Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1928

3.5 1928. március 27. rendes folytatólagos közgyűlés jegyzőkönyve

1928. március 27-iki közgyűlés. 71 VI. JEGYZŐKÖNYV ÖTÖDIK NAP. Jelen vannak: Dr. Ripka Ferenc főpolgármester-elnök elnöklése mellett: Folkusházy Lajos és dr. Buzáth János alpolgármesterek, dr. Berezel Jenő, Édes Endre, Vájna Ede, dr. Lobmayer Jenő, dr. Purebl Győző, Borvendég Ferenc, Némethy Béla tanácsnokok, dr. Lamotte Károly tanácsnok­főjegyző, Solty Lajos tanácsnok, Rumbach Dezső h. tanácsnok, dr. Szalay Sándor, Rupp László, dr. Ernőd József, Wigh János, Szenté Miklós, Halász Elemér, dr. Hamvasy István kerületi elüljárók, dr. Ágoston Géza árvaszéki elnök helyett dr. Kovács Jenő, dr. Szabó Imre tiszti főügyész, dr. Csordás Elemér tiszti főorvos helyett dr. Szécsi Ernő, Sebő Béla főszámvevő, dr. Gárdonyi Albert főlevéltárnok, továbbá: Ambruss Gyula dr. E. Andrássy Béla Auer Pál dr. Baracs Marcel dr. Battenberg Lajos Bauknecht Tamás Bayer Antal Bánóczi László dr. Bechtler Péter Bednárz Róbert Benzsay Károly Berkes Jenő dr. Bezegh-Huszágh Miklós Bibithi Horváth János Bieber József dr. Bittér Illés Blaskó Artúr Blieszner Ágoston Bódy Tivadar dr. Bohn József Botzenhardt János dr. Bozóky Ádám dr. Bresztovszky Ede Brunekker Lajos Buday Dezső Büchler József Czabalay Kálmán dr. K. Császár Ferenc Csepregi Horváth János dr. Cseh Jenő dr. Csécsi Miklós dr. Csillag Ferenc Csilléry András dr. Csilléry Béla dr. Csóka Lajos Darvas Gyula Deák Lajos Deményi Aladár dr. Deutsch Jenő Deutsch Mór Divényi Károly dr. Dorner Gyula Dörfler Lajos Draskóczy M. László Ehrlich G. Gusztáv Elek Hugó dr. Erdőssy Antal Ereky Károly Ernszt Sándor dr. Farkas István Farkas József dr. Farkas Zoltán dr. Feleky Géza dr. Fischer Márton Fischer Ödön Fóthi Vilmos Földvári Béla dr. Friedrich István Gaár Vilmos dr. Gaiduschek Marcel Gamauf Géza Gaylhoffer István Gál Benő Gál Jenő dr. Girardi Tibor Glück Frigyes Gonda Béla dr. Grosch Károly dr. Györki Imre dr. Gyulai János Hajdú Marcel dr. Halász Pál dr. Halter Károly Harrer Ferenc dr. Hegedűs József dr. Hochenburger Antal Hoffmann Mihály Holzer Sándor Homonnay Tivadar dr. Horovitz Gábor Horváth Pál Hufnagl Imre Hunkár Géza Ilovszky János Kabakovits József dr. Kakujay Károly Karch Kristóf Kardos Jenő Kerekes Ödön dr. Kertész K. Róbert Kertész Miklós Kéthly Anna Kis Jenő dr. Kiss Menyhért dr. Kivovits Károly Klár Zoltán dr. Kleiner Artúr dr. Kocsán Károly Koós Jenő

Next

/
Oldalképek
Tartalom