Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1927

9.4 1927. április 23. rendes folytatólagos közgyűlés jegyzőkönyve

200 1927. áprili s 23-iki közgy űlés. V. JEGYZŐKÖNYV NEGYEDIK NAP. Jelen vannak: Dr. Ripka Ferenc főpolgármester, később felváltva Folkusházy Lajos és dr. Buzáth János alpolgármesterek elnöklése mellett dr. Sipőcz Jenő polgármester, dr. Csupor József, dr. Berezel Jenő, Vájna Ede, dr. Lobmayer Jenő, Liber Endre, Borvendég Ferenc és Némethy Béla tanácsnokok, dr. Lamotte Károly tanácsnok-főjegyző, Solty Lajos tanácsnok, Rumbach Dezső h. tanácsnok, dr. Szalay Sándor, Rupp László, dr. Ernőd József, Badál Ede, Wigh János, Szenté Miklós, dr. Unger Béla, Rajháty Ferenc, Halász Elemér és dr. Hamvasy István kerületi elüljárók, dr. Ágoston Géza árvaszéki elnök h., dr. Kovács Jenő elnökhelyettes, dr. Szabó Imre tiszti főügyész, dr. Csordás Elemér tiszti főorvos, Sebő Béla főszámvevő, dr. lilyefalvy I. Lajos stat. hiv. igazgató és dr. Gárdonyi Albert főlevéltárnok, továbbá: Ambruss Gyula dr. E. Andrássy Béla Andréka Károly Angyalfi Sándor Auer Pál dr. Balkányi Kálmán dr. Battenberg Lajos Bayer Antal Bánóczi László dr. Bárdos Ferenc Bechtler Péter Bedő Mór dr. Benzsay Károly Berkes Jenő dr. Bibithi Horváth János Biró Dezső Bittner János Blaskó Artúr Blieszner Ágoston Botzenhardt János dr. Bozóky Ádám dr. Bresztovszky Ede Bródy Ernő dr. Brunekker Lajos Büchler József Csepregi Horváth János dr. Cseh Jenő dr. Csillag Ferenc Csóka Lajos Darvas Gyula Deutsch Jenő Deutsch Mór Dinich Vidor Dirner Gusztáv dr.-né özv. Divényi Károly dr. Dorner Gyula Dörfler Lajos Eckhardt Tibor dr. Elek Hugó dr. Erdőssy Antal Farkas József dr. Fejérváry Sándor dr. Fischer Márton Fischer Ödön Fóthi Vilmos Földvári Béla dr. Gaár Vilmos dr. Gaiduschek Marcel Gál Benő « Gál Jenő dr. Glücksthal Samu dr. Gonda Béla dr. Gyulai János Hajdú Marcel dr. Halász Alfréd Halter Károly Hegedűs József dr. Horovitz Gábor Horváth Pál HufnagI Imre Hunkár Géza Illés István Ilovszky János Joanovich Pál dr. Kabakovits József dr. Kakujay Károly Karafiáth Jenő dr. Karch Kristóf Kardos Jenő Katona Sámuel Kerekes Ödön dr. Kertész Miklós Kéthly Anna Kis Jenő dr. Kiss Menyhért dr. Klár Zoltán dr. Kleiner Artúr dr. Knurr Pálné özv. Kollmann Dezső dr. Kontra Aladár Koós Jenő Koréin Dezső Kossal ka János dr. Kovács Ernő dr. Körmöczi Zoltán dr. Lakatos Géza dr. Lampel Vilmos Latinak Jenő Lázár Ferenc dr. Lázár Miklós Lévai Sándor Liptay Lajos dr. Magyar Miklós Mayer Ernő dr. Máté István Máy Vilmos Mihalovics Zsigmond Miklós Ferenc dr. Milkovits Vazul Müller Antal Nagy Ferenc Nessi Gyula Ortvai Rezső Pakányi Ferenc Pakots József Payr Vilmos Pálfy József Pászthy János Pászty Károly Perndl Flóris Petrovácz Gyula

Next

/
Oldalképek
Tartalom