Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1926

9.1 1926. szeptember 29. rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve

BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROS TÖRVÉNYHATÓSÁGI BIZOTTSÁGA 1926. ÉVI SZEPTEMBER HÓ 29-ÉN ÉS FOLYTATVA OKTÓBER HÓ 1-ÉN TARTOTT 9-ik, RENDKÍVÜLI, KÖZGYŰLÉSE ÁÁI AAA I TÁRGY. Az általános tisztújítás során a polgármesteri állásnak titkos szavazás útján való betöltése. II. JEGYZŐKÖNYV. ELSŐ NAP. Jelen voltak: Folkusházy Lajos alpolgármester-elnök elnöklése mellett: dr. Buzáth János alpolgármester, dr. Csupor József, dr. Berezel Jenő, Orczy Gyula, Édes Endre, Vájna Ede, dr. Lobmayer Jenő, dr. Purebl Győző, Liber Endre, Borvendég Ferenc, Barczen Gyula tanácsnokok, Némethy Béla h. tanácsnok, dr. Lamotte Károly h. tanácsnok-főjegyző, dr. Szalay Sándor, Rupp László, dr. Ernőd József, Badál Ede, Wigh János, Szenté Miklós, dr. Unger Béla, Rajháty Ferenc kerületi elüljárók, Halász Elemér, dr. Hamvasy István h. kerületi elUljárók, dr. Ágoston Géza árvaszéki elnök, dr. Szabó Imre tiszti főügyész, dr. Végh János tiszti főorvos, Ács Ferenc főszámvevő, dr. Illyefalvy Lajos h. statisztikai hivatali igazgató, dr. Gárdonyi Albert főlevéltárnok, továbbá: Ambruss Gyula dr. E. Andrássy Béla Andréka Károly Angyalfi Sándor Anka János Auer Pál dr. Balkányi Kálmán dr. Baracs Marcel dr. Baranski Gyula dr. Battenberg Lajos Bauknecht Tamás Bayer Antal Bánóczi László dr. Bárdos Ferenc Bechtler Péter Becsey Antal Bednárz Róbert Bedö Mór dr. Belatiny Artúr Benzsay Károly Berkes Jenő dr. Bibithi Horváth János Bieber József dr. Biró Dezső Bittér Illés Bittner János Blaskó Artúr Blieszner Ágoston Bódy Tivadar dr. Bohn József Bosnyák Izsó Botzenhardt János dr. Bozóky Ádám dr. Bresztovszky Ede Bródy Ernő dr. Brunekker Lajos Buday Dezső Büchler József Czabalay Kálmán dr. K. Császár Ferenc Csepregi Horváth János dr. Cseh Jenő dr. Csécsi Miklós dr. Csillag Ferenc Csilléry András dr. Csóka Lajos Csóka Vendel )almady Ödön Darvas Gyula )eák Lajos Deutsch Jenő íeutsch Mór Déri Ferenc dr. )inich Vidor Dirner Gusztáv dr.-né özv. Divényi Károly dr. Dörfler Lajos Draskóczy M. László ickhardt Tibor ihrlich G. Gusztáv Elek Hugó dr. írdőssy Antal íreky Károly irnszt Sándor dr. :ber Antal dr. : arkas István 7 arkas Zoltán dr. T ábián Béla dr. r ejérváry Sándor dr. -eleky Géza dr. -ischer Márton -ischer Ödön -óthi Vilmos -öldvári Béla dr. -riedrich István Frühwirth Mátyás Füzesséry Zoltán dr. Gaár Vilmos dr. Gaiduschek Marcel Gamauf Géza Gaylhoffer István Gál Benő Gál Jenő dr. Glücksthal Samu dr. Gonda Béla dr. Grindl Károly Grosch Károly dr. Gschwindt Ernő Györki Imre dr. Gyulai |ános Gyürey Rudolf Hajdú Marcel dr. Halász Alfréd Halász Manó Halász Pál dr. Halter Károly . Hann Arnold Harrer Ferenc dr. Havass Rezső dr. Hegedűs József dr. Hochenburger Antal Hódossy Gedeon dr. Hoffmann Mihály Holzer Sándor Hómann Bálint dr. Homonnay Tivadar dr. Horovitz Gábor Horváth Károly Horváth Pál Hufnágl Imre Hunkár Géza Illés István Ilovszky János Joanovich Pál dr.

Next

/
Oldalképek
Tartalom