Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1923

1.1 1923. január 10. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 81

34 ' 1923. január 10-iki közgyűlés. 80—81. szám. V. csoport (Népjólét és szegénygondozás) X. fejezetén (Népjóléti és szegény­gondozói intézmények segélyezése) önálló cím alatt a központban kell elszámolni. Ez a közgyűlési határozat felsőbb jóváhagyást igényelvén, az a m. kir. belügyminiszterhez felterjesztendő. !81. Este 7 órakor az elnök bejelenti, hogy az interpellációk előterjesztésére szánt idő elérkezvén, a tárgyalást megszakítja, előbb azonban felkéri a tanácsnok­főjegyzőt a szavazatszedő küldöttség időközben beérkezett jelentésének a felolvasására. Olvastatott a szavazatszedő küldöttség jelentése, mely szerint az állandó bizottságokban üresedésben lévő tagsági helyeknek és pedig: a katonaügyi bizott­ság két-, továbbá a szociálpolitikai-, a közgazdasági-, a közegészségi bizottság e gy _e gy ta gsági helyének és végül az 1920—1922. évekre újonnan alakuló 37 „jövedelem- és vagyonadófelszólamlási bizottság" mindegyikénél két rendes és két póttagsági - helynek betöltése ügyében elrendelt választási eljárás, illetve titkos szavazás ma délután a A5 órakor kezdetét vette és V26 óráig folyt. Ezen idő alatt beadatoit összesen 78 érvényes szavazat, amelyből nyert: /. Az állandó bizottságokban üresedésben lévő tagsági helyekre és pedig: 1. a katonaügyi bizottságban Rusolán Endre elhalálozása és Zilahi-Kiss Lajos bizottsági tagságának megszűnése folytán megüresedett két tagsági helyre: dr. Bozóky Ádám 78, Herritz Rezső 78, 2. a szociálpolitikai bizottságban Zilahi-Kiss Lajos bizottsági tagságának meg­szűnése folytán megüresedett tagsági helyre : dr. Raffay Sándor 78, 3. a közgazdasági bizottságban Rusolán Endre elhalálozása folytán meg­üresedett tagsági helyre: Sóváry Emil 78 és 4. a közegészségügyi bizottságban dr. Fertsek Gyula bizottsági tagnak az itt viselt tagságáról való lemondása folytán megüresedett tagsági helyre: dr. Bársony János 78 szavazatot. II. A 17935611922. számú pénzügyminiszteri leirat alapján az 1920—22. évekre újonnan alakuló 37 „jövedelem- és vagyonadófelszólamlási bizottságok'' mindegyikénél két erndes és két póttagsági helyre és pedig: az I. kerületi I. számú bizottságnál rendes tagok: póttagok: Márz Károly 78 Mátray Antal 78 Szalay Gyula 78 Babrián Dénes 78 az I. kerületi II. számú bizottságnál rendes tagok: rjóttagok: Hoszu Lajos 78 . Tóth Lajos 78 Barabás István 78 Nocker Ferenc 78 az I. kerületi III. számú bizottságnál rendes tagok: póttagok: Pyber Ignác 78 Bartkó János 78 Kalmár Antal 78 Szakái Lukács 78 a II. kerületi I. számú bizottságnál rendes tagok: póttagok: Staub Nándor 78 Fischer Antal 78 Demkó Jakab 78 Lackenbacher György 78 a II. kerületi TI. számú bizottságnál rendes tagok: póttagok: . . Bauer Dez ső 78 Behringer István 78 Nonn Imre 78 Élő Ferenc 78

Next

/
Oldalképek
Tartalom