Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1927

16. 1927. július 1. rendes közgyűlés jegyzőkönyve

1 1927. július 1-i közgyűlés. 417 zi •• II. JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Dr. Ripka Ferenc főpolgármester, később Folkusházy Lajos alpolgármester, majd dr. Buzáth János alpolgármester-elnök elnöklése mellett: dr. Sipőcz Jenő polgármester, dr. Csupor József tanácsnok h. dr. Márkus József főjegyző, dr. Berezel Jenő, Édes Endre, Vájna Ede, dr. Purebl Győző, Liber Endre, Borvendég Ferenc és Némethy Béla tanácsnokok, dr. Lamotte Károly tanácsnok-főjegyző, Solty Lajos tanácsnok és Rumbach Dezső h. tanácsnok, dr. Szalay Sándor, Rupp László, dr. Ernőd József, Badál Ede, Wigh János, dr. Unger Béla, Rajháty Ferenc, Halász Elemér és dr. Hamvasy István kerületi elüljárók, dr. Ágoston Géza árvaszéki elnök, dr. Szabó Imre tiszti főügyész, dr. Csordás Elemér tiszti főorvos h. dr. Szécsi Ernő tiszti főorvoshelyettes, Sebő Béla főszámvevő és dr. Illyefalvy Lajos stat. hiv. igazgató, továbbá: Ambruss Gyula dr. Andréka Károly Angyalfi Sándor Baracs Marcel dr. Battenberg Lajos Bayer Antal Bánóczi László dr. Bárdos Ferenc Bechtler Péter Bednárz Róbert Bedő Mór dr. Berkes Jenő dr. Bibithi Horváth János Bieber József dr. Bittér Illés Bittner János Blaskó Artúr Blieszner Ágoston Bonn József Bosnyák Izsó Botzenhardt János dr. Bozóky Ádám dr. Bresztovszky Ede Bródy Ernő dr. Brunekker Lajos Büchler József K. Császár Ferenc Csepregi Horváth János dr. Cseh Jenő dr. Csécsi Miklós dr. Csillag Ferenc Csilléry András dr. Csilléry Béla dr. Darvas Gyula Deák Lajos Deutsch Jenő Deutsch Mór Déri Ferenc dr. Dinich Vidor Dirner Gusztáv dr.-né özv. Divényi Károly dr. Dorner Gyula Dörfler Lajos Draskóczy M. László Eckhardt Tibor dr. Elek Hugó dr. Erdőssy Antal Ernszt Sándor dr. Éber Antal dr. Farkas István Farkas Zoltán dr. Fejérváry Sándor dr. Feleky Géza dr. Fischer Márton Fóthi Vilmos Földvári Béla dr. Friedrich István Gaár Vilmos dr. Gaiduschek Marcel Gaylhoffer István Gál Benő Gál Jenő dr. Glücksthal Samu dr. Gonda Béla dr. Grosch Károly dr. Gschwindt Ernő Györki Imre dr. Gyulai János Gyürey Rudolf Halász Alfréd Halász Pál dr. Halter Károly Hann Arnold Harrer Ferenc dr. Hegedűs József dr. Hochenburger Antal Holzer Sándor Horovitz Gábor Horváth Károly Horváth Pál Hunkár Géza Ilovszky János Joanovich Pál dr. Kabakovits József dr. Kakujay Károly Karch Kristóf Kardos Jenő Katona Sámuel Kerekes Ödön dr. Kertész Miklós Kéthly Anna Kirchner Béláné Kis Jenő dr. Kiss Menyhért dr. Klár Zoltán dr. Kleiner Artúr dr. Knurr Pál né özv. Kocsán Károly Kollmann Dezső dr. Kontra Aladár Koós Jenő Korb Flóris Koréin Dezső Kovács Ernő dr. Kozma Jenő dr. Kőrmöczi Zoltán dr. Krizs Árpád dr. Lakatos Géza dr. 105 I

Next

/
Oldalképek
Tartalom