Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1928

9.1 1928. július 4. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 969 - Szabályrendelet

1928. július 4-iki közgyűlés. 969. szám. 5. határoz a közegészségügyi intézmények,üdülőhelyek, s általában a tagok egész­ségügyi ellátását és az alap működését illető kérdésekben, amelyek tőkebefektetésekre, ingatlanok vételére és eladására, vagy az alap megterhelésével járó kötelezettségek, kiadások elvállalására vonatkoznak. A 10.000 P értéket meghaladó határozataihoz azonban a tanács jóváhagyása szükséges, 6. engedélyezhet rendkívüli, méltánylást érdemlő esetekben a 15. §-ban meg­határozott kórházi ápolásnál hosszabb idejű ápolást, a 16.§-ban biztosított szanatóriumi vagy gyógyfürdői hosszabb idejű beutalást, vagy a megállapított segély százalékánál nagyobb összegű segélyt, végül az előírt határidő előtt, a 18. §-ban felsorolt gyógyászati segédeszköz kiszolgáltatását, 7. elsőfokon határoz az igényjogosultakat érintő azon vitás ügyekben, amelyek a tagok szabályrendeletből folyó jogai és kötelezettségei megállapítására vonatkoznak. Az intézőbizottság elnöke a polgármester, vagy az általa kiküldött alpolgármester. Tagjai: 1. a tanácsi I. (elnöki) ügyosztály vezetője, aki az elnök akadályoztatása esetén a bizottság helyettes elnöke, 2. a tanács által kiküldött 1 tanácstag, 3. a tiszti főügyész vagy helyettese, 4. a tiszti főorvos vagy helyettese, 5. a közgyűlés által kiküldött 9 törvényhatósági bizottsági tag, 6. a) a »Fővárosi Alkalmazottak Nemzeti Szövetségének« elnöke, b) a szövetség tisztviselő- és oktatóosztályának elnökei. Az esetben, ha ezen osztályok valamelyikének elnöke egyúttal a szövetség elnöke,—úgy az illető osztálynak ügyvezető alelnöke, c) a tisztviselő- és oktatóosztály főtitkárai és egy-egy kiküldött tagja, d) az altiszti osztály elnöke és ezen osztály által kiküldött egy tag. 7. »A Nyugdíjas Fővárosi Tisztviselők Egyesülete« elnöke és az egyesület által kiküldött két tag. Hivatalból tagja a bizottságnak az igazgató és a központi főorvos, akiknek azonban szavazati joguk nincs. Ügyszintén hivatalból tag az orvosi tanács 2 kiküldöttje, akik a tagok egészségügyi ellátására vonatkozó kérdésekben az intézőbizottság ülésein tanács­kozó joggal résztvesznek, szavazati jogot azonban nem gyakorolnak. Az intézőbizottság tagjai ebbeni működésükért díjazásban nem részesülhetnek. 8. §• Az igazgató: 1. a törvényhatósági bizottság közgyűlése, a tanács és az intézőbizottság elé tartozó minden ügyben előterjesztést tesz, < 2. végrehajtja a közgyűlésnek, a tanácsnak és az intézőbizottságnak határozatait, 3. folyósítja a tagoknak és az igényjogosult családtagoknak a szabályrendelet alapján járó segélyeket, 4. utalványozza az összes kiadásokat és nyugtázza az összes bevételeket, 5. gondoskodik az alapot megillető összes követelések szabályszerű időben való behajtásáról, 6. gondoskodik a fölös pénzekneka tanács határozatai alapján való elhelyezéséről, 7. az alap viteléről negyedévenként, szükség esetén gyakrabban a tanácsnak az intézőbizottsággal előzetesen ismertetett jelentést tesz. Amennyiben az intéző­bizottságnak a jelentésben foglaltakra vonatkozólag észrevétele, vagy ellenvéleménye volna, az igazgató köteles ezt is jelentésével együtt a tanács elé terjeszteni. Évenként előkészíti a közgyűlés elé való előterjesztés végett az alap bevételeiről és kiadásairól szerkesztett kimutatást, 9. halaszthatatlan sürgősség esetén intézkedik oly ügyekben, melyek az intéző­bizottság hatáskörébe tartoznak. Intézkedését azonban az intézőbizottságnak haladék­talanul köteles bejelenteni. III. Az alap ügyvitele. 9. §. Az alap ügyvitelének ellátására a székesfőváros bocsát rendelkezésére munka­erőket, úgyszintén gondoskodik a dologi szükségletek fedezéséről. Az alap igazgatásának felelős vezetője, intézője és az alkalmazottak főnöke az igazgató. Az orvosi szolgálat ellátásával kapcsolatos ügyviteli munkát s általában az egészségügyi szolgálat ellátását, vezetését és ellenőrzését ezen szabályrendeletben foglalt keretek között tisztviselői minőségben alkalmazott orvosok (központi főorvos, ellenőrző orvosok) végzik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom