Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1923
2.2 1923. február 23. rendes folytatólagos közgyűlés jegyzőkönyve - 317 - 318 - 319 - 320
116 1923. február 26-iki közgyűlés. 316—320. szám. kgy számú határozattal már engedélyezett 150.000 K-án felül, az anyagarak es munkabérek időközben beállott nagymérvű emelkedése folytán még szükséges 250 000 K, azaz; Kettőszázötvenezer korona összeget az 1922. évi költségvetés XII. csoport (Községi közszolgáltatások) XI. fejezetén (Vigalmi adó) elért bevételi többlet terhére azzal engedélyezi, hogy ezt az összeget az 1922. évi költségvetés VI. csoport (Népjólét és szegénygondozás) II. C. fejezetén (Lakásügyi intézmények — Műhelybérházak) a Rendkívüli előirányzatnál nyitott önálló új cím alatt a központban kell elszámolni. Tudomásul veszi egyben a közgyűlés, hogy a tanács a munkálatok végrehajtását, illetve a többletköltség felhasználását a további áremelkedések elkerülése céljából már elrendelte, illetve megengedte. Ezt a határozatát a közgyűlés kormányhatósági jóváhagyás végett a m. kir. belügyminiszterhez terjeszti fel. !317. Tárgyaltatott a bizottság és tanács 163.348/1922— XIV. számú előterjesztése a VIII. ker., Rákóczi-téri parkban elhelyezett szökőkút felállítási munkálatainál felmerült költségtöbblet fedezete ügyében. A közgyűlés a pénzügyi bizottságnak a tanács által is pártolt javaslatára a „Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület" által felajánlott és a VIII. ker, Rákóczitéren elhelyezett szökőkút áthelyezési és felállítási munkálataival felmerült 210.635 korona többköltséget az 1922. évi költségvetés XII. csoport (Községi közszolgáltatások) I. fejezetén (Községi adópótlék) elért bevételi többlet terhére póthitelképpen engedélyezi olyképpen, hogy ezt az összeget az 1922. évi költségvetés VII. csoport (Közművelődés) V. fejezet (Vegyesek) 4. címe (Szobrok, díszkutak és műemlékek) alatt a központban kell elszámolni. A közgyűlés ezt a határozatát jóváhagyás végett a m. kir. belügyminiszterhez felterjeszti. !318. Tárgyaltatott a bizottság és tanács 154.972/1922— V. számú előterjesztése a svábhegyi fogaskerekű vasút téli üzemének fentartására szükséges költségösszeg fedezete ügyében. A közgyűlés a pénzügyi bizottságnak a tanács által is pártolt javaslata alapján a svábhegyi fogaskerekű vasút téli üzemének lentartása folytan az 1922. évi költségvetésben előirányzott 1,500.000 K-án felül 1922. évi január 1-től április 15-ig terjedő időben felmerült 1,000000 K költségtöbletet és 1922. évi október 16-tól december 31-ig terjedő időre havi 2 millió koronával számított üzembentartási költségre szükséges 5,000.000 K-t, tehát összesen 6,000.000 koronát, azaz Hatmillió koronát az 1922. évi költségvetés XII. csoport (Községi közszolgáltatások) I. fejezetén (Községi adópótlék) elért bevételi többlet terhére póthitelképpén engedélyezi olyképp, hogy ezen összeget az 1922. évi költségvetés VIII. csoport (Városépítés és közüzemek) XVI. fejezet (Vegyesek) 2. címe (Svábhegyi fogaskerekű vasút téli üzemének fentartása) alatt a központban kell elszámolni. Ezen határozat felsőbb jóváhagyást igényelvén, a m. kir. belügyminiszterhez felterjesztetik. !319. Tárgyaltatott a bizottság és tanács 164.448/1922— V. számú előterjesztése a szemétüzem részére szükséges vasúti sínkeresztezés és tölgyprizmafa beszerzésére szükséges költségősszeg fedezete ügyében. A közgyűlés a tanács és a pénzügyi bizottság javaslata alapján a szemétszállító és feldolgozó üzem részére beszerzett vasúti sínkeresztezés, szívalakú keresztezés és a vasúti talpfákat pótló tölgyprizmafák beszerzéséből kifolyóan felmerült 4,747.676 K, azaz Négymillióhétszáznegyvenhétezerhatszázhetvenhat koronát az 1922. évi költségvetés XII. csport (Községi közszolgáltatások) I. fejezetén (Községi adópótlék) elért bevételi többlet terhére póthitelképpen engedélyezi. A szóbanlevő összeget az 1922. évi költségvetés III. csoport (Közegészség) XI. fejezetén (Szemétszállító és feldolgozó üzem) a Rendkívüli előirányzatnál nyitandó önálló cím alatt a központban kell elszámolni. E határozat jóváhagyás végett a m. kir. belügyminiszterhez felterjesztetik. !320. Tárgyaltatott a bizottság és tanács 159.723/1922— V. számú előterjesztése a szemétszállító és feldolgozó üzem vasútvonalán történt kisiklás folytán felmerült és a székesfővárost terhelő kártérítésre szükséges költségösszeg fedezete ügyében.A közgyűlés a tanács és a pénzügyi bizottság javaslatára a szemétszállító és feldolgozó üzem vasútvonalán 1922. szeptember hó 4-én történt kisiklás folytán felmerült, a székesfővárost a m. kir. államvasutakkal szemben terhelő 45.547 K, azaz Negyvenötezerötszáznegyvenhét korona kártérítési összeget az 1922. évi költségvetés XII. csoport (Községi közszolgáltatások) I. fejezetén (Községi adópótlék) elért bevételi többlet terhére póthitelképpen engedélyezi.