Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1926

3. 1926. március 24. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 262 - 263 - 264

68 .1926. március 24-iki közgyűlés. 261—264. szám. legnagyobb készséggel bocsátotta a köz javára, szeretetreméltó egyéniségeért pedig általános tiszteletnek örvendett. A székesfőváros tudományos élete egyik értékét vesztette el benne. Temetésén én és a polgármester úr jelentünk meg és a ravatalra koszorút helyeztünk. Javaslom, hogy a megboldogultak emlékét a mai ülés jegyzőkönyvében örökítsük meg és a gyászoló családhoz, illetőleg a Tudomány Egyetemhez intézzünk részvét­iratot. A közgyűlés az elnök javaslatát egyhangúlag határozattá emeli. !262. Az elnök megemlékezik arról a súlyos veszteségről is, ami a katholikus egyházat és a társadalmat P. Tomcsányi Lajos Jézustársasági atyának folyó hó 2-án bekövetkezett halálával érte. P. Tomcsányi Lajos neve és működése programmot jelentett: a bensőséges és egyúttal kifelé is nagyhatású katholikus élet programmját, a modern katholicizmusét, mely a templomon belül az előírt kötelességek teljesítésével, a magánéletben a parancsok lelkiismeretes megtartásával és a közéletben a hit elveinek gyakorlati érvényesítésével munkálta a katholikus reneszánszot. Az elhunyt egy hosszú munkásélet eszményévé emelte ezeket az elveket. Példája meggyőző hatással volt kortársaira és a katholikus lelkület új fellángolásában nagy része van az ő gyújtóerejű vallásos életének. Megilletődéssel jelenti továbbá", hogy Janicsek Andor nyűg. tűzoltófőparancsnok folyó hó 3-án meghalt. Az elhunyt a magyar tűzoltóügynek egyik kiváló úttörője és odaadó munkása volt. Tíz évig vezette a fővárosi tűzoltóságot, amelynek modern átszervezése és felszerelése erre az időre esik és ebben a munkában vezetőszerepe volt. Vezető­munkásságának hatása nemcsak a fővárosra terjedt, az egész ország tűzoltóügyében jelentős az ő működése. A fővároson kívül legnevezetesebb tevékenysége az volt, mikor innen mentőcsapatával lent járt a szegedi árvíznél és ott a mentőmunká­latoknál fontos vezetőszerepet vitt. Egyben bejelenti az elnök, hogy a megboldogultak temetésén ő és a polgár­mester jelent meg. A közgyűlés az elnök javaslatára elhatározza, hogy a megboldogultak emlékét a mai ülés jegyzőkönyvében is megörökíti. !263. Elnök jelenti, hogy dr. Benedek János törvényhatósági bizottsági tagnak folyó hó 13-án történt elhalálozása folytán a III. választókerületben megüresedett rendes tagsági helyre a törvény 9. §-a alapján, az igazoló választmánynak folyó hó 19-én kelt 24/1926. számú határozatával, dr. Kleiner Artúr törvényhatósági biz. póttag rendes tagul behivatott. Tudomásul szolgál. Ezután az elnök felkéri dr. Lobmayer tanácsnokot a mai ülésre bejegyzett interpellációk és indítványok sorrendjének és tárgyának a felolvasására. !264. A mai ülésre bejegyzett interpellációk és indítványok a következők: Peyer Károly a tanácsnak az autonómia határozatait figyelembe nem vevő és azokkal ellentétes intézkedései-, Latinak Jenő a kisipari hitelkérdés-, Németh János a Kisipari Hitelintézet-, Fényes László a kilakoltatások-, Zala Zsigmond a kisebbségi részvényesek-, Joanovich Pál a császárfürdöi uszoda ügyében folyó évi február 10-én hozott közgyűlési határozat végrehajtása körül tapasztalt késedelmeskedés-, Szémann Mihály a kőbányai vámvonalak ügyében a fogyasztási adók lerovását illetőleg, Hoffmann Mihály a főváros ásványvízüzemeinek a többi vízvállalatokkal történt kartellkötése-, Kabakovics József egy koporsókiskereskedő részére kiadott igazolvány-, Magyar Miklós a villamosvasúti szakaszhatárok megrövidítése-, Klár Zoltán a Körbe-Körbe című színdarab betiltása és a Belvárosi Színház színháznyitási engedélyének megvonásával való fenyegetés ügyében. Indítványt nyújtottak be: Rásó Lajos biz. tag a székesfőváros gyámpénztárában kezelt székesfővárosi kölcsönkötvények valorizálása-, Szigeti János biz. tag II. Rákóczi Ferencnek szobor, illetőleg emléktábla felállítása ügyében. Az elnök bejelenti, hogy az interpellációk az ügyrendben meghatározott időben, vagyis este fél hét órakor fognak előterjesztetni, az indítványokat pedig az interpellációkra adandó válaszok után terjeszthetik elő az azt benyújtó biz. tagok. Ezután felkéri dr. Lobmayer tanácsnokot bejelentéseinek megtételére. j

Next

/
Oldalképek
Tartalom