Budapest főváros törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyvei 1919
3. 1919. március 18. rendes közgyűlés jegyzőkönyve - 160 - Szabályrendelet a halottaknak kötelezző halottasházi ravatalozásról
18-iki ülés. 160. szanl. A felekezeti és magántemetőkben létesítendő halottasházakat, a temető fentartója a tanács által megállapítandó záros határidőben felépíteni köteles, mert ellenkező esetben tűrni tartozik, hogy azokat az illető temető fentartója költségére a főváros építtesse fel. 2§. A halottakat a lakásban ravatalra helyezni és ravatalon tartani nem szabad. Minden halottat, a szabályszerű halottvizsgálat után koporsóba helyezve, a kerületi tiszti orvosi vizsgálat alapján kiállított halottvizsgálati bizonyítvánnyal, annak a temetőnek a halottasházába kell kiszállítani és elhelyezni, illetve ravatalra tenni, amely temetőben a halottat eltemetik. A kórházakban és gyógyintézetekben elhunytakat, nemkülönben azokat a halottakat, kiket a hatóság engedélye alapján a fővárosból vidékre vagy külföldre szállítanak, szintén a temetői halottasházakba kell kiszállítani és ott elhelyezni, illetve ravatalra tenni. Azokat a halottakat, akiket a fennálló rendelkezések értelmében hivatalos vagy tudományos boncolás végett a tudományegyetemi törvényszéki orvostani intézet halottasházába szállítanak, a boncolás után a temetői halottasházakban kell ravatalra helyezni. 3. §• A halottakat kellő vastag falakból álló és belül szurokkal teljesen bevont, vízhatlan s jól beilleszthető fedéllel biró fakoporsóba, illetve faládába vagy tartós és belül kellően ónozott vízhatlan fémkoporsóba kell helyezni. A közköltségen eltemetendő halottak, valamint a felboncolt hullák elhelyezésére szolgáló faládák (fakoporsók) aljára legalább négy centiméter vastagságban alkalmas fertőtlenítő szenei átitatott fürészpor vagy más nedvszívó anyag helyezendő. 4. §• A halottakat a ker. tiszti orvos vizsgálata után lehetőleg azonnal, legkésőbb az elhalálozás napját követő napon és pedig november, december és január hónapokban este 6 óráig, a többi hónapban este 7 óráig, kell a temető halottasházába kiszállítani. Azokat az izraelita vallású halottakat, akik a pénteki napon haltak meg, legkésőbb vasárnap reggel 9 óráig kell a temető halottasházába szállítani. A fertőző betegségben elhunytakat kivétel nélkül az elhalálozást követő 6 órán belül kell a halottasházba szállítani. A ker. tiszti orvos a halottvizsgálat alkalmával pontosan megállapítja azt az időpontot, amelynek bekövetkezéséig a halottak, az előző szakaszban megállapított időhatárokon belül a halottasházba okvetlenül kiszállítandók és ezt az időpontot a halottvizsgálati bizonyítványon feljegyezni tartozik. A halottak kellő időben való kiszállítását az illető temetői hivatal (köztemetőigqzgatóság, gondnokság, stb. stb.) ellenőrizni s mulasztás esetén az illetékes I. fokú közegészségügyi hatóságnak jelentést tenni köteles. A ker. elüljáróságok tiszti orvosaik útján és a köztemetők igazgatóságai kötelesek a köztemetőkön kívül, a felekezeti és magántemetők halottasházaiba felravatalozandó halottaknak a kellő időben való kiszállítását ellenőrizni s mulasztás esetén jelentést tenni.