Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1926

13. 1926. november 10. rendes közgyűlés jegyzőkönyve

380 1926. november 10-iki közgyűlés. II. JEGYZŐKÖNYV. Jelen voltak: dr. Ripka Ferenc főpolgármester-elnök elnöklése mellett: dr. Sipőcz Jenő polgármester, Folkusházy Lajos alpolgármester, dr. Csupor József, dr. Berezel Jenő, Édes Endre, Vájna Ede, dr. Lobmayer Jenő, dr. Purebl Győző, Liber Endre, Borvendég Ferenc és Némethy Béla tanácsnokok, dr. Lamotte Károly tanácsnok-főjegyző, Solty Lajos tanácsnok, Rupp László, dr. Ernőd József, Badál Ede, Wigh János, Szenté Miklós, dr. Unger Béla, Rajháty Ferenc, Halász Elemér és dr. Hamvasy István kerületi elüljárók, dr. Ágoston Géza árvaszéki elnök, dr. Szabó Imre tiszti főügyész, dr. Csordás Elemér tiszti főorvos, Sebő Béla főszámvevő, dr. Illyefalvy J. Lajos statisztikai hivatali igazgató, dr. Gárdonyi Albert főlevéltárnok, továbbá: Ambruss Gyula dr. E. Andrássy Béla Andréka Károly Angyalfi Sándor Anka János Auer Pál dr. Balkányi Kálmán dr. Baracs Marcel dr. Baranski Gyula dr. Battenberg Lajos Bauknecht Tamás Bayer Antal Bánóczi László dr. Bárczy István dr. Bárdos Ferenc Bechtler Péter Becsey Antal Bednárz Róbert Bedő Mór dr. Benzsay Károly Berkes Jenő dr. Bibithi Horváth János Bieber József dr. Bittér Illés Bittner János Blaskó Artúr Blieszner Ágoston Bódy Tivadar dr. Bohn József Bosnyák Izsó Botzenhardt János dr. Bozóky Ádám dr. Bresztovszky Ede Bródy Ernő dr. Brunekker Lajos Buday Dezső Büchler József Czabalay Kálmán dr. K. Császár Ferenc Csepregi Horváth János dr. Cseh Jenő dr. Csécsi Miklós dr. Csillag Ferenc Csilléry András dr. Csóka Lajos Darvas Gyula Deák Lajos Deutsch Jenő Deutsch Mór Déri Ferenc dr. Dinich Vidor Dirner Gusztáv dr.-né özv. Divényi Károly dr. Dörfler Lajos Draskóczy M. László Eckhardt Tibor Ehrlich G. Gusztáv Elek Hugó dr. Erdőssy Antal Ereky Károly Ernszt Sándor dr. Farkas István Farkas Zoltán dr. Fábián Béla dr. Fejérváry Sándor dr. Fischer Márton Fischer Ödön Fóthi Vilmos Földvári Béla dr. Friedrich István Füzesséry Zoltán dr. Gaár Vilmos dr. Gaiduschek Marcel Gamauf Géza Gaylhoffer István Gál Benő Gál Jenő dr. Glücksthal Samu dr. Glück Frigyes Gonda Béla dr. Grindl Károly Grosch Károly dr. Gschwindt Ernő Györki Imre dr. Gyulai János Gyürey Rudolf Hajdú Marcel dr. Halász Alfréd Halász Manó Halász Pál dr. Hann Arnold Harrer Ferenc dr. Hegedűs József dr. Hochenburger Antal Hódossy Gedeon dr. Hoffmann Mihály Holzer Sándor Hómann Bálint dr. Homonnay Tivadar dr. Horovitz Gábor Horváth Károly Horváth Pál Hunkár Géza Illés István Ilovszky János Joanovich Pál dr. Kabakovits József dr. Kakujay Károly Karafiáth Jenő dr. Karch Kristóf Kardos Jenő Katona Sámuel Keönch Boldizsár dr. Kerekes Ödön dr.

Next

/
Oldalképek
Tartalom