Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1927

10. 1927. május 18. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - Szabályrendelet

274 1927. május 18-iki közgyűlés. 690. szám. A közgyűlés a tanács jelentéséből tudomásul veszi, hogy a szabályrendeletet a belügyminiszter úr módosításával nem érintett részében már életbe is léptette. Minthogy pedig a belügyminiszter úr az általa kívánt és a közgyűlés által most elfogadott módosításoktól feltételezetten a szabályrendeletet már jóváhagyta, ennél­fogva a szabályrendeletet a jóváhagyási záradékkal való ellátás céljából a belügy­miniszterhez egyidejűleg felterjeszti. Szabályrendelet az ebadóról. !•§• Az adó tárgya. Budapest székesfőváros a területén tartott, vagy a területére behozott ebek után adót szed. 2- §• Adókötelezettség. Ebadó fizetésére kötelesek — tekintet nélkül arra, hogy tulajdonosai-e az ebnek, vagy sem — mindazok, akik a) a székesfőváros területén akár haszoncélra, akár kedvtelésből ebet tartanak, b) a székesfőváros területére ebet behoznak. Az adózás szempontjából ebtartónak tekintendő az, aki ebet bármily rövid időn át, bármely címen magánál tart. Megbízásból tartott eb után az adóért a megbízó és megbízott egyetemleg felelősek. A székesfőváros területére behozott ebek adókötelesek akkor is, ha birtokosuk a székesfőváros területén csupán időlegesen tartózkodik, ha a fővárosban való tar­tózkodása a 48 órát meghaladja, még pedig függetlenül attól, hogy előbbi tar­tózkodási helyén ebadóval megterheltetett-e, vagy sem. Az eb birtokosának változása esetén az új birtokos a birtokába jutott eb után az előírt adót akkor is megfizetni tartozik, ha az eb előbbi birtokosa az eb Htán arra az évre már fizetett is adót. A régi birtokos azonban adóvisszatérítést nem igényelhet. Azon a címen, hogy az eb elveszett, elhullott vagy kiirtatott, sem adóvissza­térítésnek, sem adótörlésnek helye nincsen s ily körülmény más ebnek adófizetés nélküli tartására nem jogosít. Az ebadófizetési kötelezettség az eb 6 hetes korától kezdődik. Azt, hogy melyik eb érte el az adóköteles életkort, a kerületi állatorvos állapítja meg. Adómentesség. Állandóan adómentesek: az államfő birtokában lévő, valamint — amennyiben viszonosság áll fenn — a külső államok képviselői által tartott ebek, továbbá a katonai, csendőrségi, vámőrségi, folyamőrségi vagy rendőri célokra szolgáló és ezen alakulatok tulajdonát képező és birtokában lévő beoktatott, vagy oktatás alatt álló, valamint a székesfővárosi mező- és erdőőrök birtokában lévő és hivatásuk gyakor­lásához szükséges, nemkülönben a székesfővárosi intézmények birtokában lévő haszoncélra tartott és a székesfővárosi állat- és növénykert birtokában lévő mutat­ványos, végül a tudományos intézményekben kísérleti célokra tartott ebek, ilyetén való használatuk tartamára. Időlegesen adómentesek: a székesfőváros területén tenyésztett telivér ebek 6 hónapos koruk elértéig, továbbá a székesfőváros területén rendezett országos vagy nemzetközi ebkiállításra vidékről vagy külföldről küldött (behozott) ebek kiállításuk idejére, végül a gazdátlanná vált és az Országos Állatvédő Egyesület ebmenházában gondozás alá vett és átmenetileg tartott ebek ehelyütt való őrzésük tartamára. Az adómentességet az adókivető hatóság hivatalból állapítja meg. - Adótételek. Az adóév a naptári évvel egyező. Az adó összege: a) a haszoncélra tartott eb után évi 2 pengő b) telivér ebtenyésztés vagy vadászat céljára tartott fajtiszta eb után évi 15 „ c) kedvtelésből tartott eb után évi 35 „ Haszoncélra tartott ebnek csupán az a tehervonó, valamint az a házőrző eb tekintendő, amelyet birtokosa kizárólag tehervontatásra vagy házőrzésre használ és ezt hiteltérdemlően igazolja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom