Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1920

7. 1920. szeptember 29. rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyve - 459 - 460 - 461 - 462

p 228 1920. szeptember 29-iki rend

kívüli közgyűlés. 462. szám. Mélyen tisztelt Közgyűlés! Ezzel megérkeztem a mai napirendünk lényegéhez, indítványomnak érdeméhez. Mert indítványom érdeme szerint nem céloz egyebet, minthogy a törvényességet óvjuk meg a törvényszerű formaságoknak látszólagos ellenvetése ellenére is. Elsősorban épen az ellenindítvány késztet arra, hogy a törvényesség szempontjából tegyem vizsgálódás tárgyává azt a kérdést, vájjon a törvény, szerint és pedig nemcsak a törvény betűje, de a törvénynek szelleme szerint, a közgyűlés a napirendre tűzött indítvány fölött határozhat-e, igen vagy nem ? . Az ellenindítvány abból indul ki, hogy a közgyűlés a kijelölő választmánynak utasítást nem adhat. így fogja fel az ellenindítvány a napirendre tűzött indítványt. Nem óhajtok e helyütt vitázni a fölött, vájjon a közgyűlés a kijelölő választmánynak adhat-e utasítást, avagy nem, később fogok rátérni, annak fejtegetésére, hogy a kijelölő választmány és a közgyűlés hatásköre között miféle viszonylat áll fönn. Jelen okfejtésem céljára teljesen elégséges, ha elfogadom az ellenindítványozó mélyen tisztelt bizottsági tag úrnak azt az álláspontját, hogy a közgyűlés a kijelölő választmánynak utasítást nem adhat. Szabadjon azonban utalnom arra, hogy az indítványnak nemcsak szóhangzása, de a szó hangjával teljeseif konformis érdeme szerint is, a közgyűléstől nem azt kívánjuk, hogy utasítást adjon a kijelölő választmánynak, amelyet aztán a kijelölő választmány követni tartozik. Ez a szó, hogy „utasítás", az indítványban, vagy az indítvány indokolásában nem foglal helyet. Az indítvány szerint a közgyűlés egy kívánalomnak adjon kifejezést, egy kívánalomnak, amelyet azután a kijelölő választmány vagy respektál, vagy nem respektál. Nem lehet tehát szó arról, hogy törvényes hatáskört sértünk, a kijelölő választmány törvényes hatáskörébe ütközünk akkor, ha ezt a kívánalmat fejezzük ki. Méltóztassanak ennek a kérdésnek a megfontolásánál is egy protestáns egyházírónak, Molldeniusnak abból a mondásából indulni ki, amelyet megszívlelhet magán-és közügyek intézésénél mindenki: In necessariis unitas, in dubiis libertás, in omnibus autem rebus carnas. Én az in necessariis unitast, in omnibus rebus caritast ezen a ponton érinteni nem akarom, de utalok a középső tételre: in dubiis libertás. Amíg valamennyien úgy érezzük, hogy a törvény- • hatóság ügyeit helyesen csak egy egészséges önkormányzat alapján fejleszthetjük és az alkotmányos nemzet fejlődése alapját szintén csak egy egészséges, életerős önkormányzati életben tudja megtalálni, — az önkormányzati élet pedig a közgyűlésen csúcsosodik ki, — akkor, mélyen tisztelt közgyűlés, nem zárkózhatom el annak a következménynek levonása elől, hogy a közgyűlés minden tárgyban bír azzal a joggal, hogy a maga óhajtásának adjon kifejezést, hogy bizonyos irányításokat is tegyen az ő egyszerű óhajának kijelentésével. Az azután már nem a közgyűlésnek a dolga, az azután azon másik testületnek a dolga, hogy saját lelkiismeretével, a törvény és a közgyűlés iránt való lojalitásával számot vétve, a maga hatáskörében hogyan intézkedik, úgy-e, ahogy a közgyűlés kívánja, vagy azzal ellentétbe óhajt-e helyezkedni? Nem is arról van szó, tisztelt közgyűlés, vájjon törvény szerint az indítványt a közgyűlés elfogadhatja-e anélkül, hogy a kijelölő választmány törvényes hatáskörébe beleütközzék. Voltakép ez a kérdés már elintézésre talált azzal, hogy az elnöklő polgármester az indítványunknak helyt adott, a rendkívüli közgyűlést