Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1924

7. 1924. augusztus 11. tanácsülés jegyzőkönyve - 1012 - 1013 - 1014 - Szabályrendelet a székesfőváros népjóléti igazgatásának szervezéséről.

1924. augusztus 11-iki tanácsülés. 1014. szám. 239 /) rendelkeznek a maguk által gyűjtött pénz- és természetbeli adományok miként való felhasználása felett; g) megtárgyalják a körzetüket érdeklő összes közjótékonysági, valamint nép­jóléti ügyeket és ezekben a kerületi népjóléti bizottsághoz javaslatot tesznek. 45. §. Ha az elnök a körzeti ülés valamely megállapodását, illetőleg határozatát a közérdek szempontjából sérelmesnek tartja, azt az ülésen az okok rövid fel­sorolásával megemlíti, annak végrehajtását felfüggeszti és döntés végett a kerületi népjóléti bizottság elé terjeszti. Ha az elnök e jogával nem él, a hozott határozatért a felelősség őt is terheli. 46. §. Ha a körzet a gondozásába tartozó egyének rögtön; segélyezése érdekében külön gyűjtést akar rendezni, e célra a körzet népgondozói maguk között .külön engedély nélkül is gyűjthetnek; ha azonban a körzet a maga népgondozói körén túl, a körzet területén is gyűjteni akar, ezt a kerületi elüljárósagnak jelenti s ez esetben a kerületi elüljáró erre nézve a kerüteti népjóléti bizottság hozzájáru­lását kéri. A bizottság e kérelmek elbírálásánál ügyel arra, hogy a körzetek gyűjtései a kerületi gyűjtések eredményét hátrányosan ne befolyásolják. A bizottság hozzá­járulása esetében a körzet a kerületi elüljáró útján az illetékes hatóságtól gyűj­tésre engedélyt kérhet, az így engedélyezett gyűjtés eredményéről pedig tartozik évenkint elszámolni a kerületi elüljárósagnak, mely azt az illetékes hatósághoz terjeszti. A népjóléti körzet pénztára a tanács által megállapított összegnél nagyobb összeget nem kezelhet. A körzet az általa netán segélyezettek neveit és az általa adott segélyek összegét a kerületi nyilvántartásba való feljegyzés végett esetről-esetre a kerületi elöljárósággal közli. 47. §. A körzet által gyűjtött pénzt, illetőleg természetbeli adományokat a pénz­táros a körzeti ülés határozatainak megfelelően őrzi és kezeli, azokról rendes könyveket vezet és kiadásokat csak az elnök utalványa alapján tehet. 48. §. A körzetek ügyeinek vezetése és vagyonkezelése a kerületi elüljáróság felügye­lete és ellenőrzése alatt áll, amely annak helyességét időnkint, de félévenkint leg­alább egyszer ellenőrizni köteles. 49. §. A kerületi elüljáróság a körzetek által szolgáltatott adatok felhasználásá­val, de egyébként is lehető pontos és rendszeres nyilvántartást vezet a kerület összes népgondozóinak működéséről. IV. FEJEZET. A segélyező eljárásról. 50. §. A kerületi elüljáróságok tartoznak illetőségre való tekintet nélkül minden közsegitésért, vagy népjóléti gondozásért náluk, a kerületi népjóléti irodában jelent­kező és munkával el nem látható egyén kérelmét jegyzőkönyvbe venni, egyéni, csa­ládi viszonyairól őt kihallgatni, a bemondott adatok valódiságát kinyomozni és a kinyomozott adatokat egy törzskönyvbe (nyilvántartóba) összefoglalni. A törzskönyvbe felvett nem budapesti illetőségűek illetőségének megállapí­tása iránt, hacsak a 4. §-ban foglalt kivételes kedvezményt a hatóság az illetőre ki nem terjesztette, a tárgyalásokat azonnal meg kell indítani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom