudolf Hajdú Marcel dr. Halász Alfréd Halász Manó Halász Pál dr. Halter Károly Hann Arnold Harrer Ferenc dr. Hegedűs József dr. Herczeg Béla Hochenburger Antal Hódossy Gedeon dr. Hoffmann Mihály Holzer Sándor Hómann Bálint dr. Homonnay Tivadar dr. Horovitz Gábor Horváth Károly Horváth Pál Hunkár Géza Illés István Ilovszky János Kabakovits József dr. Kalauz Bertalan Karafiáth Jenő dr. Karch Kristóf

Next

/
Oldalképek
Tartalom