Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1922

5.14 1922. március 29. rendes folytatólagos közgyűlés jegyzőkönyve - 342 - 343 - 344

'VHH 1922. március 29-iki közgyűlés. 342—344. szám. 127 !342. Folkusházy Lajos alpolgármester, elnök a folytatólagos rendes közgyűlést délután 4 óra 20 perckor megnyitván, a jegyzőkönyv hitelesítésére felkéri Horváth Károly (IV. ker.), dr. Joanovich Pál, dr. Marinovich Imre, Nagy Ferenc, Petrovácz Gyula és Rerrich Elemér törvényhatósági bizottsági tagokat, a tanács részéről pedig dr. Csupor József tanácsnokot. !343. Elnök jelenti, hogy dr. Szokolay Antal törvényhatósági bizottsági tag a mai ülésből való távolmaradását kimentette. Tudomásul -szolgál. !344. Tárgyaltatik folytatólag az 1922. évi költségelőirányzat. Dr. Kazay László bizottsági tag kívánja a tisztviselői létszám apasztását, a közigazgatás egyszerűsítését, az üzemeknek részvénytársasági alapra való helyezését, szól a felemelt vasúti tarifák és a lakáskérdés összekapcsolódásáról, sürgeti a községi takarékpénztár felállítását. A munkásjutalék-rendszer bevezetése és a helyiérdekű vasutak tarifájának rendezése ügyében egy-egy indítványt nyújt be. Dr. Bozóky Ádám bizottsági tag a pénzügyi és gazdasági helyzettel általános­ságban foglalkozva, a költségvetést elfogadja és elismeréssel szól azon tisztviselőkről, akik ezen költségvetés adatait összegyűjtötték és a közgyűlés elé hozták. Indítvá­nyozza a polgármester felhatalmazását arra, hogy a törvényhatósági bizottság pénzügyi és gazdasági szakértőiből esetenkint bizottságot hívhasson össze. Az elnök megállapítja, hogy több felszólaló nincs s így a költségvetés általános vitáját befejezettnek jelenti ki, s a benyújtott indítványok feletti szavazás tekintetében javaslatot tesz. Dr. Baracs Marcell, Horváth Károly (IV. ker.) és dr. Baranski Gyula bizott­sági tagoknak az ügyrendhez kért és kapott felszólalása után a közgyűlés az elnök újabb javaslatára elhatározza, hogy elsősorban az indítványozó bizottsági tagok élhetnek a zárszó jogával, majd a polgármester felszólalása után a közgyűlés csak a halasztó jellegű indítványok felett fog dönteni, míg a többi indítványok felett csak a részletes tárgyalás után fog határozni. Dr. Baracs Marcell bizottsági tag a zárszó jogán elsősorban szóvá teszi a polgármesternek, mint a központi választmány elnökének a folyó hó 14-én tartott közgyűlésen történt eskütétele alkalmával felmerült incidenst, amikor egyes, a bal­oldalon ülő bizottsági tagok az eskü letételét megjegyzésekkel kísérték. Erre nézve pártja nevében is kijelenti, • hogy a polgármester egyéniségét, erkölcsi integritását, különösen pedig vallásos érzését megbántani senki sem akarta, az, ami történt, csupán kirobbanása annak a fájó érzésnek, hogy a kisebbségi képviselet a központi választmány tagjainak a megválasztásánál a többség részéről nem vétetett tekintetbe. Felhatalmazása van annak a kijelentésére, hogy akár az ő pártja részéről, akár más a baloldalon ülő bizottsági tagok részéről jött is ez a megjegyzés, azt mélyen sajnálják és kéri azt meg nem történtnek tekinteni. Végül kijelenti, hogy a köz érdekében kifejtendő minden munkában a kisebbség, mint egyenrangú fél, készséggel vesz részt a többséggel. Szémann Mihály bizottsági tagnak személyes kérdésben, majd Horváth Károly (IV. ker.) és dr. Körmöczi Zoltán bizottsági tagoknak a zárszó jogán való felszólalása után az elnök bejelenti, hogy zárszó jogán felszólaló már nincs, a közgyűlés folytatását folyó hó 30. (csütörtök) délután 4 órára tűzi ki és ezzel az ülést este 7 órakor berekeszti. Szaszovszky József s. k., Folkusházy s. k., tanácsnok-főjegyző. alpolgármester, elnök. Hitelesítik: Dr. Csupor s. k., tanácsnok. Horváth Károly (IV. ker.) s. k., Dr. Marinovich Imre s. k., Dr. Joanovich Pál s. k., Nagy Ferenc s. k, Rerrich Elemér s. k., törvényhatósági bizottsági tagok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom