Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1927
4. 1927. február 4. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 105 - 106 - 107
74 1927. február 4-iki közgyűlés. 107. szám. élet legjobban fogja feltüntetni a két rendszer akadálytalan közreműködésének még elhárítandó nehézségeit és maga a nemzet eszélye, higgadtsága és politikai érettsége mielőbb kijelölendi a törvényhozás számára azon utat, mely a két rendszer teljes összhangzásához vezet. Ez összhangzást addig is, míg a törvényhozás e téren részletesen intézkednék, nem lesz lehetetlen eltalálni, ha minden egyes kérdés eldöntése körül azon elv lesz irányadó, hogy a hatósági érdekek fölött a hatóság, az országos érdekek fölött pedig a felelős kormány van hivatva elsősorban őrködni. Amíg tehát egyrészről a kormány ígéri, hogy a köztörvényhatósági autonómia jogait tiszteletben fogja tartani, úgy másrészről bizalommal elvárja a hatóságok hazafiúságától és bölcsességétől, hogy közreműködésük által a nemzeti kormány tekintélyét és erejét emelni fogják." Hivatkozik továbbá a közgyűlés a magyar királyi közigazgatási bíróság hatáskörének kiterjesztéséről szóló 1907 :LX. t.-c. törvényjavaslatának (1906. május 19. napjára egybehívott országgyűlés képviselőházának irományai — 582. számú iromány) általános indokolására. Ez az indokolás ugyanis a következőket tartalmazza: „A törvényhatóság jogkörének védelme elsőrangú államjogi érdek. Fontosabb és sürgősebb, mint azon jogok védelme, amelyek az egyeseket illetik meg a közigazgatási hatóságokkal szemben, de eddig még nincsenek bírói védelem alá helyezve. A törvényhatóságok jogainak biztosítása a nemzet szabadságának is egyik főbiztosítéka; a parlamentarizmus mellett legerősebb pillére az alkotmánynak és az életerős önkormányzat előfeltétele. A törvényhatóságok jogköréről s a hatáskörről, mely a kormányzat ellenőrzési és felügyeleti jogánál fogva a törvényhatósággal szemben megilleti, az 1886: XXI. t.-c, illetőleg Budapest székesfővárosára nézve az 1872: XXXVI. t.-c. intézkedik. E két törvényből azonban nem vehetők ki teljes tisztasággal az önkormányzat és a miniszter jogkörének határai. Mindkét törvény 3. §-ában, hol a törvényhatósági önkormányzat körét megvonja, a törvényhatóságot megillető jogosítványok közt első helyen a „saját belügyeiben" való intézkedés jogát említi. De a „saját belügyek" fogalmának tartalmát nehéz szabatosan megállapítani s csak esetenként bírálható meg, hogy ilyen ügyről van-e szó? A törvényhatóságnak a kormányhoz való viszonya az állami közigazgatás közvetítése terén sincs azzal a világossággal szabályozva, mely a félreértéseket kizárná. A miniszter úgyszólva a törvényhatóság körébe utalt minden ügyben diszkrecionális hatalmat gyakorolhat, az önkormányzat körébe tartozó kérdésekben is nem egyszer a célszerűség felett is érdemlegesen dönt, a törvényhatósági szabályrendeletektől és határozatoktól jóváhagyását kevés kivétellel szabad belátása szerint megtagadhatja s a főispán felterjesztési jogának útján úgyszólva bármely közgyűlési határozat felülvizsgálatába bocsátkozhatik. E nagykiterjedésű hatáskör az önkormányzat teljes, megsemmisítésére vezethet, főleg, ha azt a miniszter kiterjesztőleg magyarázza s intézkedései ellen semmi jogorvoslat nincs. Az összeütközések a kormány és a tövényhatóságok között akkor sem lennének teljesen kizárhatók, ha a törvény szabatosabban állapítaná meg a hatásköröket s pontosabban jelölné meg azt a viszonyt, melyben a két tényező áll egymáshoz, mint ahogy ezt az 1886: XXI. t.-c. és az 1872: XXXVI. t.-c. teszik. Ily viták szinte a helyzet természetéből folynak s ha el nem fajulnak és nem bénítják meg a közigazgatás rendes működését, inkább kedvező, mint veszélyes tünetszámba mennek; mert az önkormányzat pezsgésére mutat, ha jogai felett ébren őrködik és érzékeny a határsértések iránt s pangására vall, ha tunyán belenyugszik hatáskörének elbirtoklásába, vagy valamely más sérelembe. Azonban akár sűrűn, akár ritkán fordulnak elő efféle összeütközések, mindenesetre gondoskodni kell mindazon biztosítékokról, melyek az így támadt vitáknak a törvényességnek megfelelő elintézését lehetővé teszik. Enélkül az önkormányzat — a magyar nemzet hagyományai és létérdekei ellenére — nem bírna békés és rendes úton védhető jogalappal. A törvényhatóságok felirati jogának gyakorlására, amelyet az 1886: XXI. t.-c. (1872: XXXVI. t.-c.) megengedett, a szóbanlevő viták megoldására s a törvényhatóság jogainak védelmére nem mindig alkalmas. Az 1886: XXI. t.-c. 19. §-a (18.2: XXXVI. t.-c. 12. §-a t. i. módott nyújtott a törvényhatóságoknak, hogy a törvénybe ütköző, vagy a helyi viszonyok miatt célszerűtlennek tartott kormányrendeletek ellen végrehajtás előtt a kormányhoz felirattal élhessenek s ugyané jog az 1886: XXI. t.-c. 68. §-ának c) pontja és 73. §-ának d) pontja (1872: XXXVI. t.-c. 74. §. d) pontja) értelmében a törvényhatóság első tisztviselőjét is megilleti. Csakhogy a döntés a kormány kezében maradt letéve. A miniszter, akinek rendeletéről szó van, egyúttal az ügy bírája is, ki rendeletét akkor, ha felhozott érvek sem győzik meg annak sérelmes voltáról, továbbra is fentarthatja és feltétlen joggal követelheti végrehajtását. A kormány sérelmesnek talált eljárása ellen, igaz, nyitva marad még egy út a törvényhatóság számára: a képviselőházhoz fordulhat orvoslásért. A képviselőházhoz való felírás intézménye figyelemreméltó alkotmánybiztosíték ugyan, mert módot nyújt a miniszterek parlamenti felelősségrevonására,
