Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1924

7. 1924. augusztus 11. tanácsülés jegyzőkönyve - 1012 - 1013 - 1014 - Szabályrendelet a székesfőváros népjóléti igazgatásának szervezéséről.

1924. augusztus 11-iki tanácsülés. 1014. szám. 243 mint a társadalmi népjóléti intézményekről külön nyilvántartást is vezet, az egye­sületek népjóléti vonatkozású működésének adatait pedig különösebben is számon tartja s népjóléti vonatkozású működésük fölött különösebb felügyeletet és ellenőrzést gyakorol. E felügyeleti és ellenőrző jogok gyakorlása, illetőleg kötelességek teljesí­tése körül való teendőket a székesfőváros tanácsa a közjótékonysági ügyosztály útján látja el. 70. §. Az egyesületek ügyében kiadott belügyminiszteri rendeletek értelmében vezetendő egyesületi nyilvántartó részére minden, a főváros területén működő vagy alakuló népjóléti egyesület, valamint a főváros területén működő minden társadalmi nép­jóléti intézmény köteles az egyesületnek, illetőleg intézménynek, valamint hivatalos helyiségének címét s annak esetleges változását, továbbá alapszabályainak egy példányát, azok későbbi módosításait, végül elnökének nevét, polgári állását s lakását s az e tekintetben esetleg bekövetkező változásokat a tanácsnak (közjó­tékonysági ügyosztály) megküldeni. Az egyesületek népjóléti jellegét alapszabályaik alapján a tanács állapítja meg. A tanács ily megállapítása ellen a m. kir. belügyminiszterhez való felebbezésnek van helye. 71. §• A főváros területén működő azon egyesületek, melyek a tanács megállapítása szerint népjóléti egyesületeknek tekintendők, valamint a társadalmi népjóléti intéz­mények tartoznak az egyesületek ügyében kiadott belügyminiszteri rendeletek értel­mében gyakorlandó felügyelet és ellenőrzés céljaira a hatóság részére évi bevéte­leikről és kiadásaikról szóló kimutatásaikat, amelyek a forgalmi adatokat is felöleli és vagyonmérlegüket, valamint az évi jelentést a közgyűlésüket követő 30 napon belül a tanács közjótékonysági ügyosztályának megküldeni, végül tartoznak köny­veikbe és számadásaikba a tanács útján kiküldött hatósági megbízottnak átvizs­gálás céljából betekintést adni. 72. §. A főváros területén működő mindazon egyesület, mely a tanács megállapítása szerint népjóléti egyesületnek tekintendő, valamint minden társadalmi' népjóléti intéz­mény köteles elnökségéből, vezetőségéből, illetőleg tisztikarából valakit kijelölni és annak nevét, valamint lakhelyét a hatósággal (közjótékonysági ügyosztály) közölni, aki az egyesület vagy intézmény adatszolgáltatását a hatósággal szemben telje­síteni köteles és aki ez adatszolgáltatást a hatósággal szemben kifejezetten el is vállalja. Ez a felelős egyén köteles a népjóléti egyesület vagy társadalmi népjóléti intézmény alapszabályait, illetőleg azok minden módosításának szövegét, továbbá elnökét és annak személyében történt minden változást, valamint hivatalos helyisé­geinek címét és azoknak minden áthelyezését a hatóságnak (közjótékonysági ügy­osztály) 8 nap alatt jelenteni, végül a 71. §-ban foglaltaknak eleget tenni. 73. §. Azon egyesületek fölött, melyek a tanács megállapítása szerint népjóléti egyesü­leteknek tekintendők, valamint a társadalmi népjóléti intézmények fölött a tanács a közjótékonysági ügyosztály útján: a) ellátja a hatóság részére beszolgáltatott adatok alapján az egyesületek ügyé­ben kiadott belügyminiszteri rendeletekhez képest való ellenőrzési teendőket ez egyesületek és a társadalmi népjóléti intézmények alapszabályszerű működésére vonatkozóan és felveszi a hatóság részére az erre vonatkozó panaszokat"; b) számvizsgáló tisztviselőinek közbenjöttével felülvizsgálja a hatóság részére beszolgáltatott adatokat abból a szempontból is, vájjon a népjóléti célokra szánt összegek rendeltetésük céljaira használtattak-e fel. 74. §. A főváros területén működő népjóléti egyesületek és intézmények ügykezelői és vezetői a hozzájuk forduló népgondozóknak és hatóságoknak kötelesek a köz­segítést kérőkre és közsegítésben részesülőkre vonatkozóan a szükséges felvilágo­sításokat megadni, a közsegítésre szorulóknak adott segélyt, a segélyezés idejének, minőségének és mérvének feltüntetésével az illetők ellenőrzési ívébe minden egyes esetben pontosan bejegyezni, s amennyiben a statisztikai hivatal erre őket felhívja, a működésükre vonatkozó statisztikai adatokat ennek a hivatalnak is megküldeni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom