Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1927

4. 1927. február 4. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 105 - 106 - 107

1927. február 4-iki közgyűlés. 107. szám. 71 Eszerint „a vármegyei és városi törvényhatóságoknak felsőházi tagok választására feljogosítását igazolja egyfelől a törvényhatóságoknak történeti szerepé a múltban a törvényhozás tekintetében, másfelől a politikai jelentőségük és hivatásuk." Ezek alapján megállapíthatjuk, hogy a törvényhatóság jelenlegi jogi helyzetének érintése egyenlő alkotmányunk egyik alapvető pillérének érintésével. Ennek folytán azután azt a kérdést kell bírálat alá venni, hogy a fentemiitett törvényjavaslat szóbanforgó rendelkezései alkalmasak-e arra, hogy a törvényhatóság jelenlegi jogi helyzetét érintsék? S erre a kérdésre az alább kifejtendőknél fogva igenlőleg kell válaszolnunk. A törvényhatóság által gyakorolt közhatalom' körét törvényeink (1872: XXXVI. t.-c. 2. és 3. §§. — 1886: XXI. t.-c. 2. és 3. §§.) a következőleg határozzák meg. A törvényhatóságok a törvény korlátai között gyakorolják az önkormányzatot, az államigazgatás közvetítését s ezeken felül közérdekű, sőt országos ügyekkel is foglalkozhatnak, azokat megvitathatják, azokra megállapodásaikat kifejezhetik, ezeket egymással és a kormánnyal közölhetik és kérvény alakjában az országgyűlés bármely házához közvetlenül felterjeszthetik. A törvényhatóság önkormányzati jogánál fogva saját belügyeiben önállóan határoz és szabályrendeleteket alkot, ezeket saját közegeivel végrehajthatja, tisztviselőit a megállapított kivételektől eltekintve választja, az önkormányzat és a közigazgatás költségeit megállapítja és a fedezetről gondoskodik s hatáskörébe tartozik a tisztviselők stb. illetményeinek szabályozása, felemelése vagy leszállítása. Ezek a meghatározások kellőképpen kidomborítják azt az alkotmánybiztosító jellegű különleges jogállást, amely jogállást a törvényhatóságok a magyar állam közhatósági szervezetében elfoglalnak. A törvényhatóság tehát önállósággal állapít meg közületileg intézendő és szabályozandó ügyeket, saját tisztviselőkkel és tisztviselői állások rendszeresítésének és megszüntetésének hatalmával bír, vagyis épp úgy szervezeti hatalommal rendelkezik, amint ez a hatalom a m. kir. kormányt nagyobb körben megilleti. A törvényhatóságnak van továbbá költségvetési joga és hatalma arra, hogy a törvényhatósági működés költségeinek fedezéséről — amint az állam az állami szükségletek fedezéséről maga gondoskodik — szintén maga gondoskodjék és a területén lakó népesség jövedelmeiből e célra külön bevételi forrásokat nyisson. A törvényhatóság által az önkormányzati hatáskörben hozott határozatok vagy önmagukban érvényesek és végrehajthatók, vagy kormányhatósági jóváhagyást igényelnek. Az általános szabály az, hogy a törvényhatósági határozat kormányhatósági jóváhagyást nem igényel. Következik pedig ez a törvénynek (1872 : XXXVI. t.-c. 3. §.— 1886: XXI. t.-c. 3. §.) abból az elvi kijelentéséből, hogy a „törvényhatóság saját belügyeiben önállólag intézkedik". Jóváhagyás tehát csak ott kell, ahol azt a törvény (1872 : XXXVI. t.-c. 4. stb. §-a — 1886 : XXI. t.-c. 5. stb. §.) kifejezetten rendeli. A törvényhatóságnak önkormányzati hatáskörében hozott — kormányhatósági jóváhagyásra nem szoruló — határozatai a m. kir. kormány elé csak a) az érdekeltek jogorvoslata, b) hatósági személy — a főispán és a tiszti főügyész — felülvizsgálati felterjesztése és c) hivatalból történő észlelés folytán kerülhetnek. A kormányhatóságot ezzel kapcsolatban megillető jogkör tekintetében arra mutathatunk rá, hogy a m. kir. kormány az a) alatt említett esetben egyesek szerint reformatorius (megváltoztató), mások szerint azonban csak cassatorius (megsemmisítő) hatáskörrel bír, míg a b) és c) alatt említett esetekben a jogkör mindig csak cassatorius. Ebből a kormányhatósági jogkörből a m. kir. belügyminisztert megillető vagyoniéi ügyeleti jogkör különösen kiemelkedik. Ezért azzal külön kell foglalkoznunk. A vagyoniéi ügyeleti jog forrása Budapest székesfőváros tekintetében az 1872 : XXXVI. t.-c. 4. §-a, az egyéb törvényhatóságok tekintetében pedig az 1886 : XXI. t.-c. 4. §-a. Az utóbbi rendelkezést az 1920 : IX. t.-c. 24. §-a Budapest székesfővárosra is kiterjesztette, az 1924 : XXVI. t.-c. 20. §-a pedig ezt a rendelkezést új szövegezésben fentartotta. Az utóbbemlített törvényhely a lényegen nem változtatott. Az 1922. június 16. napjára összehívott nemzetgyűlés közigazgatási bizottsága a fentemlített törvénycikkre vonatkozó törvényjavaslat tárgyában előterjesztett jelentésében (1922. június 16. napjára összehívott nemzetgyűlés irományai, 485. számú iromány) rámutat ugyanis arra, hogy „minden félreértés vagy félremagyarázás elkerülése végett azonban nyomatékosan hangsúlyozni és ebben a jelentésben is felemlíteni kívánta a bizottság azt, hogy ez a rendelkezés a belügyminiszter felügyeleti jogkörét nem terjeszti ki, sem reá új jogkört ruházni nem kíván." A vagyonfelügyeleti jog jelenleg tehát csak a m. kir. belügyminisztert illeti meg, aki azt országos vagy helyi szempontoktól vezéreltetve gyakorolja. A m. kir. belügyminiszter ezen joga gyakorlásánál vizsgálhatja egyrészt azt, hogy a törvényhatóság megtartotta-e azokat a törvényes szabályokat, amelyek előírják azt, miként kell a törvényhatóság akaratának az illető kérdésben megnyilvánulnia, másrészt pedig azt, hogy az illető határozat vagyonjogilag indokolt-e.