Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1928

6.1 1928. május 23. rendes közgyűlés jegyzőkönyve

194 1928. május 23-iki közgyűlés^ n. JEGYZŐKÖNYV. ELSŐ NAP. Jelen voltak: Dr. Ripka Ferenc főpolgármester-elnök, később dr. Sipőcz Jenő polgármester­és végül dr. Buzáth János alpolgármester-elnök elnöklése mellett: dr. Berezel Jenő, Édes Endre, Vájna Ede, dr. Lobmayer Jenő, dr. PurebI Győző, Liber Endre, Borvendég Ferenc és Némethy Béla tanácsnokok, dr. Lamotte Károly tanácsnok-főjegyző, Solty Lajos tanácsnok, Rumbach Dezső h. tanácsnok, dr. Ernőd József, Badál Ede, Wigh János, dr. Unger Béla, Halász Elemér és dr. Hamvasy István kerületi elüljárók, dr. Ágoston Géza árvaszéki elnök helyett Wurmb Elemér árvaszéki elnök­helyettes, dr. Szabó Imre tiszti főügyész helyett dr. ReichI Károly tiszti ügyész, dr. Csordás Elemér tiszti főorvos helyett dr. Szécsi Ernő tiszti főorvoshelyettes, Sebő Béla főszámvevő és dr. Illyefalvi Lajos stat. hív. igazgató, továbbá: Ambruss Gyula dr. E. Andrássy Béla Andréka Károly Balkányi Kálmán dr. Battenberg Lajos Bayer Antal Bánóczi László dr. Bechtler Péter Becsey Antal Bednárz Róbert Benzsay Károly Berkes Jenő dr. Bezegh-Huszágh Miklós Bibíthi Horváth János Bieber József dr. Bittér Illés Blaskó Artúr Blieszner Ágoston Botzenhardt János dr. Bozóky Ádám dr. Bresztovszky Ede Bródy Ernő dr. Brunekker Lajos Büchler József K. Császár Ferenc Csepregi Horváth János dr. Csilléry Béla dr. Darvas Gyula Deák Lajos Deményi Aladár dr. Deutsch Jenő Deutsch Mór Déri Ferenc dr. Dinich Vidor Dorner Gyula Dörfler Lajos Draskóczy M. László Eckhardt Tibor dr. Ehrlich G. Gusztáv Elek Hugó dr. Erdőssy Antal Ereky Károly Éber Antal dr. Farkas István Farkas József dr. Farkas Zoltán dr. Feleky Géza dr. Fischer Márton Fischer Ödön Fóthi Vilmos Földvári Béla dr. Friedrich István Gaár Vilmos dr. Gaiduschek Marcel Gaylhoffer István Gál Benő Girardi Tibor Glücksthal Samu dr. Glück Frigyes Gonda Béla dr. Gschwindt Ernő Hajdú Marcel dr. Halász Alfréd Halász Manó Halter Károly Hann Arnold Harrer Ferenc dr. Hegedűs József dr. Herczeg Béla Hochenburger Antal Hoffmann Mihály Holzer Sándor Horovitz Gábor Horváth Károly Horváth Pál Hunkár Géza Illés István Joanovich Pál dr. Kabakovits József dr. Karch Kristóf Kardos Jenő Katona Sámuel Kerekes Ödön dr. Kertész Miklós Kéthly Anna Kirchner Béláné Kis Jenő dr. Kiss Menyhért dr. Kivovits Károly Klár Zoltán dr. Knurr Pálné özv. Kocsán Károly Kollmann Dezső dr. Koós Jenő Koréin Dezső Kovács Ernő dr. Kozma Jenő dr. Körmöczi Zoltán dr. Krizs Árpád dr. Lakatos Géza dr. Láng Lajos dr. Lázár Ferenc dr. Lédermann Mór Lévai Sándor Liptay Lajos dr.

Next

/
Oldalképek
Tartalom