Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1922

5.5 1922. március 11. rendes folytatólagos közgyűlés jegyzőkönyve - 297

1922. március 11-iki közgyűlés. 297, szám. 105 Dr. Gál Jenő bizottsági tag felszólalásában a többségi párt eljárását diktatórikus eljárásnak tartja s az ügyrend 26. §-ára hivatkozva, a beadott szavazólapok forma­ságát kifogásolja, az ilymódon létrejött határozat kihirdetése ellen óvást emel. Az elnök kijelenti, hogy az elnökség az ügyrend értelmében szavazólapokat bocsátott a bizottsági tagok rendelkezésére, de viszont az ügyrend folytatólagos rendelkezésében megengedi azt is, hogy más szavazólapokkal is történhetik szavazás s a feltétel ezekre csak az, hogy fehérszínűek legyenek. Ezután még dr. Hegedűs József bizottsági tag az ügyrendhez, dr. Lázár Ferenc bizottsági tag személyes kérdésben és végül ismét dr. Gál Jenő bizottsági tag szólal fel az ügyrendhez, amely után az elnök kihirdeti a választás eredményét, mely szerint: a szavazás ezen eredményéhez képest a 2200/1922. M. E. számú kormány­rendelet 15. §-a alapján: dr. Ambruss Gyula, Bayer Antal, dr. Botzenhardt János, dr. Bozóky Ádám, Buday Dezső, dr. Csilléry András, Hubert Vilmos, llovszky János, dr. Kozma Jenő, dr. Lázár Ferenc, dr. Lipták Pál, dr. Liszka Árpád, dr. Minké Béla, dr. Oberschal Viktor, Perczel Béla, Petrovácz Gyula, dr. Platthy György, Szémann Mihály, dr. Szőke Gyula, Usetty Ferenc, dr. Vasek Ernő, dr. Verebély Jenő, dr. Viczián István és dr. Wolff Károly törvényhatósági bizottsági tagokat azon az alapon, hogy a szavazatok viszonylagos többségét elnyerték; dr. Joanovich Pál és Wayand Miklós törvényhatósági bizottsági tagokat azon az alapon, hogy azok közül, akik a leadott szavazatoknak legalább az egynegyedrészét elnyerték, a legtöbbszavazatot kapták, az elnök a székesfőváros központi választmányának törvényesen megválasztott tagjának jelenti ki. Folkusházy Lajos h. polgármester, mint a központi választmány elnökének törvényes helyettese, a kormányrendeletben előírt esküt a közgyűlés színe előtt nyomban letévén, az elnöklő alpolgármester a központi választmány tagjává meg­választott s jelenlévő törvényhatósági bizottsági tagokat is felkéri az eskü letételére. Ezekután: Bayer Antal, Buday Dezső, dr. Csilléry András, Hilbert Vilmos, llovszky János, dr. Lázár Ferenc, dr. Oberschal Viktor, Petrovácz Gyula, dr. Platthy György, Szémann Mihály, dr. Szőke Gyula, Usetty Ferenc, dr. Vasek Ernő, dr. Verebély Jenő, dr. Wolff Károly, dr. Joanovich Pál és Wayand Miklós a köz­gyűlés színe előtt az esküt leteszik. Az elnök kijelenti, hogy a jelen nem lévő választmányi tagok eskütétele ügyében külön fog intézkedni. Erről a h. főpolgármester, a polgármester, az alpolgármester, a tanács (I. és XI. ü. o.) és a megválasztottak jegyzőkönyvi kivonaton értesítendők. Ezután az elnök bejelenti, hogy a mai napra szánt tárgyalási idő letelt, az ülés folytatását folyó hó 14. (kedd) délutánra tűzi ki s ezzel a közgyűlést este 8 óra 25 perckor berekeszti. Szaszovszky József s. k., tanácsnok-főjegyző. Rényi s. k., alpolgármester, elnök. Folkusházy s. k., alpolgármester, elnök. Hitelesítik: Dr. Csupor s. k., tanácsnok. Horváth Károly (IV. ker.) s. k, Dr. Joanovics Pál s. k., tőrvényhatósági bizottsági tagok. Mettelka Frigyes s. Perczel Béla s. k., 27

Next

/
Oldalképek
Tartalom