Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1927
13. 1927. június 8. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 893 - 894 - 895 - 896 - 897
\ 1927. június 8-iki k özgyűlés. 892—897. szám. 357 pengő átalányösszeget jelöli ki azzal, hogy az engedélyezett összeget az 1927. évi költségvetésben ugyanezen a címen kell elszámolni. A közgyűlés ezt a határozatát jóváhagyás végett a m. kir. belügyminiszterhez terjeszti fel. !893. Tárgyaltatott a bizottság és tanács 58.041/1927— XII. számú előterjesztése az I. ker., Orbánhegyi-útból kiágazó névtelen utcában szükséges vízvezetéki csőfektetés költségeinek fedezete ügyében. A közgyűlés a vízvezetéki és világítási ügyosztálynak, a magánépítési albizottság, valamint a tanács által is pártolt előterjesztésére, amelyhez a fővárosi közmunkák tanácsa is hozzájárult, az I. ker., Orbánhegyi-útból kiágazó névtelen utcában a , meglévő vízcső folytatásában a 9979/3. hrszámú telek határáig 45 méter hosszúságban 75%,-es közcső lefektetését, úgyszintén a munkálatoknak 800 pengőt kitevő költségét engedélyezi és a pénzügyi bizottság javaslatára a szükséges költségek fedezetéül az 1927. évi költségvetés VIII. csoportjának (Városépítés és közüzemek) VIII. fejezetén (Vízművek) a Rendkívüli előirányzatnál „Csőfektetésekre" címen előirányzott 160.000 pengő átalányösszeget jelöli ki azzal, hogy az engedélyezett összeget az 1927. évi költségvetésben ugyanezen a címen kell elszámolni. A közgyűlés ezt a határozatát jóváhagyás végett a m. kir. belügyminiszterhez terjeszti fel. !894. Tárgyaltatott a bizottság és tanács 45.608/1927— XII. számú előterjesztése az I. ker., Székács-utcában szükséges vízvezetéki csőfektetés költségeinek fedezete ügyében. A közgyűlés a vízvezetéki és világítási ügyosztálynak, a magánépítési albizottság, valamint a tanács által is pártolt előterjesztésére, amelyhez a fővárosi közmunkák tanácsa is hozzájárult, az I. ker., Székács-utcában a 9904/2/a—b hrszámú telektől a 9902/1. hrszámú telekig 105 méter hosszúságban 100*„-es közcső lefektetését, úgyszintén a munkálatoknak 2800 pengőt kitevő költségét engedélyezi és a pénzügyi bizottság javaslatára a szükséges költségek fedezetéül az 1927. évi költségvetés VIII. csoportjának (Városépítés és közüzemek) VIII. fejezetén (Vízművek) a Rendkívüli előirányzatnál „Csőfektetésekre" címen előirányzott 160.000 pengő átalányösszeget jelöli ki azzal, hogy az engedélyezett összeget az 1927. évi költségvetésben ugyanezen a címen kell elszámolni. A közgyűlés ezt a határozatát jóváhagyás végett a m. kir. belügyminiszterhez terjeszti fel. !895. Tárgyaltatott a bizottság és tanács 58.638/1927— XII. számú előterjesztése a VI. ker., Hajtsár-útból kiágazólag a Dorozsmai-utcában szükséges vízvezetéki csőfektetés költségeinek fedezete ügyében. A közgyűlés a vízvezetéki és világítási ügyosztálynak, a magánépítési albizottság, valamint a tanács által is pártolt előterjesztésére, amelyhez a fővárosi közmunkák tanácsa is hozzájárult, a VI. ker., Hajtsár-útból kiágazólag a Dorozsmai-utcában 150 méter hosszúságban 100%,-es közcső lefektetését, úgyszintén a munkálatoknak 3680 pengőt kitevő költségét engedélyezi és a pénzügyi bizottság javastatára a szükséges költségek fedezetéül az 1927. évi költségvetés VIII. csoportjának (Városépítés és közüzemek) VIII. fejezetén (Vízművek) a Rendkívüli előirányzatnál „Csőfektetésekre" címen előirányzott 160.000 pengő átalányösszeget jelöli ki azzal, hogy az engedélyezett összeget az 1927. évi költségvetésben ugyanezen a címen kell elszámolni. A közgyűlés ezt a határozatát jóváhagyás végett a m. kir. belügyminiszterhez terjeszti fel. !896. Tárgyaltatott a bizottság és tanács 58.620/1927— XII. számú előterjesztése a VI. ker., Jász-utcában a Fövény-utcától a Futár-utcáig szükséges vízvezetéki csőfektetés költségeinek fedezete ügyében. A közgyűlés a vízvezetéki és világítási ügyosztálynak, a magánépítési albizottság, valamint a tanács által is pártolt előterjesztésére, amelyhez a fővárosi közmunkák tanácsa is hozzájárult, a VI. ker., Jász-utcában a Fövény-utcától a Futár-utcáig 160 méter hosszúságban 150"V-es közcső lefektetését, úgyszintén a munkálatoknak 6200 pengőt kitevő költségét engedélyezi és a pénzügyi bizottság javaslatára a szükséges költségek fedezetéül az 1927. évi költségvetés VIII. csoportjának (Városépítés és közüzemek) VIII. fejezetén (Vízmüvek) a Rendkívüli előirányzatnál „Csőfektetésekre" címen előirányzott 160.000 pengő átalányösszeget jelöli ki azzal, hogy az engedélyezett összeget az 1927. évi költségvetésben ugyanezen a címen kell elszámolni. A közgyűlés ezt a határozatát jóváhagyás végett a m. kir. belügyminiszterhez terjeszti fel. !897. Tárgyaltatott a bizottság és tanács 62.725/1927— XII. számú előterjesztése a VI. ker., Lehel-téren szükséges vízvezetéki csőfektetés költségeinek fedezete ügyében. A közgyűlés a vízvezetéki és világítási ügyosztálynak, a magánépítési albizottság, valamint a tanács által is pártolt előterjesztésére, amelyhez a fővárosi közmunkák 90