Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1928

11.10 1928. november 15. rendes folytatólagos közgyűlés jegyzőkönyve

L "a 1928. november 15-iki közgyűlés. 419 XI. JEGYZŐKÖNYV. TIZEDIK NAP. Jelen vannak: dr. Ripka Ferenc főpolgármester, később Folkusházy Lajos alpolgármester­elnök elnöklése mellett: dr. Sipőcz Jenő polgármester, dr. Buzáth János alpolgármester, dr. Berezel Jenő, Édes Endre, Vájna Ede, dr. Lobmayer Jenő, dr. Purebl Győző, Liber Endre, Borvendég Ferenc és Némethy Béla tanácsnokok, dr. Lamotte Károly tanácsnok-főjegyző, Rumbach Dezső tanácsnok, Badál Ede, Halász Elemér és dr. Hamvasy István kerületi elüljárók, dr. Spannberger Alajos és dr. Guth Ferenc h. elüljárók, dr. Ágoston Géza árvaszéki elnök helyett dr. Kovács Jenő elnökhelyettes, dr. Szabó Imre tiszti főügyész, dr. Csordás Elemér tiszti főorvos helyett dr. Szécsi Ernő főorvoshelyettes, Sebő Béla főszámvevő és dr. Gárdonyi Albert főlevéltárnok, továbbá: ] Andréka Károly Bayer Antal Bánóczi László dr. Bednárz Róbert Benzsay Károly Berkes Jenő dr. Bibithi Horváth János Bieber József dr. Bittér Illés Blaskó Artúr Bohn József Botzenhardt János dr. Bozóky Ádám dr. Brunekker Lajos Buday Dezső Büchler József K. Császár Ferenc Csillag Ferenc Csilléry Béla dr. Darvas Gyula Deák Lajos Deményi Aladár dr. Deutsch Mór Dinich Vidor Dirner Gusztáv dr.-né özv. Dörfler Lajos Draskóczy M. László Erdössy Antal Ereky "Károly Farkas István Farkas Zoltán dr. Fischer Márton Fóthi Vilmos Friedrich István Glück Frigyes Gonda Béla dr. Gyulai János Halász Alfréd Hann Arnold Hochenburger Antal . Holzer Sándor Homonnay Tivadar dr. Horovitz Gábor Horváth Károly Horváth Pál Hufnagl Imre Hunkár Géza Ilovszky János Joanovich Pál Kabakovits József dr. Kalauz Bertalan Karch Kristóf Katona Sámuel Kállay Tamás Kerekes Ödön dr. Kertész Miklós Kirchner Béláné Kis Jenő dr. Kiss Menyhért dr. Kivovits Károly Klóze Róbert Knurr Pálné özv Kocsán Károly Koós Jenő Koréin Dezső Kovács Ernő dr. Körmöczi Zoltán dr. Krizs Árpád dr. Lázár Miklós Lédermann Mór Lévai Sándor Magyar Miklós Mayer Ernő dr. Matos Jenő Géza Mettelka Frigyes Milkovits Vazul Munkácsy Gyula Müller Antal Nagy Antal Nessi Gyula Orova Zsigmond dr. Ortvai Rezső Padányi Andor Pakányi Ferenc Paullieim Ferenc Payr Vilmos Pászty Károly Peidl Gyula Perczel Béla Perndl Flóris Petrovácz Gyula Peyer Károly Piazza Győző Pillis Károly Platthy György dr. Pompéry Elemér Propper Sándor Ravasz Árpád Rácz Vilmos dr. Reisz Móric Repold Károly Révész Mihály dr.

Next

/
Oldalképek
Tartalom