Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1928

3.4 1928. március 26. rendes folytatólagos közgyűlés jegyzőkönyve

68 1928. március 26-iki közgyűlés. V. JEGYZŐKÖNYV. NEGYEDIK NAP. Jelen vannak: Dr. Ripka Ferenc főpolgármester-elnök, később felváltva Folkusházy Lajos alpolgármester és dr. Buzáth János alpolgármester-elnök elnöklése mellett: dr. Csupor József, dr. Berezel Jenő, Édes Endre, Vájna Ede, dr. Purebl Győző tanácsnokok, Liber Endre tanácsnok helyett dr. Schuller Dezső főjegyző, Borvendég Ferenc és Némethy Béla tanácsnokok, dr. Lamotte Károly tanácsnok-főjegyző, Solty Lajos tanácsnok, Rumbach Dezső h. tanácsnok, Rupp László, dr. Ernőd József, Badál Ede, Wigh János, Szenté Miklós, Halász Elemér és dr. Hamvasy István kerületi elüljárók, dr. Ágoston Géza árvaszéki elnök, dr. Szabó Imre tiszti főügyész, dr. Csordás Elemér tiszti főorvos helyett dr. Szécsi Ernő főorvoshelyettes, Sebő Béla főszámvevő és dr. Gárdonyi Albert főlevéltárnok, továbbá: Ambruss Gyula dr. E. Andrássy Béla Auer Pál dr. Balkányi Kálmán dr. Baracs Marcel dr. Battenberg Lajos Bauknecht Tamás Bayer Antal Bánóczi László dr. Bárdos Ferenc Bechtler Péter Becsey Antal Bednárz Róbert Benzsay Károly Berkes Jenő dr. Bezegh-Huszágh Miklós Bibithi Horváth János Bieber József dr. Biró Dezső Bittér Illés Blaskó Artúr Blieszner Ágoston Bódy Tivadar dr. Bohn József Botzenhardt János dr. Bozóky Ádám dr. Bresztovszky Ede Brunekker Lajos Buday Dezső K. Császár Ferenc Csepregi Horváth János dr. Cseh Jenő dr. Csécsi Miklós dr. Csillag Ferenc Csilléry Béla dr. Csóka Lajos Dalmady Ödön Darvas Gyula Deák Lajos Deményi Aladár dr. Deutsch Jenő Deutsch Mór Dirner Gusztáv dr.-né őzv. Divényi Károly dr. Dorner Gyula Dörfler Lajos Draskóczy M. László Elek Hugó dr. Erdőssy Antal Ereky Károly Ernszt Sándor dr. Farkas István Farkas József dr. Farkas Zoltán dr. Feleky Géza dr. Fischer Márton Fischer Ödön Fóthi Vilmos Földvári Béla dr. Friedrich István Frühwirth Mátyás Gaár Vilmos dr. Gaiduschek Marcel Gamauf Géza Gaylhoffer István Gál Benő Gál Jenő dr. Girardi Tibor Glück Frigyes Gonda Béla dr. Grosch Károly dr. Gschwindt Ernő Györki Imre dr. Gyulai János Hajdú Marcel dr. Halász Alfréd Halász Pál dr. Halter Károly Harrer Ferenc dr. Hegedűs József dr. Hochenburger Antal Hoffmann Mihály Holzer Sándor Homonnay Tivadar dr. Horovitz Gábor Horváth Károly Horváth Pál Hufnagl Imre Hunkár Géza Illés István Ilovszky János Joanovich Pál dr. Kabakovits József dr. Kakujay Károly Karch Kristóf Kardos Jenő Kállay Tamás Kerekes Ödön dr. Kertész Miklós Kéthly Anna Kis Jenő dr. Kiss Menyhért dr.

Next

/
Oldalképek
Tartalom