Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1924

8. 1924. szeptember 10. tanácsülés jegyzőkönyve - 1064 - 1065

266 1924. szeptember 10-iki tanácsülés. 1066. szám. A búcsúirat a következő: Méltóságos dr. Sipőcz Jenő úrnak, a székesfőváros polgármesterének Budapest Méltóságos Polgármester Úr! A magas kormány Budapest székesfővárosnál viselt kormánybiztosi és helyettes főpolgármesteri tiszt alól felmenteni méltóztatott. Midőn ennekfolytán a székesfővárosnál működésem megszűnt, nem mulaszthatom el, hogy Méltóságodnak, az alpolgármester uraknak, a tanács minden egyes tagjának, a székesfőváros árvaszékének és a székesfőváros összes tisztviselőinek meleg köszönetet ne mondjak azon szíves támogatásért, melyben működésem alatt részesíteni méltóztattak. Fogadja Méltóságod kiváló őszinte tiszteletem nyilvánítását. Budapest, 1924. szeptember 3-án. Tersztyánszky Kálmán. Ezután az elnök bejelenti, hogy a polgármester kér szót. Dr. Sipőcz Jenő polgármester szólásra emelkedik és a következőkben búcsúzik a felmentett kormánybiztostól, illetőleg üdvözli az újonnan kinevezett kormánybiztos h. főpolgármestert: Méltóságos Kormánybiztos Úr! Tekintetes Tanács! Azóta, hogy az elmúlt év végével a törvényhatósági bizottságnak a törvényben megszabott megbízatása lejárt és annak hatásköre bizonyos korlátozásokkal, ideiglenes kormányrendelkezéssel átmenetileg a kormánybiztos elnöklete mellett a székesfőváros tanácsára ruháztatott, ezen háromnegyed év alatt a tanács immár másodszor jut abba a helyzetbe, hogy elnökét, a főpolgármesteri hatáskörrel felruházott kormánybiztost hivatalába beiktassa. Az előző kormánybiztosnak, Tersztyánszky Kálmán államtitkár úrnak távozása mély benyomást keltett a lelkekben, mert ő az ő nemes hivatali tradícióihoz híven eszményi törvénytisztelettel látta el a maga szép hivatását s az ő kedves, konsziliáns modora, az önkormányzatnak és az önkormányzati szerveknek megbecsülése mindnyájunk szívében és lelkében őszinte, igaz tiszteletet és szeretetet fakasztott iránta. Ennélfogva azt hiszem, valamennyiünknek szívéből beszélek, amidőn indítványozom, hogy a távozó kormánybiztostól ezen érzelmeinkről melegen tanúskodó iratban vegyünk búcsút. Azon alkalommal, amidőn a székesfőváros tanácsa a törvényhatósági bizottság hatáskörében első ülését tartotta és az előző kormánybiztost beiktatta, bizonyos közjogi fentartásokkal élt, amelyeket én nem akarok most részletezni. Elég erre utalnunk. De annak nyomatékos hangsúlyozása erkölcsi kötelességünk, hogy a törvényhatósági bizottság csorbítatlan teljes hatáskörének mielőbbi visszaállítása nemcsak alkotmányjogi szempontból, hanem a székesfőváros közönsége érdekeinek megóvása szempontjából is elsőrangú és halaszthatatlan kötelesség. A székesfőváros nem nélkülözheti hosszabban a polgárok egyetemes képviseletét, a törvényhatósági bizottságot, főleg azért, mert az a korlátozott hatáskör, amely a tanácsot csak a halaszthatatlan ügyek elintézésére szorítja, természetszerűen bénítóan hat a maga hatásköri korlátait feltétlenül tiszteletben tartó tanácsra. Ezért én kérem Méltóságos Kormánybiztos Urat, méltóztassék magas befolyásával odahatni, hogy az eredeti önkormányzati jogállapot minél előbb helyreállíttassék. Különösen súlyos ez a körülmény a mai viszonyok között, amidőn a székesfőváros talpraállitásának megkezdett és folyamatos nehéz munkája még mindig nincs befejezve, amidőn még igen sok feladat vár megoldásra. Hiszen nekünk, a tanácsnak nemcsak egy nagy világvárosi metropolisnak bonyolult közigazgatását kell ellátnunk, hanem nekünk még mindig kötözgetnünk kell azokat a sebeket, amelyeket a háború és a forradalmak a székesfőváros testén és lelkén ütöttek. Nekünk még mindig igyekeznünk kell elhárítani azokat a nagy hátrányokat, amelyeket az oiszág megcsonkulása főleg gazdasági, de lelki téren is előidézett és amelyek természetszerűen az ország gazdasági és szellemi központjában, a székesfővárosban éreztetik hatásukat a legerőteljesebben. A főváros tanácsa az előző törvényhatósági bizottság célkitűzése és iránymutatása alapján, később azonban önállóan és függetlenül ezeken a tereken már jelentős haladásokat tett, nagy lépéseket tett előre. De hiú ábránd volna azt mondani, vagy csak gondolni is, hogy a talpraállításnak ez a munkája a fővárosban már be van fejezve. Hiszen ezt a feladatot nem egyes ember, talán nem is a ma élő nemzedék fogja elvégezhetni, hanem azt csak nemzedékeknek egymásba kapcsolódó harmonikus munkálkodása fogja megoldhatni. Elég csak példaképpen rámutatni a főváros súlyos gazdasági és pénzügyi helyzetére, elég kiemelni azokat a problémákat, amelyeket a közellátás, a közegészségügy és más szociális kérdések is elénk állítanak. De a talpraáliításnak a munkája kulturális téren sincs befejezve, ha azt akarjuk, — aminthogy az a szent törekvésünk, —