Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1923

18. 1923. november 17. jubileumi díszközgyűlés - 1614

1923. november 17-iki jubileumi díszközgyűlés. 1613—1614. szám. 583 lem képviselői, a progresszívek, a „XX. század" egész gárdája kisajátította a maga részére a fővárost és innen igyekezett az egész országot megmételyező és országrontó ideológiájának hatalmába hajtani. Budapest akkori polgármestere sem tudta már feltartóztatni a liberális álarc mögött meghúzódó radikalizmus felfejlődő csapatait. Ezen tényekből le kell vonnunk a tanulságokat a jövőre nézve, mert láthatjuk, hogy ilyen csapásokkal szemben csak a keresztény és nemzeti eszme érvényesítése nyújt védelmet. Szükséges, hogy a jelen kor térjen vissza az ősök erkölcseihez, mert csak a jelen nemzedéknek belső megfordulása, lelki, erkölcsi megigazulása készítheti elő a város jövendőjét. A mi vezérünk nem Marx, hanem csak a „pesti hegyen" vértanú halált halt Szent Gellért püspök szelleme lehet. Ha a fővárosból indultak ki a forradalmak, akkor természetes következmény, hogy innen kellett kiindulniok az ellenforradalmaknak is, amelyek végezték a nemzet regenerálódásának munkáját. És mi hálátlanok lennénk, ha meg nem emlékeznénk e pillanatban azokról a sok vértanukról, a sok véráldozatról, a június 24-iki ludovikásokról, az augusztusi ellenforradalmárokról, kik annyit áldoztak városukért és nemzetükért. Mélységes hálánk az élőké és kegyeletteljes tiszteletünk a holtaké. Szükséges, hogy ez a főváros megértse a vidéket, megértse azok agrárius érdekeit és igyekezzék együttes erővel a nemzet érdekeinek kielégítését a maga részéről is teljesíteni. Nekünk a jövő küzdelmeiben szükségünk van egy erős nemzeti, keresztény Budapestre, mert ez kell, hogy legyen a mágneses erő, amely állandó vonzódásban tartja az elszakított területeket. Tévedés hinni és azt állítani, hogy mi kisajátítjuk Budapest ötven évét. Mi a forradalmakat megelőző tíz évet nem is akarjuk magunkénak vallani, szeretnénk talán e város történetéből is kitörölni. A lelki élet nélkül épített csillogó Budapest nem a miénk, a hitelbe épített Budapest, amelynek terhét szegény utódok fizetik, nem a miénk, a materialista szellemtől átitatott Budapest nem a miénk. De a miénk a vezeklő Budapest, mely keresi a hit útján a megigazulást s miénk az ősi tradíciókért küzdő Budapest, miénk az a Budapest, mely nem az ország félelme, hanem büszkesége, melynek iskolái a hazafiság, a keresztény erkölcs és a komoly tudás melegágyai. A miénk a közéleti tisztaságnak és a szociális igazságnak Budapestje. És mi, a keresztény községi párt, csak boldogok vagyunk, hogy Isten különös kegyelméből, a mi rendeltetésünkké lett e nehéz küzdelem. Mi egységben dolgozunk nehéz munkánkban, testvéri jobbot nyújtva minden társadalmi osztálynak, mert hitünk szerint csakis a keresztény és nemzeti összefogás lehet a jövő építés fundamentális pillérje. Az újjáépítendő Magyarország fővárosának kell ezen a téren a vezető szerepet játszania, mert a nemzet életében a fővárosé az irányítás és ha ez kisiklik a kezéből, a nemzet elveszett. A Mindenható különös kegyelme talán megengedi érnünk, hogy a következő jubileum Budapestet, mint az egész egységes Magyarország boldog, előrehaladott fővárosát fogja találni. És deresedő fejjel adhatunk majd hálát a mi templomunkban, a belvárosi plébánián a magyarok Istenének, hogy „Él magyar s áll Buda még." Az ünnepi beszédet gyakran viharos tetszés, taps és éljenzés szakítja meg annak befejeztével pedig a törvényhatósági bizottság tagjai percekig felállva éljenzéssel és tapssal fejezik ki tetszéserket és többen üdvözlik a szónokot. Ezután a díszközgyűlés az elnök javaslatára dr. Berzeviczy Albert és dr. Csilléry András törvényhatósági bizottsági tagoknak magasszárnyalású, tanulságos s a székesfőváros mai ünnepségéhez méltó ünnepi beszédeikért köszönetet mond és a beszédeket egész terjedelmükben a mai jegyzőkönyvben megörökíti. !1614. Az elnök a díszközgyűlést a következő szavakkal zárja be: Mélyen tisztelt Díszközgyűlés! Mielőtt a főváros e történelmi falai közül eltávoznánk, a székesfőváros törvényhatósága nevében ismételve hálás köszönetet mondok a Kormányzó Ur Őfőméltóságának és a kir. hercegnők és a kir. herceg Őfenségéiknek a közöttünk való kitüntető megjelenéseért s a főváros sorsa iránt ezáltal tanúsított meleg érdeklődéseért, valamint mindazoknak, akik megjelenésükkel ünnepünk fényét emelték s azt ránknézve örök emlékezetessé tették. De köszönetem e falakon kívül a főváros egész közönségének s mindazoknak is szól, akik meleg együttérzéssel viseltettek mai történelmi ünnepünk iránt. Ezek között ott érezzük az egykor velünk testvéri közösségben élt, de egy borzasztó végzet által elszakított társtörvényhatóságok és városok magyar lelkeit, a mi vérünkből való véreinket s ezeréves életünk hű társait is. Nem lehetne a mai csendes ünnepünkön egy csöppnyi örömöt sem érezni a róluk való fájdalmas megemlékezés nélkül. Emlékezzünk tehát meg róluk s vigye el hozzájuk sóhajunk néma üdvözletünket.