Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1923
13. 1923. július 18. rendkivüli közgyűlés jegyzőkönyve - 1161 - 1162 - 1163
legalább kétszeres díjtételnek a számítása, a lábazaton, valamint az úttest felőli részen elhelyezett hirdetések után pedig a díjszabás által megállapított díjak 50%-kal való mérséklése iránt a szükséges intézkedéseket a legsürgősebben tegye meg. Ezt a határozatát a közgyűlés, miután az felsőbb jóváhagyást igényel, evégből a m. kir. belügyminiszterhez terjeszti fel, s az 1923. évi március hó 23-ikán kelt 35.325/1923— IV. számú leiratban kifejezett kívánsághoz képest a munkabérek, anyagáraknak, közlekedési kiadásoknak drágulására vonatkozó kimutatást mellékeli. !1161árgyaltatott a bizottság és tanács 213.069/1923— IV. számú előáz illetőségi ügyekben fizetendő díjakról szóló szabályrendelet ügyében. A közgyűlés a tanácsnak a pénzügyi bizottság meghallgatásával tett előterjesztéséhez hozzájárulva, az illetőségi ügyekben szedhető díjakról szóló 740/1921. kgy. számú szabályrendelet díjtételeinek módosítását elhatározza és egyidejűleg felhatalmazza a főváros tanácsát, hogy az ezen szabályrendeletben megállapított magasabb díjtételeket a kormányhatósági jóváhagyás reményében a mai naptól szedje be. A módosított szabályrendelet 15 napon át kifüggesztendő és kormányhatósági jóváhagyás végett a m. kir. belügyminiszterhez felterjesztendő. !1162. Tárgyaltatott a bizottság és tanács 223.850/1923— IV. számú előterjesztése a mozgósítási előlegül kifizetett költségek fedezete ügyében. A székesfőváros törvényhatósági bizottságának közgyűlése a tanácsnak a pénzügyi bizottság javaslatának elfogadásával tett előterjesztéséhez hozzájárul s az 1914. évi július hó 27-étől 1921.. évi július hó 31-ig mozgósítási költség címén felmerült s a székesfőváros által kifizetett 1,080.047 K költséget az 1921. évi költségvetés X. csoport (Általános igazgatás) VI. fejezet (Katonai szolgáltatások) Rendkívüli előirányzatnál nyitandó cím alatt, a Központban történő elszámolás mellett az 1921. évi költségvetés XII. csoport (Községi közszolgáltatások) V. fejezet (Fogyasztási adópótlék) 1. öleimén (A zárt adóterület után — Bor, hús, szesz pótléka) elért bevételi többlet terhére póthitelként engedélyezi, azonban ezen összegből a kir. hadügyi kincstártól járó 451.596 korona visszakövetelésére való jogát a fővárosnak kifejezetten fentartja. A közgyűlési határozat jóváhagyás végett a m. kir. belügyminiszterhez felterjesztendő. !1163. Tárgyaltatott a tanács 219.367/1923— IV. számú előterjesztése az 1923. év első negyedében a székesfőváros községi kötelékébe felvett magyar állampolgárokról, valamint a felvétel kilátásbahelyezésében részesült külföldi honosokról. A közgyűlés a tanács jelentése alapján tudomásul veszi, hogy az 1923. évi I. negyedében a főváros községi kötelékébe a következő magyar állampolgárok vétettek fel: A község kötelékébe felvett A családtagok neve is életkora A fölvételi határozat száma és kelte Folyószám neve vallása szil etési helye, éve, hó és napja foglalkozása lakóhelye előbbi illetőségi hel>e A családtagok neve is életkora A fölvételi határozat száma és kelte Megjegyzés 1 Stefán Lajos r. k. Dürnholz 1889. VIII. 19. p. t. tiszt — ismeretlen neje: Szigeti Hedvig Paulina, gyermekei: Mária, Magdolna 1889. IX. 13. 238212 1923. Stefán Lajos r. k. Dürnholz 1889. VIII. 19. p. t. tiszt — ismeretlen neje: Szigeti Hedvig Paulina, gyermekei: Mária, Magdolna 1889. IX. 13. 22-1V. 11. 15. 2 Dr. Szkallák Gyula r. k. Tözmiske 1870. I. 10. ügyvéd — ismeretlen neje: Knop Anna Oliva 1878. V. 18., gyermeke': Anna Irén Mária 1905., Irén Erzsébet Mária 1907., Károly Gyula Kálmán 1908., Gyula Kálmán Károly 1910., Erzsébet Ilona Karolina 1912., József 1919., Kálmán Gyula Ferenc 1920. 240759 22— IV. 3 Dr. Ofner Sándor izr. Ada 1886. XII. 21. ügyvéd — ismeretlen neje: Ernst Elza 1896. VI. 23., gyermeke: Lili Emília 1920. IX. IV. 241053 Dr. Ofner Sándor izr. Ada 1886. XII. 21. ügyvéd — ismeretlen neje: Ernst Elza 1896. VI. 23., gyermeke: Lili Emília 1920. IX. IV. 22—IV. 4 Risztits Lázár gör. keleti Szentendre 1881.11. 21. rendőrtanácsos — Szentendre neje: Mile Róza 1888. X. 10., gyermekei: Sándor László 1914. V. 15., Béla Kálmán 1915.X1.16. 241009 922-1V. 115